Balánbánya fizetni fog?

Összesen 30 ezer eurót kér a balánbányai helyi képviselő-testülettől a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesület és a Harvíz Rt., mert Balánbánya tavaly februárban kilépett a regionális víz- és szennyvízhálózat-felújítási projektből és megvált a szolgáltatótól. Ez plusz költségeket jelentett a projekt számára, ezt kérik most a törvényszéki eljárás során.

Kovács Attila

2012. június 12., 15:402012. június 12., 15:40

2012. június 12., 15:542012. június 12., 15:54

A vitatott döntést a tavaly február 15-i ülésen hozta meg a balánbányai önkormányzati testület, a város ezzel kilépett a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesületből és megvált a Harvíz Rt.-től mint szolgáltatótól is. Mint akkor beszámoltunk róla, a döntést azzal indokolták, hogy a Környezetvédelmi Operatív Program által támogatott, víz- és csatornahálózatok felújítását célzó regionális projekt tervezett beruházásaihoz szükséges önrészt nehéz előteremteni.

A városi vízmű, a helyi derítőállomás, illetve a mellékutcákban levő vízházak újultak volna meg, valamint jelentős hosszúságú új vízvezeték is készült volna 9 millió 600 ezer euró értékben. A balánbányaiak önrésze, 7,6 százalék, 510 ezer euró volt, amelyből a megyei önkormányzat 255 ezer euró kifizetését vállalta, a fennmaradó részt három év alatt a helyi önkormányzatnak kellett kifizetnie. A kilépés miatt nem ez történt, a teljes regionális projekt megvalósíthatósági tanulmányát és a tervezést módosítani kellett, jelentős késés következett be a projekt leadásában. A többletköltségeket most megpróbálják törvényes úton behajtani.

Késés, több pénz és bonyodalmak

„Legalább egy évet késtünk” – mondta kérdésünkre Pál Árpád, a Hargita Víz egyesület ügyvezető igazgatója. Mint megtudtuk, a gazdasági számítások, műszaki dokumentációk mellett az érintett tíz településen új önkormányzati határozatokra volt szükség jelentős utánajárással, a kiválás pedig nemcsak Balánbánya vízhálózatát érintette, hanem Csíkszentdomokos egy részét is, amelynek más helyszínről, Csíkszenttamásról kell biztosítani az ivóvizet.

A Hargita Víz egyesület és a Harvíz Rt. egyenként 15–15 ezer eurót kér a kilépést megszavazó balánbányai képviselő-testület tagjaitól, ennyibe kerültek a szükséges módosítások. Pál Árpád szerint személyes felelősségről van szó, és ez példa kell legyen mindenki számára, hogy ilyesmivel nem lehet játszani. Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója kérdésünkre azt mondta, többletköltségeket eredményező lépés nyomán kötelességük lefolytatni a törvényes procedúrát és a pénzt visszakérni, mert ezt a költséget a szolgáltató és az egyesület fizette meg.
 
Nistor: nem tartom jogosnak

Nistor Imre, Balánbánya jelenlegi alpolgármestere úgy véli, nem teljesen jogos, ami történik. „Mi elsősorban a szolgáltatótól, a Harvíztől szerettünk volna megválni, a Hargita Víz egyesületből kizártak minket egy határozattal” – mondta Nistor. Ő úgy véli, időben léptek, mert a minisztériumban nem is tudtak róla, hogy Balánbányán a vízház alatti terület nem volt a város tulajdonában, holott ezt a projekt megkövetelte. Ha ez így marad, és így jut el a projekt Brüsszelbe, nem felelt volna meg – magyarázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
Hirdetés