Kászonból Csíkszentgyörgyre vezető erdei utak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Két csíki község több mint tizenkét millió lejes beruházás révén összesen 38 kilométeren erdei utat javít fel a közeljövőben. Kászonaltíz és Csíkszentgyörgy ugyanazon kiírás keretében, ám két különböző pályázat révén valósítja meg a szóban forgó munkálatot. Ennek érdekessége, hogy befejeztével az erdei utakon személygépkocsival is eljuthatnak egymáshoz a két község lakói.

Rédai Botond

2014. július 10., 18:152014. július 10., 18:15

2014. július 10., 18:362014. július 10., 18:36

„Egy, erdei utak felújítását célzó uniós pályázatot sikerült megnyernünk, a beruházás lassan a kivitelezési szakaszba ér” – tájékoztatott András Zoltán. Kászonlatíz polgármestere elmondta, az ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárást sikerült lezárni, a nyertes egy piteşti-i vállalkozás lett, a döntést még a gyulafehérvári régióközpontnak is jóvá kell hagynia. A munkálatot ez év végéig kell elvégezni.

Kászonból a csinódi útra, onnan Csíkszentgyörgyre

Az elöljáró kifejtette, az úgynevezett Úz kettes erdei út felújításáról van szó ebben az esetben, amely összeköti Csinóddal a Kászonokat. „Nyilván mi csak a község adminisztratív határáig tudunk dolgozni. Ezt a pályázatot annak idején úgy tettük le, hogy Csíkszentgyörgy maga is megpályázta az út rá eső szakaszát, így ennek köszönhetően a Csinódra vezető megyei útba torkoll majd az erdei út” – magyarázta az elöljáró. A beruházás során makadám út készül a szükséges hidakkal, átereszekkel és esővíz-elvezető sáncokkal.

A polgármester hangsúlyozta, a községhatár a Gránicás tetejeként ismert hegyi részen van, ott zárul a rájuk eső 14 kilométeres rész. Ettől a ponttól a megyei útig terjedő néhány kilométer már csíkszentgyörgyi beruházásként készül. A kászoni részről egyébként két, szintén felújítandó bekötő útról is megközelíthető lesz a szóban forgó erdei út, ezek, a polgármester elmondása szerint, az Úz kettes és a Kászon-pataka szakasz.

Huszonnégy kilométeren új erdei út

„A mi esetünkben tíz útszakaszról, összesen huszonnégy kilométernyi felújítandó erdei útról beszélünk” – ismertette az általuk megpályázott beruházást Csíkszentgyörgy polgármestere. György József szerint ebből az egyik legfontosabb a helyiek által szentgyörgyi Lok útjaként ismert út két szakasza, ez köti össze a községet a Csobányos völgyével, és mintegy hat kilométert tesz ki összesen. A másik a Szentegyház-pataka útja, az Adorjánfürdő irányába vezető rész, amely egészen a Nagyboldogasszony kápolnáig lesz kiépítve, és három útszakaszt tartalmaz. Szintén a fontosabbak közé sorolta a gránicás-lesődi erdei utat, hiszen ezáltal lesz összeköttetés a Kászonokkal. A beruházás része még az Úz-völgyben található Sáros-pataka útja, valamint a Bencze-Moşneag út.

Turizmus szempontjából is fontosak

„Azzal, hogy járhatóvá válnak ezek az utak, nemcsak a fakitermelés lesz könnyebb, hanem turisztikai szempontból is fontossá válnak” – jegyezte meg a községvezető. Véleménye szerint nem mellékes szempont a beruházásban az, hogy személygépkocsival, vadregényes tájakon átutazhatunk Csíkszentgyörgyről a Kászonokba, vagy különböző festői tájakat kereshetünk fel. „Természetesen elsősorban nem ebből a megfontolásból pályáztunk, hanem főleg azért, hogy a kitermelő útjaink legyenek rendben” – magyarázta az elöljáró.

Vigyázni kell a felújított utakra

„A beruházás legnagyobb haszonélvezői a közbirtokosságok, hiszen legelőik, kaszálóik, erdeik között haladnak el ezek az utak. Felhívtuk azonban figyelmüket, nem elég az, hogy kivitelezzük ezeknek az utaknak a kialakítását, hanem karban is kellene tartani azokat” – jelentette ki György József. Hozzátette, megfogalmazódott egy olyan elképzelés is, hogy a közbirtokosságokkal közösen, akár a kászoniakkal is, egy szabályzatot dolgoznának ki, amely meghatározná, mikor lehet fakitermelésre használni a felújított erdei utakat. „A munkálatok befejezése után meg kell őrizni ezeknek az utaknak az állagát, ezt a közbirtokosságoknak is meg kell érteniük” – hangsúlyozta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés