
Lényeges, hogy zöldségekkel együtt előpirítsuk a masszív húsokat
Fotó: Beliczay László
Több kilogrammos sertéshúsokat helyezett az asztalra legutóbbi találkozásunkkor Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki egy igazán finom sült elkészítését mutatta be. Kétnapos munkáról volt szó, amelynek során először előpirítani, majd kemencében sütni is kellett az alapanyagokat. Az erőfeszítésekért a munka eredménye kárpótolt.
2022. november 17., 10:502022. november 17., 10:50
2022. november 17., 10:522022. november 17., 10:52
„Nem mindig kell felszeletelni a több kilogrammos húsdarabokat az elkészítésük előtt, hiszen azok egyben sütve is igazán ínycsiklandók lehetnek.
– fogalmazott Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, aki az alábbi receptet elsősorban azoknak javasolja, akik több vendéget várnak.
Két-három kilogrammos, combból származó, csont nélküli sertéshúsokat vásárolt hentesétől a séf, majd azokat feldolgozásuk előtt hideg vízzel jól átmosta. „A frissen vágott disznó húsát nem kell feltétlenül lemosni, hiszen veszíthet minőségéből. Azonban ha üzletben vásárolunk, ezt mindenképp tegyük meg, hiszen nem tudhatjuk, mikor volt levágva az állat, ráadásul így az esetleges szennyeződésektől is megszabadulhatunk” – magyarázta.
A masszív húsokat jó vastagon bekente a szakember paprikából, sóból, borsból, fokhagymaporból és őrölt köményből álló fűszerkeverékkel. Ezután egy méretes serpenyőt hozott elő a raktárból, amelynek belső részét jól kikente étolajjal – utóbbiból az edény aljára is csorgatott egy keveset. Ebbe helyezte bele a húsokat, miután a hevítéstől füstölni kezdett az olaj.
Egyébként egyben hagyott paprikát, paradicsomot, lila hagymát és hámozatlan fokhagymát is helyezett a jókora serpenyőbe. Ízesítésként pedig még babérlevelet is használt. Amint kellő mértékű kéreg alakult ki a húsokon, felkarikázott petrezselyemgyökeret és sárgarépát is szórt rájuk. Némi pirítást követően vizet és fehérbort is adagolt a serpenyőbe, majd kisvártatva elzárta a gáztűzhelyt.
Kétszer kell sütőbe tenni a húst, mielőtt tálalnánk
Fotó: Beliczay László
A kérgesítés után egy tepsibe helyezte a húsokat a séf, majd leöntötte a serpenyőben megmaradt szafttal, illetve némi bort és vizet is adagolt még. Az edényt lefödve helyezte a 180 Celsius-fokosra hevített kemencébe, ahol három órán át pirultak a hozzávalók.
– tanácsolta Karácsony József. Amint kikapcsoltuk a sütőt, vegyük ki a szaftból a húsokat, és hagyjuk kihűlni. A mártásban maradt hozzávalók közül távolítsuk el a babérlevelet és a fokhagymák héját, majd a zöldségeket turmixoljuk össze némi sóval és borssal, továbbá citromlével ízesítve.
Külön is tálalhatjuk a zöldségekből készült szaftot
Fotó: Beliczay László
Ha van rá lehetőségünk, némi sertéscsontra főzött alaplével is felhígíthatjuk. Ezt ha összefőzzük, egy kiváló mártást kapunk, amelyet ráönthetünk az időközben kihűlt és felszeletelt húsra.
A munkafolyamat következő része másnap kezdődik, amikor háromnegyed órára vissza kell helyezni az ételt a 160–180 Celsius-fokosra hevített sütőbe, hogy teljesen elkészüljön. „Hiába próbáljuk serpenyőben pirítani az ételt, hiszen a szaft rögtön oda fog égni. Én egyébként ez esetben külön tálaltam a szaftot, de a másnapi sütés nem maradt el” – így a szakember.
A tálalás előtt lecsós rizst vagy egyszerű natúr krumplit is készíthetünk az étel mellé köretnek. Savanyúságra nincs is feltétlenül szükség.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!