
Fotó: Veres Nándor
Ha minden jól megy, akár két héten belül elkezdhetik a pék- és tejtermékek szállítását a tanulóknak Hargita megyében is – jelezte szerkesztőségünknek Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
2016. október 27., 21:462016. október 27., 21:46
Lezárult a közbeszerzési eljárás elbírálási folyamata, a nyertesek kihirdetése után november 7-ig lehet óvást benyújtani az eredmények ellen, ezt követően, ha nem lesz óvás november 8-án írják alá a szerződéseket a termékeket kiszállító vállalkozásokkal – tájékoztatott a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata. Idéntől négy évre szóló keretszerződést írnak alá a pályázó cégekkel, ezzel várhatóan elkerülhető a következő években a hosszas procedúra.
A közbeszerzési eljárás kiírására helyi vállalkozások is jelentkeztek. A tejtermékeket négy cég szállítja majd Hargita megyében: a Dorna Lactate, a Simultan Kft., a Lactis Kft. és a Gordon Kft. A 27 kistérségből összesen 19-ben szállít tízórait az utóbbi két Hargita megyei vállalkozás, a Lactis Kft. 8, a Gordon Kft. pedig 38 településen biztosítja a tejtermékeket.
A péktermékek esetében 22 kistérségre hirdettek három nyertest, amelyek között szintén szerepel helyi vállalkozás is. A Harmopan Rt. 12 településre fog péktermékeket szállítani, a legtöbb esetben azonban a tordai székhelyű Logistic Media Pop Art biztosítja a kiflit. „Sajnos nem sikerült elérnünk, hogy helyi vállalkozások szállítsák a megye összes településeire a termékeket, annak ellenére, hogy többször próbáltunk egyeztetni arról, mit tehetünk azért, hogy nagyobb esélyt kapjanak a kiírásokon a nagy cégekkel szemben, azonban egyetlen általunk szervezett megbeszélésen sem vettek részt. Ez fontos lett volna, hisz sok esetben hiányos dokumentációt is adtak le – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Az idei tej-kifli programra kiírt közbeszerzés késésének egyik oka, hogy ez évben új közbeszerzési törvény lépett érvénybe, amely a korábbitól eltérő formai követelményeket is tartalmaz. Az is hozzájárult a kialakult helyzethez, hogy június 30-án kapták meg a diáklétszámra vonatkozó adatokat a tanfelügyelőségtől – közölte a sajtószolgálat.
Mint ismert, a tanév szeptember 12-én kezdődött.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!