Vetik már az őszi gabonát

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Végéhez közeledik a pityóka begyűjtésének időszaka, a burgonyaföldek nagy részéről már felszedték a termést. Habár a talajviszonyok nem kedveznek az őszi munkálatoknak, már elkezdődött az őszi gabona vetése is.

Szabó Kamilla-Mária

2014. szeptember 29., 19:072014. szeptember 29., 19:07

2014. szeptember 29., 19:082014. szeptember 29., 19:08

A nyár eleji csapadékos időszak után az utóbbi két hónapban alig esett, emiatt nagyon száraz a termőföld, amely megnehezíti a földek megművelését: gyakrabban hibásodnak meg az eszközök, a géppel szedett pityóka közé rögök is kerülnek. Ennek ellenére a Hargita megyei gazdálkodók jól haladtak a burgonya betakarításával, hiszen a megyében krumplival beültetett területek 93-94 százalékáról már betakarították a termést – számolt be Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Rekordtermés pityókából

Az igazgató kifejtette: idén rekordtermésről számolhatnak be, ugyanis az elmúlt húsz évben nem volt ehhez hasonló bő termés: a hektáronkénti megyei átlagtermés eléri a 23 tonnát. Ugyanakkor megjegyezte, az eltérés nagyon nagy, hiszen a sok eső ugyan kedvezett a burgonyának, de a betegségeinek is, így akik időben permeteztek, megfelelő szerekkel, azok bizonyos parcellákon hektáronként több mint 40 tonna krumplit is begyűjthettek, míg akik nem permeteztek, azok csupán 9-10 tonnányit.


Jó termésük volt a gabonáknak is

Jó termést hoztak a gabonafélék – búza, árpa, zab – is, amelyek begyűjtése már korábban befejeződött. A búzával bevetett területekről hektáronként 3,2 tonna átlagtermést, a tavaszi árpával bevetettekről 2,3 tonnát, míg a zabbal bevetettekről 1,9 tonnányit szállíthattak be a gazdák – részletezte a szakember. Kedvezett az idei nyár a silókukoricának is, amelynek még javában folyik a betakarítása. A bőséges termés és a kevés silózó gép miatt azonban lassabban halad a begyűjtése. Vannak területek, ahol az éjszakai fagyok már megsértették a silókukorica leveleit, így nem árt minél korábban befejezni a begyűjtését – hívta fel a figyelmet az intézményvezető.

Esőre lenne szükség

Elkezdődött az őszi gabona vetése is, a beültetésre kerülő becsült 10 ezer hektárból 900 hektáron már földbe került a búza, a tritikálé és a rozs – tudtuk meg Töröktől. Hangsúlyozta, a száraz föld miatt nehéz a magágyak előkészítése, a hónap közepén a kétnapos esőzés csak a talaj felső részeinek puhítására volt elegendő. A megfelelő talajviszonyok eléréséhez, és az elvetett gabonák fejlődéséhez további esőzésekre lenne szükség.


Árthat az éjszakai fagy

Az elmúlt éjszakákon több alkalommal is nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet, ezért rákérdeztünk, hogy a mínusz fokok tehetnek-e kárt a be nem gyűjtött termésben. Az illetékes elmondta, az éjszakai fagyok csak a silókukorica leveleinek, emellett a zöldségeskertekben a be nem takarított, vagy le nem takart paradicsomnak, paprikának árthatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés