
Nyílt napot tart szombaton a csíkszeredai Heineken sörgyár. A negyven éves fennállás alkalmából a látogatók előtt megnyitják a kapukat, bárki megtekintheti a sörgyártás folyamatait. A sajtó képviselői számára pénteken tartottak bemutatót.
2014. november 07., 16:402014. november 07., 16:40
2014. november 07., 23:192014. november 07., 23:19
„Büszkék vagyunk arra, hogy negyven éve itt vagyunk a helyi közösségben, támogatjuk és a közösség része lehetünk” – mondta Szabó István, a csíkszeredai Heineken sörgyár igazgatója. A sajtó képviselői számára ebből az alkalomból röviden bemutatták a sörgyár történetét, majd a létesítményt körbejárva a sörgyártás technológiai folyamatait ismertették. Az üzemen Zakariás Katalin sörfőző mester kalauzolt végig.
Hét lépés a sörfőzésben
„A sör termeléséhez négy természetes alapanyagot használunk fel: malátát, komlót, élesztőt és vizet” – magyarázta a szakember. Hozzátette a sörgyártás hét lépésben történik, először megőrlik a malátát, majd meleg vízzel keverik össze, ezután a cefrézés következik, miután ezt leszűrik, a malátalevet megfőzik komlóval. „A komló fontos az íz, az aroma, a keserűség, de a tartósság szempontjából is” – tudtuk meg. Miután megfőzték a malátalevet a komlóval ülepítik, lehűtik, és sörtől függően 7-9 napon át erjesztik. „A végső folyamat az ászokolás, majd töltés. Az összes folyamat sörtől függően 14-25 napig tart” – mutatott rá Zakariás.
2003 óta a Heineken tagja
A csíkszeredai sörgyár 2003-ban vált a Heineken Csoport tagjává. Kezdetben a gyár gyártási kapacitása évi 225 ezer hektoliter volt, jelenleg meghaladja a 2 millió hektolitert. Összesen öt palackozó vonallal és két főzési vonallal rendelkezik. A csíkszeredai gyárban jelenleg 180 személy dolgozik.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!