
Fotó: Kristó Róbert
Még idén leszigetelhetik a felújított nagytusnádi kultúrotthont és bebútorozhatják annak nagytermét. Az előbbi munkálatot a megyei önkormányzat tartalékalapjából kiutalt, az utóbbit pedig pályázati pénzből valósítják meg. Kilenc éve tart az épület felújítása.
2014. november 04., 18:322014. november 04., 18:32
2014. november 04., 18:512014. november 04., 18:51
A tusnádi kultúrotthon szigetelésére Hargita Megye Önkormányzatának tartalékalapjából 150 ezer lejt irányoztak elő. „Jókor érkezett ez a pénz, hiszen idén sikerült a felújított épületben beszerelni a fűtőtesteket és a vízhálózatra csatlakoztatni a tűzcsapokat, amelyek a kazánház szigetelése és az épület fűtése nélkül a tél folyamán akár sérülhetnek is” – mutatott rá Ravasz József. A tusnádi alpolgármester kiemelte, a kapott összegből első lépésben egy kazánt vásárolnak, és hozzálátnak a kazánház, illetve az új épületrész szigeteléséhez. Ugyanakkor megjegyezte, fontos lenne az idén elkészült épületszárny külső és belső szigetelése előtt annak vakolását elvégezni, így a következő tanácsülésen szeretnének pénzt átcsoportosítani erre a célra.
Bútorzat pályázati pénzből
Még idén berendezhetik a művelődési ház nagytermét és ruhatárát is a Csík LEADER Egyesülethez leadott sikeres pályázatuk révén. Ezzel kapcsolatban már aláírták a kivitelezési szerződést is, így a háromszáz személy leültetésére alkalmas terembe az elkövetkező hónapokban meg kell érkezniük a székeknek, asztaloknak, fogasoknak. „A LEADER-rel nagy szerencsénk volt, mert nekünk idén már semmiképpen nem lett volna pénzünk a berendezés megvásárlására” – vallotta be az illetékes.
Közel egy évtizedes felújítás
Kilenc év szünet után idén nyártól újra szervezhettek rendezvényeket az épületben: egyelőre a közbirtokosságtól kölcsönzött asztalokkal és székekkel, de volt már lakodalom, megyei önkormányzati ülés és szüreti bál is a nagyteremben. A kultúrotthon felújítása még 2005-ben elkezdődött az egyik oldalfal újjáépítésével és a tetőzet cseréjével. Azt követően nem tudtak sikeresen pályázni, így a saját költségvetésükből és Hargita Megye Önkormányzatának évente, célirányosan kiutalt támogatásából folytatták a munkálatokat. Ravasz hozzátette, idén 180 ezer lejt kaptak a megyei önkormányzattól, így sikerült a nyár elején befejezni a meglévő épület teljes belső felújítását. Emellett egy új épületrésszel is bővítették a kultúrotthont, amelyet egyelőre csak pirosban tudtak felhúzni: abban konyha, tálaló, kazánház, valamint a színészöltöző és a mosdó kap helyet.
A tusnádi művelődési házról
A tusnádi kultúrotthont a helyi közbirtokosság építette, az államosításkor viszont a polgármesteri hivatal hatáskörébe került. A rendszerváltást követően, 1990-ben a közbirtokosság visszaigényelte az épületet, és mivel a hivatal szerette volna megtartani azt, cserébe egy másik épületet ajánlott fel, amelyben jelenleg a közbirtokosság székhelye működik. A művelődési ház belső falán volt egy – az építőknek emléket állító – kőtábla, amelyet a felújításkor kiemeltek a helyéről és megtisztítottak, a munkálatok végeztével pedig visszateszik eredeti helyére.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
Átmeneti vagy időszakos vízellátási szünet lesz több csíkszeredai utcában, két lakónegyedben pedig nyomáscsökkenés lehetséges a betervezett munkálatok miatt.
szóljon hozzá!