
Fotó: Pinti Attila
A sepsiszentgyörgyi kórházban 18 koronavírus-fertőzött beteget kezelnek, további 7 esetben fennáll a fertőzés gyanúja, a teszteredmény kell ezt megerősítse. Két fertőzöttet és két fertőzött-gyanús beteget az intenzív terápiás osztályon kezelnek, az állapotuk súlyos, nem szorulnak lélegeztetőgépre – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón András-Nagy Róbert kórházigazgató.
2021. május 12., 19:082021. május 12., 19:08
Hangsúlyozta, az esetszámok, a sürgősségre a fertőzés gyanújával érkező betegek száma csökkent az elmúlt hetekben, ennek ellenére arra kérik a lakosságot, tartsák be az alapvető óvintézkedéseket, védjék saját magukat és másokat a fertőzéstől. A beutalt fertőzöttek közül senki nem kapott védőoltást, a kórházba senkit nem kezeltek a vakcina mellékhatásaival.
Rosu Mátyás orvosigazgató arról számolt be, hogy egy hét alatt két, a koronavírus-fertőzés szövődményeihez köthető haláleset került be a nyilvántartásba. További két beteg szintén életét vesztette, ám a bennfekvés alatt negatív lett a tesztjük, így ezek az esetek már nem kerülnek be a jelentésekbe.
A kórház vezetői elmondták, hogy a kórház alkalmazottainak 45 százaléka kapta meg a védőoltást, az orvosok között ennél sokkal jobb az arány, a 135 orvos közül 120 kérte és kapta meg a vakcinát. Sokan még kivárnak, mert átestek a fertőzésen, és immunitásuk van.
A kórházi betegellátás járvány előtti, vagyis a 2019-es kapacitását a fertőzések számának csökkenése ellenére sem tudják elérni, mert a távolságtartásra vonatkozó előírások még érvényben vannak, tehát korlátozott számú beteget tudnak elhelyezni a kórtermekben. Ennek ellenére arra biztatnak mindenkit, hogy ne habozzon segítséget kérni, hiszen az orvosok mindent megtesznek, hogy a diagnosztizálás, a kezelés ne késsen. Nagy hangsúlyt fektetnek a daganatos betegségek szűrésére, kezelésére, a halaszthatatlan műtétek beütemezésére. András-Nagy Róbert elmondta, világszinten azzal szembesülnek, hogy a betegek ódzkodnak a kórházaktól, holott biztonságos környezetet teremtenek, nem kell tartani a megfertőződéstől.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!