
Az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem júniusban, hanem az elmúlt hétvégén kezdtek neki a csíkszeredai Müller László utca és Testvériség sugárút kereszteződésénél fekvő zöldövezet felújításához. A szombati munkálatokon több mint félszáz lakos vett részt.
2012. augusztus 27., 13:342012. augusztus 27., 13:34
2012. augusztus 27., 15:162012. augusztus 27., 15:16
A csíkszeredai Zöld SzékelyFöld Egyesület még tavasszal indított új programot, amelynek célja a Müller László és a Testvériség sugárút kereszteződésénél fekvő zöldövezet felújítása. A program megvalósításához a Polgár-Társ Alapítvány és a MOL Románia közel 9000 lejjel, a Zöldszékely Alap – a közösségi kártyák használata által befolyt pénzösszeg egy részével – több mint 5000 lejjel, a Garden Projekt Kft. pedig mintegy 2000 lejjel járult hozzá.
„Szombaton a nyolc önkéntes társam mellett a vártnál is nagyobb számú lakos segített be a munkálatokba. Kialakítottunk öt virágágyást, körbekerteltük a területet, amely egy részét le is festettük. Biciklilezárókat is felszereltünk, ezen a héten pedig hat padot és egy asztalt fogunk kihelyezni, amelyeket egy sétánnyal kötünk össze” – sorolta Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület vezetője, aki az eredeti tervek időközi módosításával magyarázta a felújítások késését.
Az érintett két tömbház körüli terület a Reménység Lakószövetséghez tartozik. A civil kezdeményezéssel rendbe hozott zöldövezet élhetőbbé tételébe Csíkszereda Polgármesteri Hivatala is besegített: a városvezetés néhány héttel ezelőtt újította fel az érintett tömbházak előtti járdafelület.
„A Reménység Lakószövetség mellett a Torony 26 nevű, a Testvériség sugárút és a Pacsirta sétány találkozásánál álló tízemeletes tömbház lakószövetsége, illetve a Nagy Imre Általános Iskola is jelentkezett a felhívásunkra. Mindkét helyszínre szállíttattunk egy-egy teherautónyi termőföldet, amelyeket virágágyások kialakítására fogunk felhasználni. A földet a tömbház lakói már el is terítették. Az ottani területrendezési munkálatokat szeptember közepéig fejezzük be, azután következik az általános iskola udvarán lévő öt zöld felület kialakítása” – magyarázza a jövőbeli terveket a civil szervezet vezetője.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!