Felállványozták a Zakariás-házat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bár a felújítási tervek már 2008-ban elkészültek, csak most szereztek forrást a csíkszeredai Zakariás-házként ismert, közel százéves műemlék épület részleges rendbetételére. A tulajdonos AREX FM Ingatlanhasznosító Kft. közel 200 ezer eurót költ első körben a felújításra.

Barabás Hajnal

2014. november 18., 21:442014. november 18., 21:44

2014. november 19., 11:002014. november 19., 11:00

Az 1900-as évek elején épült Zakariás-ház felújításához október elején láttak hozzá a székelyudvarhelyi Kvadrum Axis kft. kivitelező cég munkatársai. A csíkszeredai műemlék épület belső udvarában felállított állványokon zajlik a munka. Többek között a külső és belső homlokzatot újítják fel, megerősítik az épület tartószerkezetét, rendbe teszik a tetőzetét és a teljes földszintet – sorolta Zayzon Kolos, az AREX FM Ingatlanhasznosító Kft. igazgatója. Tőle tudtuk meg, hogy korszerűsítik a fűtés- és villanyhálózatot is.

Mint megtudtuk, a földszinten lévő két helyiséget kereskedelmi felületté alakítják, egyik felén üzlethelyiséget, másik oldalán pedig vendéglátó-egységet képzeltek el. Ugyancsak a földszinten lenne egy felújított irodahelyiség. 


2008 óta vártak a felújításra

„Mi az ingatlanok hasznosításával foglalkozunk. Nagyobb részben városközponti műemlék épületeket vásárolunk. Fontos számunkra az erdélyi műemlékek megmentése, vannak ingatlanjaink Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Nagykárolyban és Csíkszeredában is” – sorolta az igazgató. Ilyen Csíkszeredában a Zakariás-ház is, amely 2008-ban került a cég tulajdonába. Még akkor elkészültek a felújítási tervek, és a szakhatóságtól is megkapták az építkezési engedélyeket. „Sajnos a válság lefékezett bennünket, és csak most jutottunk oda, hogy annyi pénzünk legyen, hogy nekifogjunk.” Jelenleg 200 ezer euró áll rendelkezésükre, ez az összeg viszont nem elég a teljes felújításra. Az emelet tatarozását csak további források bevonásával tudják a későbbiekben megvalósítani. Egyelőre a földszinten és a homlokzaton dolgoznak, ezeket a munkákat pedig hat-nyolc hónap múlva tervezik befejezni.


Az 1900-as években épülhetett

Arról már év elején írtunk, hogy ráfér a szecessziós stílusjegyeket hordozó, U alakú emeletes házra az alapos tatarozás, hiszen romos képet mutatott az épület a város központjában. A Gál Sándor utcára néző földszinti kirakatok üvegeit betörték, hajléktalanok tették tönkre a régi csempekályhákat. A közel százéves épületet a csíkszeredaiak Zakariás-házként ismerik, ugyanis a szépvízi származású örmény ügyvédek, a Zakariás testvérek építtették az 1900-as években. Nem tudni pontosan az építés dátumát, és azt sem, hogy kik tervezték, építették, feltehetően nem helyi mesteremberek. A ház első felében egykoron üzletek működtek, a hátulsó két szárnya lakóházként funkcionált. 1980-tól a tanulók iskolán kívüli tevékenysége zajlott benne, Tanulók Házaként működött. 2005-ben visszaszolgáltatták a Zakariás testvérek leszármazottainak, majd 2008-ban megvásárolta a már említett marosvásárhelyi ingatlanhasznosító vállalkozás.


„Sok mindent lehetne tenni”

Albert Sándort, Csíkszereda főépítészét megkérdeztük, támogatják-e valamilyen formában a magánkézben lévő műemlék vagy műemlékzónában lévő épületek felújítását. A városháza munkatársa elmondta, sajnos nincs arra programjuk, sem tanácshatározatuk, hogy támogassák az ilyen jellegű építkezéseket. „Elvileg sok mindent lehetne tenni, gyakorlatilag programot kellene rá kidolgozni és megteremteni a törvényes feltételeket. Kellene egy tanácshatározat arra, hogy az építkezési engedély illetékét teljesen vagy részben el lehessen engedni a műemlék épületek esetében” – véli Albert. Azt viszont kissé utópisztikusnak tartja, hogy közpénzt a városkép szempontjából fontos beruházásokra áldozzanak. „Egyelőre a normális építkezési fegyelem betartásával is problémák adódnak néha” – fogalmazott a főépítész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
Hirdetés