Bőven van tennivaló Tusnád községben

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Az elkezdett beruházások befejezése, a birtoklevelek rendezése, a kultúrházak, utak, hidak rendbetétele – György József, Tusnád község nemrég megválasztott polgármestere úgy véli, munka van bőven. Folytatjuk a csíkszéki új polgármesterek bemutatását.

Péter Beáta

2016. augusztus 09., 12:582016. augusztus 09., 12:58

2016. augusztus 09., 13:312016. augusztus 09., 13:31


– Habár a régi polgármester is indult egy újabb mandátumért, az eredmények láttán kijelenthető, a községben igényelték a változást. Hogyan zajlott a júniusi helyhatósági választás?

– Nem volt különösebb probléma, nekem a kampánypolitikám az volt, hogy anélkül, hogy túl nagy felhajtást kerítenék, elmondom, hogy mit szeretnék. Nem mentem bele „sárdobálásos” dolgokba. Itt azért a régiekre jellemző volt, hogy elég furcsa dolgok történtek. Én voltam az egyik, aki általában kritizáltam a régebbi megoldásokat, és emiatt is mondtam azt, hogy ha megérett az idő rá, akkor változtatni kell. Nem minden áron, csak ha megérett rá az idő. És úgy néz ki, megérett.

– Tusnád községhez három település tartozik: Újtusnád, Nagytusnád, Verebes. Ezek között nem mindig van egyetértés. Hogyan lehetne ezen javítani?

– Úgy lehet ezt javítani, hogy nem kell különbséget tenni: azonos érdekképviselet, azonos megoldás.

– Elég sok probléma volt itt a birtoklevelek körül...

– Az első lépésünk az volt, hogy felvettük a kapcsolatot a földhivatallal, megnéztük, hogy mik lehetnek a megoldások. A legnagyobb hiányosság az, hogy a mellékletekben szereplő nevek nem találnak az anyakönyvi iratokban levőkkel. El van indítva a folyamat, mindenki beadja a megfelelő anyakönyvi iratot, mi pedig mellékletmódosítást kérünk a megyei földosztó hivataltól. Utána következhet a birtoklevelek rendbetétele. De ennél sokkal fontosabb, hogy fel kell mérni az útjainkat, ami mostanig nem történt meg, és köztulajdonba kell helyezni.

– A település infrastrukturális szempontból elég elmaradott állapotban van. Melyek lennének a prioritások?

– Rengeteg beruházás van elkezdve, csak az a baj, hogy nincs befejezve. Ezeket be kell fejezni, nem lehet megszakítani, újakat elkezdeni. Tervek vannak, kivitelezés alatt állnak, nincs mit tenni, minél gyorsabban be kell fejezni. Az más kérdés, hogy ez a költségvetés szempontjából hogyan lesz megoldva. Az idén például a csatornázási program jár le. Nálunk kicsit speciális a helyzet, mert a regionális szennyvíztisztító nem csak Tusnád problémája, hanem alcsíki probléma, a gond csak az, hogy a költségvetésben egyedül Tusnád község érintett. A megyei tanácshoz fogunk fordulni, hogy valamilyen formában költségvetés-kiegészítéssel segítsenek. Ha nem, mi be tudjuk fejezni, de akkor hitelhez kell folyamodjunk.

– Még milyen beruházások vannak elindítva?

– Tizenkét éve javítják a kultúrházakat, de egyik sincs befejezve. Hidakat építünk, utakat javítunk, de ennek ellenére mindenik rossz állapotban van. Aszfaltozni kellene, de amíg olyan kanalizálási terv van, amiben nincs összecsatolás, addig nem tudunk. Falugyűlésen megbeszéltük, hogy az emberek önerőből megcsinálják a rácsatlakozást, hogy tudjunk aszfaltozásra pályázni. Tehát, munka van bőven, és ha nincs, keresünk.

– Milyen tervei vannak még?

– Rengeteg tervet lehet sorolni, de minden attól függ, hogy milyen a finanszírozási alap. Projektek szempontjából a megyei utakat mindenképp fel kell újítani. Még égető dolgunk az Olt-híd feljavítása. Ott van egy borvíztöltőde, öt tonnás tábla van kitéve a hídnál, de negyven tonnás autó jár át, és a híd elég rossz állapotban van. Könnyű sok mindent felvállalni, az a kérdés, hogy mit lehet megvalósítani.

– Hogyan látja a közösségépítés kérdését a községben?

– Anyagi beruházást könnyű végezni, ha van rá alap. Viszont közösséget építeni, a mentalitást megváltoztatni sokkal nehezebb és időigényesebb. Itt vannak a kisebbségi kérdések, roma kérdések. Az, hogy valaki eljön a polgármesteri hivatalba, és sorba áll szociális segélyért, nem jó megoldás. Ezzel a megoldással csak azt gerjesztjük, hogy munka nélkül is lehet pénzt kapni. Sajnos, amióta ez folyik, sokan nem keresnek munkát. A jó megoldás az lenne – ahogy a régi példabeszéd mondja – , hogy nem halat kell adni az embernek, hanem inkább meg kell tanítani halászni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés