Diakonia Keresztény Alapítvány: segítséget nyújtani a hátrahagyottaknak Pr-cikk

Tussay Szilárd, a Diakonia Keresztény Alapítvány országos koordinációs irodájának vezetője •  Fotó: Kiss Gábor

Tussay Szilárd, a Diakonia Keresztény Alapítvány országos koordinációs irodájának vezetője

Fotó: Kiss Gábor

Tussay Szilárd, a Diakonia Keresztény Alapítvány országos koordinációs irodájának vezetője már tíz éve tevékenykedik az egyházi, illetve négy éve a szociális szférában. Kezdetben az ifjúsági tevékenységekért volt felelős, és bevallása szerint szeretne visszaadni valamit abból a sok jóból, amit az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesületnél, valamint a Diakoniánál eltöltött évek adtak neki. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a diakóniai munka során valójában kiknek és milyen programokon keresztül nyújtanak segítséget, milyen élettörténetekkel találkoznak, és a hit hogyan lehet támasz a segítő szakemberek életében.

Támogatói tartalom

2024. június 18., 11:452024. június 18., 11:45

– Mi hívta életre a Diakonia Keresztény Alapítványt?

– A Diakonia a romániai református egyház szeretetszolgálata. Erdély-szerte kilenc fiókkal rendelkezünk. Helyszínileg Szatmárnémeti, Nagyvárad, Zilah, Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Szászrégen és Sepsiszentgyörgy vonzáskörzetét fedjük le a tevékenységeink által.

Idézet
Köszönhetően a helyi önkormányzatokkal és gyülekezetekkel való szinergiának, több mint huszonkét városban, kétszáz településen vannak munkapontjaink.

Tevékenységeink közül talán elsőként az otthoni beteggondozást emelném ki. Sok más országhoz hasonlóan Romániai is egy elidősödő ország, az előrejelzések szerint 2030-ra 6 millió nyugdíjas fog itt élni, ugyanakkor a legfrissebb kutatások szerint a népesség 60 százaléka szegénységben él. Ez magában hordozza, hogy az ellátásra, segítségnyújtásra folyamatos az igény.

– Az otthoni betegellátáson túlmenően, számos más szociális programmal is foglalkozik az alapítvány. Mesélj ezekről!

– A betegellátás mellett szociális mosodákat működtetünk, és időszakos jelleggel szeretetcsomagokkal igyekszünk könnyebbé tenni a rászorulók életét.

Idézet
A fizikai és anyagi támasz mellett a lelki töltődést, a közösséghez való tartozás élményét is biztosítani szeretnénk, ezért a különböző településeken idősek klubját szervezük.

A digitális világban való boldogulás nem minden korosztály számára játszi könnyedségű, ezért három éve digitális oktatásra is lehetőséget biztosítunk. Ezeken a tanfolyamokon önkéntes fiatalok segítenek az idősebb generációnak abban, hogy online tudjanak számlát fizetni, vagy éppen a külföldön élő szeretteikkel kapcsolatot tarthassanak. A közösséghez való tartozás jegyében hat idősotthonba fogadjuk a jelentkezőket.

Mindezeken túlmenően a palliatív betegségekkel küzdő személyekkel is foglalkozunk. Hosszútávú terveink között szerepel egy központ létrehozása is.

A digitális világban való boldogulás nem minden korosztály számára játszi könnyedségű, ezért három éve digitális oktatásra is lehetőséget biztosítunk •  Fotó: Diakonia székelyudvarhelyi fiókszervezete Galéria

A digitális világban való boldogulás nem minden korosztály számára játszi könnyedségű, ezért három éve digitális oktatásra is lehetőséget biztosítunk

Fotó: Diakonia székelyudvarhelyi fiókszervezete

Az idősek mellett a fiatalokat is igyekszünk bevonni a tevékenységeinkbe.

Idézet
Afterschool néven 800 hátrányos helyzetű gyermek számára kínálunk lehetőséget arra, hogy fejleszthessék magukat.

A program célja, hogy az iskolaelhagyási rátát csökkentsük, ugyanakkor sarkalatos pont, hogy minden gyerek meleg ebédhez juthasson.

A fogyatékkal élő személyek számára különböző településeken csoportokat működtetünk. Például Sepsiszentgyörgyön, Szászrégenben, Nagyváradon nappali foglalkoztató csoport működik, de van olyan hely is, ahol kimondottan a Down-szindrómával küzdőknek nyújtunk támaszt.

Idézet
Programjaink között szerepel a hátrányos helyzetű személyek számára a munkaközvetítés.

Sőt, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön olyan kávézókat hoztunk létre, ahol a sérült vagy különböző betegségekkel élők dolgozhatnak.

– Hány munkatárssal tudtok eleget tenni a folyamatosan növekvő ellátásért folyamodók kéréseinek?

– 2023-ban például körülbelül húszezer ellátással kapcsolatos igény érkezett hozzánk, amelyet összesen 180 kollégánk teljesít.

Idézet
A romániai törvénykezés szerint egy segítő szakember naponta hat ellátottért felelhet. A mi munkatársaink átlaga a napi nyolc ellátott.

A mi szakmánkban nincs arra opció, hogy egy ellátott szomszédját kihagyjuk, hogy csak az elvárt kvótát teljesítsük.

A teljes tevékenységünkben 500 munkatárs vesz részt, plusz nem mehetünk el szó nélkül az önkénteseink mellett sem, hiszen nagyon sok esetben kiegészítik a már amúgy is fáradt kollégáink munkáját.

– Milyen forrásokból fedezitek programjaitok költségeit?

– Az állami szubvenció költségeink körülbelül 60 százalékát fedezi. A fennmaradó 40 százalékot más forrásokból vagyunk kénytelenek előteremteni. Különböző pályázatok, segélyek hozzájárulnak a kiadások fedezéséhez, de mindig szükségünk van a civil, magán és vállalkozói szféra segítségnyújtására is.

Idézet
Mivel mindenki maga dönthet, hogy jövedelme 1 vagy 3,5 százalékát milyen szervezet számára ajánlja fel, ezért kampányok keretében kérjük a lakosságot, hogy gondoljanak ránk, és rajtunk keresztül arra a rengeteg emberre, akiknek igyekszünk szebbé tenni az életét.

Az év bármelyik szakában elfogadjuk az anyagi vagy tárgyi segítséget, ugyanakkor jelentkezhetnek hozzánk gyógyszertárak, élelmiszerboltok, egészségügyi segédeszközöket forgalmazó szaküzletek, hiszen állandó fogyóeszközökről lévén szó, bármilyen adomány jó helyre kerül. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy anyagi szempontból nem tud segíteni, weboldalunkon jelentkezhet önkéntesnek, és vállalhat személyes segítségnyújtást is.

A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet idősek napi rendezvénye •  Fotó: Albert Levente Galéria

A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet idősek napi rendezvénye

Fotó: Albert Levente

– Nem könnyű belegondolni abba, hogy mi mindenen mennek keresztül az alapítványhoz forduló személyek. Ugyanakkor amellett sem mehetünk el, hogy milyen lelki terhet cipelnek a munkatársak. Hogyan lehet nem kiégni a segítő szakmában?

– A mi tevékenységünk egy szolgálat, nem lehet munkaként végezni. Csak azok számára való, akik belső késztetést éreznek arra, hogy segítséget nyújtsanak. Tisztában kell lenni azzal, hogy a segítő szakmák teljes embert kívánnak. Tudni kell azt is, hogy

Idézet
akik számára a Diakonia segítő kezet kínál, a társadalom perifériáján élő személyek, akiket gyakorlatilag hátra hagytak, és sok esetben már senki sincs, aki gondjukat viselné. Mégis annyi lélek, olyan szintű élni akarás van bennük, hogy bárki tanulhat a példájukból.

Mivel mély kötődésünk van a hittel, a református egyházzal, elengedhetetlen, hogy kollégáink számára állandó jelleggel képzéseket, tréningeket, lelki töltekezést tartalmazó alkalmakat szervezzünk. A lelkinapok, áhítatok az életünk szerves részeit képezik. A lelkünk belső ápolása nélkül nem lennénk képesek a külső kezelésre.

Idézet
Hiszünk abban, hogy közösséget építünk. Hiszünk abban, hogy igenis egy-egy idős, beteg személy számára a világot jelenti az, hogy valaki meghallgatja őket. Lelki támasz vagyunk sokak számára, és csak ez számít.

Szeretnéd támogatni a Diakonia Keresztény Alapítvány munkásságát? Vedd fel a kapcsolatot az alapítvánnyal a koordinacio@diakonia.ro e-mail-címen, vagy látogass el weboldalukra, válaszd ki a lakhelyedhez legközelebb eső fiókot, és jelentkezz önkéntesnek.

Köszönjük, hogy megosztod a cikket a saját online felületeiden, hogy minél több emberhez eljuthasson.

Maradjatok velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező időszakban olyan személyek élettörténetét mutatjuk be nektek, akiken ti magatok is segíthettek!

(X – fizetett hirdetés)

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés