
Várni kell még a forrásház befejezésére legkésőbb az év végéig
Fotó: Veres Nándor
Egy ideje áll a munka a csíkszeredai központi parkba tervezett forrásház körbehatárolt területén. Az október eleji kivitelezési határidőt ugyanis hosszabbítani kellett egyrészt az esős időjárás, másrészt a parkban zajló sok kulturális esemény miatt.
2022. október 19., 12:422022. október 19., 12:42
2022. október 19., 13:522022. október 19., 13:52
Évek óta készül a csíkszeredai önkormányzat a központi parkba elképzelt forrásház felépítésére, a projekt megvalósíthatósági tanulmányát 2019. januárjában fogadták el, amelyhez látványrajz is készült. A munka megkezdéséig ezután még három évet kellett várni, míg végül idén áprilisban hozzáfogtak a kupolás pavilon alapozásához.
Az eredeti terv szerint a kivitelezőnek hat hónap állt a rendelkezésére, hogy október 5-ig befejezze a munkálatokat, csakhogy időközben több tényező miatt fel kellett függesszék a kivitelezést.
Mint Bors Béla csíkszeredai alpolgármestertől megtudtuk, a sok kulturális esemény miatt a földmunkákat több alkalommal is felfüggesztették, és emiatt ki kellett tolni a kivitelezési határidőt is. Ugyanakkor a nyár végi esőzések sem kedveztek az ásást igénylő munkáknak.
– osztotta meg.
Fotó: Veres Nándor
A környékbeli fedett borvízforrásokhoz hasonló stílusú, süveg formájú, kör alapú építmény lesz tehát a fúrt kút fölött. A fa-és fémszerkezetű forrásház közel 20 négyzetméteres lesz, kupoláját öt oszlop tartja majd, tetőzetére hódfarkú kerámiacserepet terveztek. A fedett forrásházban pihenésre alkalmas elemek lesznek, padlózatát macskakővel borítják.
Tavasszal épülhet a pumptrack pálya
Ugyancsak a központi parkba tervezett másik beruházásról, a biciklisek számára használható pumptrack pályáról is érdeklődtünk a csíkszeredai városházától. A projekt megvalósíthatósági tanulmányát áprilisban fogadta el a helyi önkormányzati képviselő-testület, amelynek becsült értékét 440 ezer lejben határoztak meg. Méretét tekintve, 209 négyzetméteres nagyságú területen 101 méteres pályát építenének, oda, ahol eddig is kerékpározók bringáztak. Bors Béla ezzel a projekttel kapcsolatban elmondta, már megkötötték a szerződést a tervezésre és kivitelezésre, nemsokára pedig a végleges terv is elkészül. Ezután következik az építkezési engedély beszerzése. Várhatóan a kivitelezésre tavasszal kerül sor, a munkálatok elvégzésére négy hónapja lesz az építőnek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás