Kevesebb munkanélküli, több továbbtanuló

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megfordult az utóbbi évek tendenciája a 2014-es középiskolai végzősöknél: nagyobb arányban tanulnak tovább. Kissé megnőtt a munkát vállalók hányada is, miközben a munkanélkülieké csökkent.

R. Kiss Edit

2015. január 15., 18:102015. január 15., 18:10

2015. január 15., 18:112015. január 15., 18:11

Hatodik éve követi a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a megyebeli középiskolákból elballagók helyzetét, megvizsgálják, hányan tanulnak tovább, hányan állnak munkába és hányan lesznek munkanélküliek az iskola befejezése után. A 2014-ben végzettekről tavaly októberben begyűjtött adatokat csütörtökön ismertette az elemzést végző Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő.

A megyében tavaly 2781 diák végzett a 12. vagy 13. osztályokban. Több mint 39 százalékuk tanul tovább, több mint 27 százalékuk állt munkába és 33 százalékuk munkanélküli. Van néhány fiatal, aki tanul és dolgozik is. Az előző évekhez hasonlítva az eredményeket, Bartolf Hedvig azt mondta, javulnak a tendenciák. Az a nagyon negatív jelenség, miszerint évente nőtt a munkanélküliek száma, tavaly megállt – mutatott rá Hodgyai László.

A középiskola után továbbtanuló fiatalok aránya – az érettségi sikerességi arányával együtt – Hargita megyében folyamatosan csökkent az elmúlt években, és 2014 az első év, amikor ismét növekedésnek indult. 2009-ben még a végzősök több mint 54 százaléka ment egyetemre, posztlíceumba, egy évvel később ez az arány 48 százalékra, 2013-ra pedig több mint 34 százalékra esett vissza. Ehhez képest tavaly mintegy öt százalékkal megnőtt a továbbtanulók aránya, összesen az elballagottak 39,77 százaléka ment egyetemre, posztlíceumba.

A tanulmányaikat folytató végzősök aránya – több mint 83 százalék – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a legmagasabb. A 2013-as hatodik helyről tavaly ezen rangsor második helyére ugrott a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium, amelynél a végzősök több mint 77 százaléka folytatja tanulmányait. A továbbtanulók arányát tekintve harmadik a székelyudvarhelyi Backamadarasi Kis Gergely Gimnázium, negyedik a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium, és ötödik a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium – mindenik említett iskolákban a diákok több mint hetven százaléka ment tovább.

A tavaly végzettek 27,62 százaléka kezdett el dolgozni rögtön a középiskola befejezése után. Az elmúlt években a ballagás után munkát találó fiatalok aránya nagyjából azonos szinten, 25 és 27 százalék között mozgott, 2013-ban például 26,99 százalékos volt. A munkát vállaló fiatalok között mintegy 12 százalékkal több a fiú, mint a lány, és a legtöbb munkába álló fiatal értelemszerűen a szakközépiskolákból kerül ki. Ezen a téren a megyében az első helyet a zetelaki P. Boros Fortunát Szakközépiskola foglalja el, az iskola végzőseinek 85 százaléka állt munkába nem sokkal ballagás után (egy évvel korábban ez az iskola a munkanélküli végzősök rangsorának első helyén szerepelt). Második a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, az ott végzettek több mint 81 százaléka talált szinte azonnal munkát, harmadik pedig a borszéki szakközépiskola több mint 66 százalékkal. A ditrói szakközépiskola a rangsor negyedik helyét foglalja el több mint 65 százaléknyi munkát vállaló végzőssel, ötödik pedig a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, amelynek végzősei több mint hatvan százalékban munkát találtak rövid időn belül.

A középiskola után munkanélküli segélyért folyamodó fiatalok aránya folyamatosan és jelentősen emelkedett az elmúlt években: 2010-ben a végzősök 21 és fél százaléka lett munkanélküli, 2013-ra viszont ez az arány már meghaladta a 38 százalékot. Tavalyra viszont csökkent, 33 százalékra. Ugyanakkor kisebb ez az arány a 2014-ben továbbtanulók és a munkába állók arányánál is. Tavaly a legtöbb munkanélküli a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola végzősei között volt, a ballagók több mint 83 százaléka nem talált az októberi adatgyűjtésig munkát. A munkanélküli végzettek arányát tekintve második helyen a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola áll, harmadik a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály, negyedik pedig a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, mindenik hetven százalék feletti aránnyal.

A továbbtanuló végzősök közel öt százaléka külföldi egyetemeket választott, a legtöbben tavaly is Magyarországra mentek, második helyen pedig Anglia áll 15 ott tanuló diákkal. Mentek még a megyéből dániai, moldovai, ausztriai és franciaországi egyetemekre is fiatalok. Az országhatárokon belüli egyetemi központok között az előző évekhez hasonlóan továbbra is a kolozsvári vezet, a megyebeli végzősök 44 százaléka ment oda tanulni. Marosvásárhely a második, a diákok 18 százaléka ingázik oda, a harmadik legkedveltebb helyszín pedig közel tíz százalékkal Csíkszereda.

Az érettségi vizsga nélkül is igénybe vehető posztlíceális képzés iránti érdeklődés tavaly csökkent: míg 2013-ban a végzősök több mint 17 százaléka ezen oktatási forma keretében tanult tovább, tavaly ez az arány valamivel több mint 14 százalékra esett vissza. A legtöbben Csíkszeredában tanulnak posztlíceumban, de Székelyudvarhely és Marosvásárhely is sokak számára kínált megfelelő továbbtanulási lehetőséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés