
Fotó: Barabás Ákos
Csíkszereda teljesíti-e a sürgősségi rendeletben megszabott előírásokat, miszerint évente csökkenteni kell a lerakott szemét mennyiségét? – érdeklődtünk Pál Tamástól, a hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. igazgatójától.
2017. február 07., 10:472017. február 07., 10:47
2017. február 07., 11:342017. február 07., 11:34
„Azt az elvárást, hogy 15 százalékát hasznosítsuk újra a hulladéknak, annak eleget tudtunk tenni. Azonban nagyon megnőtt a hulladéktermelés, ez országszerte jellemző tendencia, így nemcsak Csíkszereda, hanem a többi település sem fogja egyelőre teljesíteni a környezetvédelmi minisztérium új célkitűzését, hogy 15 százalékkal kevesebb hulladék kerüljön a lerakókba” – vélte a cég igazgatója.
Csökkenteni kell a szemét mennyiségét
A hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályokat még tavaly módosította a technokrata kormány, ennek nyomán – 2016-ra visszamenőleg – évente 15 százalékkal kell csökkenteni a telepekre szállított szemét mennyiségét, az ennek eleget nem tevő önkormányzatokat pedig szankcionálják. Ezzel vennék rá a településeket a minél nagyobb arányú szelektív szemétgyűjtésre, az EU-s normák szerint ugyanis a háztartási hulladéknak legalább 15 százalékát kellene újrahasznosítani, 2020-ra pedig el kell érni az 50 százalékot. Az önkormányzatoknak ugyan az előző években is bírságot kellett fizetniük, ha a megengedettnél nagyobb mennyiségű szemetet szállítottak el a településről, sokan viszont kifogásolják, hogy a módosítás nyomán a büntetés a korábbi többszörösére emelkedett, számos városban pedig egyszerűen nem tudják teljesíteni az uniós normákat. A megengedettnél több szemét elszállítása után fizetendő illeték bevezetését a zöld szervezetek is kifogásolták, szerintük ennek hatására emelkednek a szemétbegyűjtési díjak, és tovább nő az illegális szemétlerakás.
Mint megtudtuk, nemhogy csökkent volna, hanem legalább 2150 tonnával nőtt tavaly Csíkszeredában a a lerakott háztartási szemét mennyisége a 2015-ös évi mennyiséghez képest.Tavalyelőtt ugyanis 7350 tonna szemetet termelt a város, 2016-ban azonban már jóval többet, azaz 9500 tonnát.
Az Eco-Csík Kft. teljes kiszolgálási övezetéből, Alcsíkról, Csíkszeredából, Lővétéről, és Felcsík egy részéből 11 100 tonna hulladék gyűlt össze és került a lerakóba 2015-ben, rá egy évre már nőtt a mennyiség, 14 630 tonnára. Pál Tamás szerint nagy ívet mutat felfele a hulladéktermelés egész Románia szinten. Az új jogszabály alapján minden pluszban lerakott tonna hulladékért 100 lej bírságot kell majd fizetniük az önkormányzatoknak.
Csíkszereda esetében ez az összeg jóval meghaladhatja a 200 ezer lejt. Nemcsak Csíkszereda lehet kénytelen bírságot fizetni a Környezetvédelmi Alapba, hanem hasonlóan nehéz helyzetben vannak a többi erdélyi városok is. Például Sepsiszentgyörgynek 766 ezer lejt, a nagyváradi önkormányzatnak 2016-ra pedig közel 302 ezer lejt kell befizetnie.
Valamivel az országos átlag felett tavaly 259 tonna üveget, 1400 tonna műanyagot, 3453 tonna papírt, 1252 tonna lebomló hulladékot, 6 tonna használt olajat, 30 ezer tonna akkumulátort, valamint 278 tonna használt abroncsot gyűjtött szelektíven a lakosság, ezzel Hargita megye 6–7 százalékos újrahasznosítási kvótát ért el – tudtuk meg Domokos László Józseftől, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjétől.
Az önkormányzatoknak a háztartási hulladék legkevesebb 15 százalékát szelektíven kell begyűjteniük: a normák országos szinten vannak kidolgozva, a hulladék elszállítási díjának megállapítása az önkormányzatok hatásköre. A lényeg a lakosság környezettudatosságra nevelése – magyarázta az ügynökség vezetője.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!