Tucatnyi civil szervezet összefogásából adventi szeretetmorzsával ajándékozták meg péntek délután a csíkszeredaiakat a város karácsonyfája körül, ahol zsíros kenyérrel és forró teával kínálták a térre kilátogatókat.
2013. december 21., 10:572013. december 21., 10:57
2013. december 21., 12:022013. december 21., 12:02
Míg a nagyböjti időben a tizenkét szociális-karitatív munkával foglalkozó civil szervezet a Szabadság téren tartott szeretetvendégséget, ezúttal a Majláth Gusztáv Károly tér és a Petőfi Sándor utca találkozásánál örvendeztették meg az arra járókat. Az egyesületi tagok akciójukkal nemcsak a rászorulóknak, hanem mindenkinek szerettek volna pár örömteli pillanatot szerezni.
A Szeretetmorzsa jó alkalom volt arra, hogy néhány percet elidőzzünk egymással az adventi készülődés idején. Bács Béla János a Szent Tamás Alapítvány részéről a civil szervezetek összefogásának példaértékűségét hangsúlyozta. „A céljaink között nagyon sok, ami közös és reméljük, hogy valami újdonsággal is elő tudunk rukkolni ezek után. A rendezvény üzenete: álljunk meg egy szóra! Zsíros kenyér és tea mellett hallgatjuk a zenét, ismerősökkel találkozunk, elbeszélgetünk olyanokkal akikkel ritkán szoktunk” – véli Bács Béla János.
A Családi Elhelyező Központok Szövetsége jóvoltából a találkozást szebbé tette a Napfény együttes alkalomhoz illő zenei műsora, valamint meglepetésként felléptek a Csíki Apák, Anyák és Apróságok Krisztusi Közösségének tagjai is.
A Betlehemi láng szeretetre figyelmeztet
A rendezvényre érkezett meg Csíkszeredába Betlehemből a Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott láng, amelyet 1986 óta a cserkészek hoznak el minden év decemberében Bécsbe és onnan szerte Európába, hogy karácsonykor minél több család otthonában ott éghessen a szeretet lángja.
Kasza Tamás, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke hozta el a lángot Nagybányáról. A csík körzeti cserkészek helyi templomokba, közösségekbe viszik tovább a Betlehemi Békelángot – tudtuk meg Borka Botondtól, a Romániai Magyar Cserkészszövetség irodavezetőjétől. „A betlehemi láng felhívja a figyelmünket, hogy szeressük egymást és szeretettel készüljünk az ünnepekre” – emelte ki Borka Botond.
Az adventi Szeretetmorzsába a következő civil szervezetek kapcsolódtak be: a Szent Tamás Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas, a Családi Elhelyező Központok Szövetsége, a Csibész Alapítvány, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, a Csíki Anyák Egyesülete, a Romániai Magyar Cserkészszövetség Csík körzete, a Néri Szent Fülöp Egyesület, a Csíki Apák, Anyák és Apróságok Krisztusi Közössége, a Fokoláre mozgalom – Csíkszereda, a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége és a Szent György Lovagrend.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.
Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.
Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.
Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.
Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.
Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.
Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.
szóljon hozzá!