
Fotó: Veres Nándor
Akár perrel is folytatódhat Csíkszeredában a Hargita utcában befejezés előtt álló tömbház-hőszigetelés. Az egyik lakó nem volt hajlandó beépített, szigetelt teraszát ismét kibontani, ahogy a terv előírta, mert elmondása szerint sokat költött rá, és az eső, valamint a hó ellen is véd. A polgármesteri hivatal szeretné akár jogi úton is érvényesíteni érdekeit, de a lakástulajdonos is kártérítésért perelne – írja pénteki címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
2015. július 03., 11:262015. július 03., 11:26
A Hargita utca 2., 4., 6. és 8. szám alatt tavaly elkezdett tömbház-hőszigetelés befejezéshez közeledik, de a külső szemlélődő számára is feltűnik, hogy az utcára néző homlokzaton egy terasz arculata elüt a többitől – amíg abban a sorban nyitott erkélyek vannak, addig ez be van építve, és a munkálat láthatóan nem a közelmúltban történt. Mivel ott már nincs állványzat, a külső munkálat véget ért. A helyzetről a polgármesteri hivatalnál érdeklődött a Csíki Hírlap.
A lakó nem akar beleegyezni a terasz bezárásának lebontásába, pedig kellene igazodnia a kivitelezési terv előírásaihoz – tudtuk meg Bulbuk Mártontól. A polgármesteri hivatal szakfelügyelője, aki az európai uniós támogatással készülő munkálat projektfelelőse is, kitért az előzményekre, amelyek szerint az ott lakók vállalták, hogy azon a részen a már beépített erkélyeket nyitottá teszik. „Ez a lakó utólag írt egy levelet, hogy a saját költségére, a terven kívül, utólag megpróbálja olyan formára elkészíteni, ahogy a többi balkon is be van építve” – közölte Bulbuk, hozzátéve, ehhez viszont új építkezési engedélyre van szükség. Ugyanakkor úgy vélte, ez nem korrekt a többi lakóval szemben, akik elfogadták a feltételt, ezért a hivatal nem tud beleegyezni abba, hogy az erkély így maradjon. Emiatt jogi úton is folytatódhat az ügy.
A teraszbeépítésért nem bírságolhat a hivatal, mivel az építkezésekre vonatkozó 1991. évi 50-es törvény szerint, ha ezt a kihágást két évig nem jelezte az ellenőrző szerv, már nem róható ki pénzbüntetés – erre nemcsak Bulbuk Márton, hanem az érintett lakó, Deér Béla is kitért beszélgetésünk során. „Lehet követelni, hogy bontsák le, mert ha valaki nem tartja be a szabványokat, az nem avul el. De egy kicsit hosszadalmas” – tette hozzá Bulbuk. Antal Attila alpolgármester szerint igyekeztek párbeszéd útján előrelépni, de a lakó szóban hiába vállalta, nem tudta hozni a módosított tervjavaslatot a tervezőtől. „Kérhetjük a bíróságon, hogy állítsa vissza eredeti állapotába a teraszt. A szomorú az, hogy van olyan bírósági végzés, amely ilyen esetben a lakástulajdonosi társulásnak vagy polgármesteri hivatalnak ad igazat, és van olyan is, amely a panaszosnak. Egyébként valószínűleg be kell vonnunk az építkezési felügyelőséget is, mert az az igazi hatóság” – magyarázta Antal.
Az ott lakó Deér Béla kérdésünkre elmondta, a beépítés 2002-ben történt, miután beázott a tető, és befolyt a víz a legfelső emeleti lakásba. „Az én és a feleségem pénzére a tetőt leszigeteltem, és ezzel együtt beépítettem a két erkélyt. Hatalmas pénzbe került, az erkélyen a deszkák el voltak rothadva, beesett az eső, a hó, a jég, a madarak odapiszkoltak, mert legfelül voltunk” – mesélte. A terasz gyakorlatilag is a lakás része lett, a fűtést is kivezették oda. A lakó nehezményezi, hogy a terv elkészültekor nem kérték ki a véleményüket, és azt sem érti, miért csak a teraszok egy részét építették be a hőszigetelés során.
A történet teljes egészében a Csíki Hírlap július 3-án, pénteken megjelent lapszámában olvasható.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
szóljon hozzá!