
Fotó: Kristó Róbert
Pontosan két évvel azután, hogy a balánbányai önkormányzat hosszas halogatást követően úgy döntött, a város kilép a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesületből, egy újabb fontos európai uniós pályázati lehetőség elvesztése miatt aggódhatnak a helység lakói. Ezúttal a Gyergyóremetére tervezett, megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer projektjében való részvételre nem bólintott egyelőre rá képviselő-testület, igaz, a döntés meghozatalára maradt egy kevés idő.
2013. február 20., 17:402013. február 20., 17:40
2013. február 20., 19:362013. február 20., 19:36
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által harmincmillió euróval támogatott hulladékgazdálkodási pályázatba való bekapcsolódásról szóló határozatot – az udvarhelyszéki települések kivételével, ahonnan a Cekend-tetőre szállítják a szemetet – Hargita megyében eddig csak még Balánbányán nem hagyták jóvá.
Brezovszky György polgármester szerint ennek két önkormányzati képviselő az oka, akik kifogásoltak, illetve tisztázni szerettek volna néhány pályázati pontot. „Az illetőkkel néhány hete felkerestük Hargita Megye Tanácsának elnökét, Borboly Csabát és a prefektust, Jean Adrian Andreit is, megbeszélést tartottunk, igyekeztünk érthetően elmagyarázni a dolgokat” – tájékoztatott a városvezető. Az észrevételekre hamarosan írásos választ is kap az önkormányzat, az abba foglaltak ismeretében pedig meg lehet hozni a döntést – tette hozzá.
Jókor jött a határidő-hosszabbítás
Az előzetesen december végén lejáró pályázati határidőt időközben tavaszig meghosszabbították, a környezetvédelmi minisztérium és Brüsszel ugyanis a határozatok módosítását kérte – így, mint Brezovszky fogalmazott, „maradt még egy kevés idő”.
Arra a kérdésünkre, hogy mi történne a képviselő-testület negatív döntése esetén, az elöljáró úgy válaszolt, „az egyenlő lenne a katasztrófával”, mivel a város melletti régi szemétlerakó és környékének ökologizálása, rendbehozatala is része a hulladékgazdálkodási projektnek.
Amennyiben Balánbánya kimarad a pályázatból, az Európai Unió követeléseinek megfelelően saját költségére kell megoldania a közel két évtized alatt felgyűlt szemét elszállítását – ez pedig gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatot róna a városvezetésre.
Csatát nyert, de a háborút még elveszítheti a város
Egy önkormányzati döntés értelmében 2011 februárjában Balánbánya kilépett a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesületből és megvált a Harvíz Rt.-től, mint szolgáltatótól is. Az indoklásban az szerepelt, hogy a várost érintő több mint 9 millió eurós beruházáshoz – amely során megújulhatott volna a városi vízmű, a helyi derítőállomás, illetve a mellékutcákban levő vízházak és vízvezetékek – szükséges önrészt nem tudják előteremteni.
Az akkori lépés meglehetősen érzékenyen érintette a több tízmillió eurós víz- és szennyvízrendszeri projekt többi résztvevőjét, Felcsík vízellátását ugyanis újra kellett gondolni és új gazdasági számításokra is szükség volt.
A módosított projekt elkészítésének harmincezer eurós pluszköltségét az egyesület és a Harvíz peres úton szerette volna a városon behajtani, a Csíkszeredai Bíróságon alapfokon azonban a felperesek ellen született ítélet. Brezovszky az ítélettel kapcsolatban reméli, hogy „fellebbezésre nem kerül sor. és az ügy végleg lezárulhat”.
Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója ezzel szemben úgy fogalmazott, „mindenképpen jogorvoslást kérünk, és akár a végsőkig is elmegyünk, hiszen nem kevés pénzről van szó”.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!