
Fotó: Kristó Róbert
Brutális erőszakot alkalmaztak a csíkszeredai, Somlyó utcai cigányok ellen a rendőrök hétfő éjszaka – panaszolta az egyik, külföldről nemrég hazatért, helyszínen lakó roma fiatal. A közbiztonságért felelős szervek szerint részükről nem történt bántalmazás, csupán az egymás között dulakodó teleplakókat választották szét.
2012. augusztus 14., 21:522012. augusztus 14., 21:52
2012. augusztus 15., 09:342012. augusztus 15., 09:34
Több tucat, észrevételeikkel, történeteikkel egymást túlkiabáló cigány fogadott kedd délutáni, Somlyó utcai látogatásunkkor, kicsi és nagy, öreg és fiatal egyaránt meg akarta osztani az előző éjszaka átélt szörnyűségeket.
Az elmondottak alapján éjfél körül kezdett civakodni négy társuk, emiatt szóltak telefonon a rendőröknek, akik rövid időn belül három autóval, „legalább húszan” érkeztek a helyszínre, és rögtön összetűzésbe keveredtek „az összes cigánnyal”. Az ügy akkor kezdett igazán elfajulni, amikor „egy epilepsziában és szívbetegségben szenvedő idős asszonyt a rendfenntartók minden ok nélkül fellöktek, mire annak rokonai számon kérték őket” – mesélte a fiatal. Perceken belül megjelent egy gyors reagálású egység is, azután pedig elszabadult a pokol: a „maszkások” a panaszosok szerint válogatás nélkül ütöttek-vertek mindenkit, gázspray-vel befújtak a házakba, ablakokat törtek be, bútorokat rongáltak meg.
„A bulibás (a cigánytelep vezetője – szerk. megj.) szép szóval közeledett feléjük, oda akarta adni a négy rendbontót, de akkorra már annyira belejöttek a verésbe, hogy meg se hallgatták” – hangzott tovább a történet. „A hét gyermekemmel – akik közül egyik csak két hónapos – bent voltam a házban, amikor nagy csörömpöléssel betörték az ablakot, és befújtak a házba, mindenki könnyezett, a kicsi még most is fél” – fűzte hozzá a mellette álló fiatal anyuka.
Az újságírók jelenlétére összesereglett tömeg azt is nehezményezte, hogy teljesen ártatlanokat ráncigáltak elő, fektettek a földre, bilincseltek meg és szállítottak el, ráadásul távozáskor megfenyegettek mindenkit, hogy az éjszaka folyamán még visszajönnek egy újabb rend verést adni.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta, hogy hétfő éjjel egy, a sürgősségi hívószámon érkezett bejelentésre reagálva valóban több, rendőrökből és csendőrökből álló egységet is a helyszínre küldtek, hogy megfékezzék a cigányok között kirobbant verekedést, azonban jelenlétükkel csak felmérgesítették az ott lakókat, akik egyre ellenségesebben kezdtek viselkedni, ezért volt szükség a gyors reagálású csapat riasztására.
„Három személyt – egy nőt, egy férfit és egy fiatalkorút – kórházba kellett szállítani, szerencsére egyikük állapota sem súlyos. Eljárást az ügy pontos körülményeinek kivizsgálása után, a sérültek felépüléshez szükséges napok számának függvényében indítunk majd. Egyébként nem ez volt az első, de nem is a második alkalom, hogy az egymás között összeverekedő cigányokhoz nagy erőkkel kellett kivonuljunk” – árulta el a szóvivő, cáfolva, hogy erőszakosan léptek volna fel.
A szerkesztőségünket felkereső fiatal viszont nem hagyja annyiban a dolgot, az embertelen, megalázó bánásmód ellen feljelentést kíván tenni, míg a Somlyó utca – és egyben a társadalom – perifériájára szorult romák bíznak benne, hogy megszűnnek a fenyegetések és a rajtaütésszerű rendőrségi akciók.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!