
Kercsó Árpád. Elismerték a közösségért végzett tevékenységét
Fotó: Pethő Melánia
A hagyományokat követve az idei faluünnepen is kitüntetéssel díjazták a Csomafalváért dolgozó, a település hírnevét öregbítő személyeket.
2018. július 01., 22:082018. július 01., 22:08
Az önkormányzat döntése értelmében a díszpolgári címet Kercsó Árpád jégkorongedző vehette át, Pro Urbe kitüntetéssel a tevékenységében jeleskedő Fenyőalja Egyesületet jutalmazták, az önkormányzati érdemdíjat a közéleti szerepvállalásáért Fülöp László Levente, nyugalmazott orvosnak, egykori polgármesternek, illetve székely női népviselet varrását a faluban újrahonosító és hosszú évekig művelő Csata Rozáliának ítélték oda.
„Aki kiválik, azt meggyűlölik” – idézte Stendhalt Márton László Szilárd polgármester a díjak átadására szervezett ünnepi eseményen – a francia író állítása Csomafalván nem érvényes – tette hozzá.
„Akik itt éltek, élnek, akik itt dolgoznak, inkább példaképek számunkra. Követendő példát mutatnak, mintsem, hogy meggyűlölve legyenek. Ezek a személyiségek Csomafalván tiszteletet, becsületet érdemelnek ki. Aki kiválik, azt megbecsüljük.
– fogalmazott.
„Kercsó Árpád 27 éves fiatalemberként került Csomafalvára. A rámenős és lehetetlent nem ismerő közösség, valamint a konok és fanatikus székely szakember szerencsés találkozása volt ez, mely ontotta az eredményeket az elkövetkező hat idényben” – hangzott a laudáció.
A méltatást felolvasó Ambrus Albert Árpád részletesen sorolta fel azokat a csomafalvi hokisikereket, amelyek Kercsó nevéhez fűződnek.
Egy apró, saját emléket idézek: ha hokimeccs volt a Maros mellett, nálunk, a Korposszegin is jól hallatszott a közönség zúgása és a hangosbemondó hangja, de fél kilométeres távolságból is tisztán kivehetőek voltak Kercsó Árpád utasításai” – osztotta meg. 1982-ben Kercsó Gyergyószentmiklósra tette át székhelyét. A sportiskola tanáraként folytatva edzői munkásságát, országos szintű sikereket ért el, részben a csomafalvi neveltjeivel. „Hiába voltak az 1982-1985 közötti ifjúsági sikerek, Kercsó Árpádot nem akarta foglalkoztatni válogatott szinten a román jégkorongszövetség, illetve igen, ha átmegy Bukarestbe és románosítja nevét. De
– hangzott el a méltatásban.
A meghatódottságát nem leplező Kercsó Árpád a Ceaușescu-korszakban átélt szekuritátés történetek elmesélésével emlékezett a méltatója által is említett időkre. Könnyekkel küszködve mondott köszönetet az elismerésért.
– mondta elcsukló hangon.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!