Nagyszülők kényszerhelyzetben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Amíg a hatéves Hunika – aki Szentsimonban, egy rozsdás, víz és áram nélküli barakkban él – mosolyogva mutatta játékait, addig nagyszülei könnyezve meséltek jelenlegi nehéz helyzetükről. Hogy a gyermeknek ne kelljen tovább nélkülöznie, azon gondolkodnak, hogy gyermekotthonba adják.

Szabó Kamilla-Mária

2013. december 09., 19:552013. december 09., 19:55

2013. december 09., 20:082013. december 09., 20:08

Egy fémbarakkban, nehéz körülmények között él a simoni fiúcska. Kevés keresgélés után sikerült megtalálni az Állomás utcában lakó hatéves Gábor Hunort, akit születése óta nagyszülei – Simon Mária és Gábor Dezső – nevelnek. Megérkezésünkkor az ajtót nyitó nagymama barátságosan hívott be a nem nagyobb mint 2X5 méteres barakba, és kért elnézést a benti állapotért.

A kis helyiségben az ágy mellett mosztos kályha van, amibe az éjszakai négy óra tüzelést követően másnap még nem gyújtottak be. A kályhával szemben a fotelen üldögélt a nagyapa. Mellette szorosan Hunika, aki vastagon felöltözve, téli kabátban, sapkában mondta, nem szokott fázni, még éjszaka sem, mert a nagyszülők melegen tartják, ugyanis kettőjük között alszik középen.

Állandó jövedelmük 42 lej

A nagyszülők könnyes szemmel mesélték el, hogy hat éve nevelik unokájukat, akit lányuk három hetesen hagyott náluk. Habár Hunika édesanyja a szomszéd faluban él élettársával, soha nem érdeklődik fia iránt. Jelenlegi állandó jövedelmük a 42 lejes gyermekpénz. A nagyapa tavalyig pásztorkodással foglalkozott, idén azonban már nem tudta elvállalni a falu teheneinek őrzését, mivel egészségügyi problémái miatt nem bírja a gyaloglást. A nagymama, amikor csak teheti, szőnyegmosást vállal a falubelieknél, hogy biztosítani tudja a mindennapi betevőt. „Sokszor a víz rá volt fagyva a ruhámra, de úgy is mostam a szőnyeget a patakban.”

Ajándékok a szomszédoktól

A lassan iskoláskorú gyermek mosolyogva mesélte el, hogy amióta nem hajtják a csordát, azóta otthon van, esetenként átmegy a szomszédokhoz, vagy játszik az ajándékba kapott játékaival. A szomszédok kedvelik a fiút, rendszeresen megajándékozzák őt. Mikulásra három szomszédtól is kapott az édességek mellett cipőt, sapkát, kabátot is – részletezte csillogó szemmel Hunika.

„Istenben bízunk csak” - vallotta be az asszony, miközben arról beszélt, hogy a jó Isten segítségével mindennap van, mit enniük. Hozzátette, kész csoda, hogy a télen hideg, nyáron viszont forró barakkban a gyermek még eddig egyszer sem betegedett meg.

Jobb körülményeket akarnak a fiúnak

Unokájukat nagyon szeretik, de belátták, hogy ilyen körülmények között – ahol ők már húsz éve élnek, miután a rokonaik kisemmizték őket – egy gyermeket nem lehet felnevelni. Ezért azon gondolkodnak, hogy beadják a tusnádfürdői Szent László gyermekvédelmi központba. Azért épp oda, mert közel van, és nem akarják, hogy messze elkerüljön tőlük a fiú – számolt be elgondolásukról a nagyapa.

„Ügyes gyermek Hunika, sajnálom is, mert étel nélkül jobban lehet ülni, mint hidegben” – osztotta meg véleményét Molnár Sándor, akihez gyakran bejár a szomszéd fiúcska. Azt is kifejtette, hogy közlékeny  gyermek, de biztosan hiányzik neki, hogy közösségben legyen, gyermekekkel játsszon.

Jelezni kell a problémát

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője kérdésünkre kifejtette, bárki – szomszéd, rokon, polgármesteri hivatal dolgozója – jelezheti feléjük, ha nem megfelelő körülmények között élő gyermekről tud. A hivatalos eljárást – szakemberek felmérését, polgármesteri hivatal esettanulmányát – követően, ha nincs más megoldás, a gyermek nevelőszülőkhöz vagy gyermekotthonba kerül. Az igazgatóság célja, hogy – ha egy mód van rá – a gyermekek saját családjukban nevelkedhessenek. Abban az esetben, ha ott nem maradhatnak, akkor is megpróbálják a családjukhoz közel elhelyezni őket, hogy tarthassák a kapcsolatot szüleikkel – hangsúlyozta az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója

Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója
2025. augusztus 23., szombat

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén

Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén
2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban