
Fotó: Kristó Róbert
Csupán néhány hét választ el attól, hogy a csíksomlyói kegytemplom egy ideje némaságba burkolódzott orgonája ismét megszólalhasson. A patinás hangszer két évvel ezelőtt elkezdett teljes felújítása az utolsó fázisába érkezett.
2014. szeptember 22., 18:112014. szeptember 22., 18:11
„Tulajdonképpen már csak a regiszterek elektromosítása van hátra, az ehhez szükséges alkatrészek megérkeztek, illetve a játszóasztalt is elvitték már felújításra” – tájékoztatott a munkálatok jelenlegi állásáról Bíró János. A kegytemplom kántora elmondta, az előzetes tervek szerint folyó hónap végére készültek volna el a szakemberek, ám nem valószínű, hogy sikerül tartani ezt a határidőt. Mint kiderült, a következő időszakban még beépítenek a hangszerbe egy Setzer-kombinációt is, amely az orgonista dolgát könnyíti meg a regisztráláskor, főleg koncertek alatt.
A hívek adományából vált lehetővé a javítás
Arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt években egyre több probléma volt az orgona nem elektromosított, úgynevezett pneumatikus részeivel. A hangszer teljes felújításra szorult, hiszen mind gyakoribbak voltak a meghibásodások. A javítást 2012-ben kezdték el, ennek során helyettesítették a hibás sípokat, portalanították a szerkezetet, illetve megtörtént a hangszer intonálása és hangolása. Mint azt Urbán Erik ferences testvértől, a kegytemplom igazgatójától megtudtuk, az orgona javítási munkálatai hozzávetőleg 135 ezer lejbe kerülnek. A pénz nagy része a hívek adományaiból gyűlt össze. „Ebben az évben mindenképpen szeretnénk befejezni az orgona felújítását. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani a híveknek, hogy lehetővé tették ezt” – hangsúlyozta a ferences testvér.
Több mint nyolc évtizedes orgona
A ferencesek 2011 szeptemberében ünnepelték a csíksomlyói kegytemplom jelenlegi orgonája elkészülésének 80. évfordulóját. A hangszer 1930–1931 között épült, és feltehetőleg az ötödik a sorban a történelem folyamán, amely betölti a kegyhelyet gyönyörű hangjával. Tervezője Geyer József budapesti orgonatervező, a kivitelezők pedig Wegenstein Lipót és fiai voltak, akik saját gyárukban építették fel a 40 regisztert, 3 manuált és 2842 sípot számláló hangszert. Eredetileg 36 szólóváltozata volt, amelyből 4 nyelvsíp. Egy 1990-ben végzett általános javítás és átalakítás óta – amely Walter Kindlnek, a temesvári alsóvárosi dóm karnagyának és Hermann Binder nagyszebeni orgonaépítő mérnöknek a nevéhez fűződik – az orgona 40 szólóváltozattal és 2824 síppal rendelkezik. Bár az akkori felújítás alkalmával elektromosították a teljes billentyűvezérlést és a regiszteres vezérlés egy részét is, a teljes elektromosítás anyagiak hiánya miatt elmaradt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!