Elköszönt a Hargita megyei tűzoltóság vezetője

•  Fotó: Albert Orsolya

Fotó: Albert Orsolya

Nyugodt lelkiismerettel, büszkén és elégedetten vonul nyugdíjba Gheorghe Pop, a Hargita megyei tűzoltóság vezetője. A július elsejétől tartalékállományba helyezett dandártábornok utolsó, kedden tartott sajtótájékoztatóján őszintén beszélt pályafutásáról, a megyei tűzoltósággal elért eredményeiről, illetve a csapatról, amely mindvégig mellette állt.

Pinti Attila

2016. július 12., 19:352016. július 12., 19:35

2016. július 15., 18:322016. július 15., 18:32

Gheorghe Pop 2001 óta irányította a Hargita megyei sürgősségi esetek felügyelőségét, korábban ő volt az egység vezérkari főnöke. Több mint 35 éve szolgál a tűzoltóságnál, átfogó tapasztalatát „neveltje” és utódja, az ideiglenesen, július 1-jétől hat hónapra főfelügyelőnek kinevezett Stelian Cimpoeșu ezredes veszi át.

„Elérkezett az idő a váltásra. Olyan szakembereket hagyok hátra, akiket motiváltam, támogattam, segítettem és képeztem. Biztos vagyok benne, hogy továbbviszik mindazt, amint együtt az elmúlt tizenöt év alatt felépítettünk” – szólt a jelenlévőkhöz a dandártábornok. Kitért arra, hogy összesen 327 olyan, szabályozó jellegű intézkedést sikerült kidolgozni, amelyek mentén működtették a Hargita megyei intézményt. „Sokan nem tudnak erről, de például békeidőben felkészülünk az esetleges krízishelyzetekre, illetve háborúkra – már ami a polgári védelmet, a szükséges mentési helyzeteket illeti” – ismertette Pop, aki nem rejtette véka alá abbeli büszkeségét sem, hogy a Hargita megyei tűzoltóságot irányítása alatt az ország legjobbjai között tartották – és tartják – számon.

A negatívumokra térve a dandártábornok a „súlyos személyzethiányt” említette. „A megyei tűzoltóság állományában több mint 550-en kellene szolgáljanak, jelenleg ez a szám alig több mint négyszáz. Még legalább száz személy hiányzik a kötelező minimális létszámhoz, ahhoz, hogy minden helyzetben hiánytalanul meg tudjunk felelni” – ismerte el. Ennek egyik oka – szerinte –, hogy amikor létrehozták a rohammentő-egységeket (SMURD), nem történt személyzetnövelés, hanem „egyszerűen innen-onnan átcsoportosították a meglévő embereket”.

A dandártábornok egyfajta személyes sikernek könyveli el azt, hogy csapatával hozzájárulhatott az önkéntes tűzoltó-egységek kialakítását célzó jogi keretek létrehozásához is. „Az önkéntes alakulatok és bevetési járműveik számát tekintve Hargita megye első az országban. Nagy megvalósítás ez, amelyben partnerek voltak az egyes helyi önkormányzatok, illetve a megyei tanács is. A statisztika igazolja létjogosultságukat: manapság az összes tűzeset mintegy harminc százalékához az önkéntes alakulatok vonulnak ki, a fennmaradó hetven százalékban közösen fékezzük meg a lángokat. Nagyon felkészült önkéntes tűzoltók szolgálnak a megyében” – méltatta „civil” társait Gheorghe Pop.

A távozó vezetőnek – egyelőre – nincsenek jövőbeli tervei. „Megléptem a katonai ranglétrai lépcsőfokait, háromszor léptettek soron kívül elő, kétszer tüntetett ki Románia elnöke, egyszer a királyi család. De mindig azt vallottam, hogy a megyei tűzoltóság érdemei nem Pop dandártábornoké, hanem mindazoké, akikkel együtt dolgoztam az évek során. Próbáltam megértetni a beosztottjaimmal, hogy ez csak csapatban működhet. Ha baj van, soha nem a bűnbakot kerestük, hanem a megoldást. Nincs annál nagyobb elismerés egy tűzoltónak, mint amikor az utca embere az egyenruháját látva tisztelettel néz rá” – osztotta meg.

Kitért a bukaresti Colectiv-tragédia utáni időszakra, amikor három hónapra a fővárosi tűzoltóság vezetését bízták rá. „Soha nem rejtettem véka alá a véleményem, és ez sokaknak nem tetszett. Volt, aki félt tőlem, és voltak, akik örültek, hogy velem dolgozhatnak” – számolt be. Távozása előtt felkérték, fél évvel hosszabbítsa meg fővárosi kiküldetését, ígéretet kapva arra is, hogy előléptetik. Nem vállalta, úgy vélte, az irányítást ideje átadnia egy fiatalabbnak.

Utódjához, Stelian Cimpoeșu ezredeshez fordulva Gheorghe Pop elmondta, „ha a tanuló nem szárnyalja túl a tanárját, az a tanárt minősíti”. Cimpoeșu a dandártábornok „hidegvérét” méltatta, olyan emberként jellemezve korábbi felettesét, aki kapkodás helyett mindig nyugodtsággal kezelte a vészhelyzeteket, és aki mindig csapatban gondolkodott. Bár július elsejétől hivatalosan megtörtént az intézmény élén a vezetőcsere, a katonai átadási ünnepséget pénteken 12 órától tartják a csíkszeredai Szabadság téren.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés