Évek óta krónikus szakemberhiánnyal küszködik a csíkszeredai városháza, jelenleg 14 betöltetlen állásuk van, ezek közül a legnagyobb gondot a jegyző hiánya jelenti. Az alacsony bérek, a nagy mennyiségű munka, és a vele járó hatalmas felelősség miatt azonban „nem tolonganak az ajtó előtt” az állásokra jelentkezők.
2017. január 09., 10:112017. január 09., 10:11
„Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy a feladatokat naprakészen meg tudjuk oldani, van, amikor sikerül, de előfordul az is, hogy nem. Ugyanakkor nem ritka a hivatalnál, hogy a kollégák még délután hat-hét órakor is bent vannak az irodában és dolgoznak, és mindezt úgy, hogy már a túlórát sem szabad fizetni. Sőt olyanok is vannak, akik még a tavalyi szabadságukat sem tudták kivenni” – vázolta a csíkszeredai polgármesteri hivatal helyzetét Füleki Zoltán alpolgármester. Több alkalommal is elhangzott korábban, hogy szakemberhiánnyal küszködik a hivatal, ezért most arról kérdeztük, hogy mi ennek az oka, és milyen szakemberekre lenne elsősorban szükségük.
Mint Füleki Zoltántól megtudtuk, jelenleg 14 betöltetlen állásuk van, ezeket folyamatosan hirdetik, de általában nem jelentkezik azokra senki. Legnagyobb gondot a jegyző hiánya jelenti, két éve, hogy megbízott jegyzővel működik a hivatal. „A jegyzőnek kell felelnie minden jogi feladatért, jelenleg az egyik jogászunk a megbízott jegyző. Közben rengeteg a per, a földvisszaosztásokkal és a kárpótlásokkal is sok munka van, ráadásul minden egyes szerződést át kell nézni. A jogi irodánk hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy megoldja ezt a hiányt” – nyújtott betekintést a nehézségekbe az alpolgármester. Hozzátette, a jegyzői állást már két éve rendszeresen meghirdetik, a versenyvizsgát Bukarestben szervezik, legtöbbször azonban nem jelentkezik senki, illetve az is előfordult, hogy a jelölt nem érte el a szükséges pontszámot.
„Szükségünk van jó szakemberekre, de minimálbérért dolgozni olyan körülmények között, hogy hatalmas a felelősség, nagyok az elvárások, és folytonosak a számvevőszéki és egyéb hatósági ellenőrzések, szóval nem tolonganak az ajtó előtt a jelentkezők, hogy a városházán dolgozzanak”– summázta Füleki. Égető problémát jelent a szakemberhiány a gazdasági igazgatóságon, a projektmenedzsment, beruházás és közbeszerzés osztályon, valamint a személyi nyilvántartó részlegen is – tudtuk meg.
A városháza által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint jelenleg 96 személlyel van munkaviszonyuk, közülük négyen gyermeknevelési szabadságon vannak, ugyanakkor 7 személy közvetlen nyugdíjazás előtt áll. Többségük minimálbérért dolgozik. „Mindezek ellenére tavaly 165 beruházási tételt jegyeztünk (tartalmazza az építkezési, lakóövezeti felújításokat, hőszigeteléseket, valamint az eszközbeszerzési tételeket), 119 közbeszerzési eljárást folytattunk le. Ugyanakkor a hivatal több mint 30 ezer adóügyi, pénzügyi aktacsomagot követ, több mint 2000 jogi és 15 ezer magán személy adókötelezettségeit. Csíkszereda városa 154 utcát, 580 ezer négyzetméternyi zöldövezetet tart karban, továbbá 2202 szociális problémát oldottunk meg. A szociális étkezdén keresztül 43 ezer adag ételt osztottunk ki a rászorulóknak. Ezzel párhuzamosan az év folyamán 22 682 átiratot iktattunk és rendeztünk a polgármesteri hivatalnál” – összegezte számokban tavalyi munkáját a hivatal.
Hozzáfűzve, hogy hozzájuk tartozik 18 oktatási, 3 kulturális intézmény (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíki Székely Múzeum, Csíki Játékszín), illetve a Városi SportKlub (VSK), valamint négy gazdasági egység (Eco-Csík, Harvíz Rt., Goscom – Közüzmek Rt., Csíki Trans Kft.). Tevékenységüket a hivatalból irányítják. Ugyanakkor az illetékes szakiroda 160 kulturális-, sport- és egyházi pályázat finanszírozását és elszámolását és több mint 80 kulturális és sportrendezvény teljes vagy részszervezését bonyolította le.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!