Napvilág már látszottak a nyomok, hogy hol csúszhatott bele a fagyos vízbe az áldozat
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Habár már vasárnap este elkezdődött a zeteváraljai víztározóhoz horgászni induló, majd haza nem térő ivói fiatal átfogó keresése, akkor a nehéz terep és a sötétség miatt sem vehették észre a keresőcsapatok azokat a csúszásnyomokat, amelyek alapján végül hétfő délelőtt rátaláltak az áldozat holttestére. Csáklyákkal sikerült kiemelni a vízből.
2023. november 20., 21:062023. november 20., 21:06
A hatóságokkal és a zetelaki polgárőrökkel közösen kezdte meg a horgászni induló, majd haza nem térő 16 éves fiatal keresését vasárnap este a Zetelaki Önkéntes Tűzoltóegyesület – számolt be lapunknak Sándor Dénes, a tűzoltócsapat vezetője.
Nagy erőkkel keresnek a hatóságiak egy eltűnt tizenhat éves fiút a zetelaki víztározónál. A rendőrség és tűzoltóság mellett a hegyimentőket is riasztották.
Mint kifejtette, akkor még nem tudták egészen pontosan, hogy hol tűnhetett el a fiatal.
Mint visszaemlékezett, a keresést nehezítette a nehézkes, csúszós terep, illetve az, hogy a sötétség miatt csak lámpáik fényére hagyatkozhattak. Mivel nekik nem volt saját csónakjuk, végül a vízügyi igazgatóság helyi munkatársaitól kértek kölcsön egy kenut, amivel át szerették volna vizsgálni az említett medencét. Ezt azonban nem tudták használni, hiszen nagyon ingott, instabil volt, így félő volt, hogy újabb baleset történhet a sötétben.
– jegyezte meg Sándor Dénes. Hozzátette, hogy aznap nagyjából éjfélkor hagyták abba az addig sikertelen keresést.
Hétfőn reggel, a rendőrség munkatársaival közösen kértek kölcsön egy horgászcsónakot a keresőegységek, amelyet csak a székelyudvarhelyi hegyimentők közbenjárásával, köteleket használva tudtak eljuttatni a nehezen megközelíthető helyszínre.
Napvilág már csúszásnyomokat is felfedeztek a medence oldalán.
– mesélte Sándor Dénes. Végül ott a hivatásos és az önkéntes tűzoltók csáklyáikkal rátaláltak az áldozat testére, és sikerült kiemeljék azt a székelyudvarhelyi hegyimentők segítségével. Sándor hangsúlyozta, maga is ismerte az ivói áldozatot és családját, így különösen sajnálja a történteket. Egysége nevében is őszinte részvétét fejezi ki a gyászolóknak.
Sándor Dénes rámutatott, hogy még nem volt részük ilyen jellegű bevetésben, részvételükkel a helyi polgármester, illetve a rendőrség felkérésének tettek eleget. Korábban ugyan nem igazán volt szükségük rá, de most már úgy érzik, hogy mindenképp be kell szerezniük egy mentésre használható csónakot is. Erről már egyeztettek a zetelaki polgármesterrel.
Minél több ember kell egy ilyen kereséshez
A zetelaki önkéntes tűzoltócsapat vett már részt eltűnt személyek keresésében: ilyenkor az a legfontosabb, hogy a hatóságok mellett minél több embert vonjanak be az akcióba, amit a rendelkezésre álló információk alapján kell megszervezni. A tűzoltóparancsnok arról is beszámolt, hogy volt már olyan esetük, amikor az Ivó környéki erdőben tévedtek el gombászok, de abban az esetben a náluk lévő telefon helymeghatározó rendszerének köszönhetően sikerült rájuk találni. Nagyon jól jött a fejlett technológia, hiszen már kezdett sötétedni, mire terepjárójukkal a helyszínre értek.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!