Bákó megye egyetlen magyar nyelvű állami tanintézetében, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában is járt a hétvégén a Mikulás. A moldvai térséghez csatolt, többségében magyarok lakta település iskolájában egy, Ki mit tud a Mikulásról típusú vetélkedő tette szebbé a Mikulás-várást, az ajándékosztás előtti órákat.
2014. december 07., 21:322014. december 07., 21:32
2014. december 07., 21:442014. december 07., 21:44
Tizenegy diákcsapat vett részt a helyi iskola és a római katolikus plébánia szervezésében lezajlott, Szent Miklós püspök életéről, legendájáról, tiszteletéről, a Mikulásról kialakult szokások, illetve az irodalmi és zeneművekben megtalálható Mikulás-témákat feldolgozó vetélkedőn.
Nagy-Galaczi Hajnal iskolaigazgató és Hanuleac Tamás katolikus lelkész az 5–8. osztályos diákcsapatok számára írta ki a vetélkedőt, amelynek döntőjén – a selejtezőket követően – 11 ötfős csapat vehetett részt. Hétfordulós volt a döntő, a közel háromórás vetélkedő során pedig Szent Miklós életéről szóló igaz-hamis állításokat, titkosírást és keresztrejtvényt kellett megfejteni, továbbá naplót írni arról, hogy a Mikulás hogyan osztja be december 5-én a nap 24 óráját.
A power-point elnevezésű próbán vetített-képes előadásban kellett a csapatoknak két-két percben népszerűsíteniük egy-egy Mikulás-témát. Ezen a próbán gazdag volt a diákok fantáziája, az összegyűlt szülők és diáktársak megtudhatták többek között, hogy melyik országban hogyan hívják a Mikulást és milyen szokás fűződik ünnepéhez, hogy az 1930-as években az egyik nagy amerikai cég kisajátította a püspök nevét, illetve hogy Miklós püspök nagyon jó úszó volt, és ő a pálinkafőzők védőszentje.
A Salamon József gyimesbükki plébános által vezetett zsűriben a helyi tanárok mellett a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál is képviselve volt. A legtöbb pontot sorrendben Az öt krampusz (326), A Mikulás nyomában (306) és A Szent Miklós püspöke (303) nevű csapatok összesítették, de jól teljesítettek a Mikulás manói (280), A Mikulás puttonya (275) és A Szent Miklós pálcája (269) elnevezésű csapatok is. A legjobbak értékes ajándékcsomagokban részesültek, minden résztvevő emléklappal tért haza.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!