
Fotó: Kristó Róbert
Folytatjuk az önkéntes tűzoltó-alakulatokat bemutató sorozatunkat, ezen a héten a gyimesközéploki önkéntesekről tudhatnak meg többet. Az öt éve tevékenykedő alakulat általában évi 10-13 tűzesethez vonul ki a településen, ehhez képest idén eddig csupán ötször kellett oltaniuk.
2014. október 29., 18:402014. október 29., 18:40
2014. október 29., 20:122014. október 29., 20:12
A gyimesközéploki önkéntes tűzoltó-alakulatot 2009-ben hozták létre, azóta szükség esetén tizenöt aktív taggal siet a helybéliek segítségére – számolt be László Jeremiás Miklós. A gyimesközéploki önkéntes tűzoltóparancsnok felidézte, korábban is tevékenykedtek tűzoltó önkéntesek a településen, de nem szervezett keretek között. Ő maga is azok közé tartozott, akik az alakulat elindítása előtt saját autójukkal, a rendelkezésre álló tömlőkkel és vízszivattyúval tűz esetén segíteni próbáltak a bajbajutottakon.
Egységes védőruházatot szeretnének
Az alakulatot az önkormányzat működteti, a 2007-ben ajándékba kapott tűzoltóautón kívül a rendelkezésre álló tömlőket, vízszivattyúkat, csatlakozókat a helyi polgármesteri hivatal költségvetéséből szerezték be. A rendelkezésükre álló védőruházatokat, a védősisakokat, öveket a magyarországi testvértelepülések jóvoltából kapták. Mivel ez a védőruházat nem egységes, elsősorban ilyen felszerelésnek örülnének, emellett díszruhákra is szükségük lenne, amiben ünnepi alkalmakkor jelenhetnének meg – ismertette a parancsnok.
Egykori tűzoltó-katonák önkénteskednek
A több mint egytucatnyi önkéntes tűzoltó mindegyike tűzoltó-katonaként szolgált korábban, így mindenki rendelkezik megfelelő szakmai felkészültséggel. Már jól összeszokottan dolgoznak, nem érzik szükségét újabb tagok bevonásának – fogalmazott a parancsnok. Kiemelte, egy-egy tűzeset megoldásához mindössze hat-hét ember kell, csak akkor vonulnak ki többen a helyszínre, ha nagyobb tűzesetről van szó.
Versenyezni toboroznának fiatalokat
Az alakulat tagjai többnyire 30-40 év közötti helybéliek, akik tűz esetén félreteszik a munkájukat és sietnek oltani. Azonban versenyekre nem szívesen járnak, mivel túl sok időt ölelne fel a felkészülés és a részvétel. „Folyamatosan kérnek a megyétől, hogy menjünk versenyekre. Látták, hogy jó a csapat, amikor mozdulni kell, akkor vetekednek a hivatásosokkal” – nyomatékosított a parancsnok. Emiatt tervezik egy fiatal csapat megalakítását is, akiket betanítanának és akik versenyekre járhatnának.
Évente 10-13 tűzhöz vonulnak ki
„Idén eddig könnyű volt, csak öt tűzhöz hívtak, de sajnos volt két haláleset is” – vonta meg a mérleget. Előző években általában 10-13 tűzesethez vonult ki alakulatával csak a községben. Az idei öt eset közül három alkalommal családi ház gyulladt ki, kétszer pedig erdőtüzet kellett megfékezniük. A parancsnok megjegyezte, két éve volt olyan hetük is, hogy öt nap kellett oltaniuk. A bevetési idő legtöbb 25 perc, ez mindeddig elégséges volt az alakulat helyszínre érkezéséig.
Tűz és árvíz esetén tudnak segíteni
László Jeremiás Miklós mellett két sofőrt is alkalmazott az önkormányzat, így napközben a parancsnok, éjszakánként – váltásban – pedig a két sofőr áll készenlétben. Tűz esetén a bejelentés a parancsnokhoz érkezik, ő üzenetben értesíti a többieket. Tűzoltóautójuk mérete miatt csak hárman indulhatnak azzal, a többiek saját gépjárműveikkel érkeznek a helyszínre. Nemcsak tűz esetén segítenek a helybélieknek, hanem árvízkor is. Az utolsó ilyen eset 2010-ben volt, akkor nemcsak a kutak, pincék kiszivattyúzásában, fertőtlenítésében segédkeztek, hanem Kápolnapatakában már a víz áradásakor a helyszínen voltak, hogy szükség esetén segíthessenek.
Aktív csapat
A csapat megalakulása után rendszeresen gyakorlatoztak a fiúk, az utóbbi időben viszont erre nincs szükségük, mivel mostanra már összeszokottan dolgoznak – fejtette ki az önkéntes. Ugyanakkor megjegyezte, ehelyett szinte heti rendszerességgel összegyűlnek focizni, részt vesznek a faluünnepeken szervezett főzőversenyeken, sőt az iskolákban is jelen vannak a hivatásos tűzoltók által szervezett gyakorlatokon. Egy-egy bevetés után rendszerint összeülnek és megbeszélik, hogyan teljesítettek, mit kellett vagy lehetett volna másképp, esetleg jobban tenni.
Vécébe esett tűzoltó
Kérésünkre felidézett egy vicces történetet is, ami a szomszédos Palánkán történt, ahová egy csűr oltására már a hivatásos tűzoltók előtt megérkeztek a középloki önkéntesek. A gazdasági épület és a lakóház között volt egy fából készült vécé is, amelynek fa szerkezetét leemelték a gödörről. Közben megérkeztek a hivatásos tűzoltók is. Habár az egyik önkéntes meg volt bízva, hogy figyeljen és jelezze az arra sietőknek, hogy mi van ott, egy figyelmetlen pillanatban egy arra szaladó hivatásos tűzoltó mégis nyakig merült a gödör tartalmába – elevenítette fel az önkéntes.
Beszélgetésünk végén személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy változatos esetekben kérik a tűzoltók segítségét a közösségben: épp a középloki önkormányzat egyik munkatársa érkezett és kérte a tűzoltó szivattyú bevetését az egyik hídépítési munkálatnál.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!