Feloldották a korlátozásokat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Megszűnt Hargita megyében a kérődző állatokat érintő, múlt hét folyamán érvénybe léptetett szállítási korlátozás. Ezzel együtt a rendőrség és az állat-egészségügyi hatóság fokozottan ellenőriz minden állatszállítmányt, illetve erre alkalmas járművet.

Rédai Botond

2014. szeptember 02., 19:042014. szeptember 02., 19:04

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az országban mintegy két héttel ezelőtt azonosították először azt a kérődző állatokat megtámadó vírust, amely az úgynevezett kéknyelv nevezetű betegséget okozza. A fertőzés komoly gazdasági károkkal jár, a beteg állatok legnagyobb része ugyanis elpusztul.

„Hargita megyét, akárcsak a többi erdélyi megyét is, fertőzésmentessé nyilvánították. Éppen ezért az állatmozgatásokat érintő korlátozást feloldottuk” – tájékoztatott Püsök László. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője elmondta, ezzel párhuzamosan, egy korábban megkötött egyezség értelmében, a rendőrség és a hatóság szakemberei minden állatszállítmányt, illetve erre alkalmas járművet folyamatosan átvizsgálnak, úgynevezett ellenőrző pontokat azonban nem állítottak fel. Püsök kiemelte, a fertőzési gócpontoknak számító területekről tilos kérődző állatot szállítani az ország bármely területére, onnan származó, állatszállításra alkalmas jármű sem lépheti át a megyehatárt megfelelő fertőtlenítés hiányában.

Teljes állatállományokat is el kell pusztítani

A Mediafax hírügynökség szerint Buzău megyében közel félszáz fertőzésgóc létezik tucatnyi községben, ahol hetven beteg állatot tartanak nyilván. Buzău megye után a betegség a szomszédos Vrancea megyében, majd Prahova megyében is megjelent. A gazdák attól tartanak, hogy akár a teljes állatállományokat is el kell pusztítani, mert a betegséget szúnyogok terjesztik, így könnyen terjed. Szakemberek szerint amennyiben a fertőzésgócok száma nem nő, akkor is legalább néhány ezer állatot kell megsemmisíteni, ősszel pedig a szúnyogok eltűnésével a fertőzésgócok maguktól is felszámolódnak.

Háromszéken fokozottabban ellenőriznek

Mint arról a Krónika is beszámolt, Háromszéken a Moldva felőli megyehatárokon, így Ozsdolánál, Berecknél és a Bodzaforduló melletti Zabratónál ellenőrző pontokat állítottak fel. A rendőrség segítségével megállítják azokat az autókat, melyek állatokat szállítanak. Az élő állatokat nem engedik be a megyébe, az üres kocsikat, melyekben korábban állatok voltak, fertőtlenítik, szúnyogirtóval permetezik. Az állat-egészségügyi felügyelők a legelőről lehajtott állatokat sem engedik be Háromszék területére. Az erdélyi megyéket fertőzésmentesnek nyilvánították, s míg az ország dél-keleti részén az exportot leállították, ez a megszorítás az erdélyi megyékre egyelőre nem vonatkozik. A lázas állapottal kísért kéknyelvűség a kérődző állatok emésztőrendszerét, nyelvét, valamint izomzatát támadja meg. A lázzal, fekéllyel járó fertőzést rovarok terjesztik, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés