HIRDETÉS

„A zene egy olyan nyelv, ami szívtől szívig hat”

Péter Beáta 2016. december 30., 11:18

Semmi sem lehetetlen – biztatja az ifjú zenészeket Burján Emőke fuvolista, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan tud érvényesülni egy csíki lány a román fővárosban.

Burján Emőke a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola zeneosztályába járt, tíz évig Miklós Carmen tanította, és ő ajánlotta a tehetséges fuvola szakos lánynak, hogy a bukaresti konzervatóriumba felvételizzen. Amikor négy évvel ezelőtt bekerült a bukaresti zenekonzervatóriumba, egyedüli magyar volt az egyetemen.

A román nyelvet sem beszélte, de mint mondta, mindenkitől csak bátorítást kapott. „Úgy kezeltek az elején, mintha valami egzotikum lennék, de amiatt, hogy magyar vagyok, soha nem volt semmilyen konfliktusom. Nagy szeretettel fogadtak, sokat segítettek. A bentlakásban négy román lánnyal laktam egy szobában, akik szintén segítettek. Az elején nagyon nehéz volt, a kurzusokat nem tudtam írni, de a csoporttársak ideadták, szótáraztam, a tanárok is teljesen nyitottak voltak, nagyon biztattak. Amikor Bukarestbe kerültem, csak annyit tudtam románul, hogy »bună ziua«. De megtanultam a nyelvet, két hónap alatt belerázódtam. Most úgy érzem, megérte, nem bántam meg egyáltalán, hogy bukaresti egyetemre felvételiztem. Biztatok mindenkit, hogy bátran menjen oda, ne féljen a kihívásoktól. Nagyon nagy lehetőségek nyíltak előttem az egyetemen” – osztotta meg velünk az ifjú fuvolista.

A Csíkszeredából szerény anyagi körülményekkel a fővárosba került lány másodévtől úgy gondolta, hogy  eltartja saját magát, hogy szüleinek ne legyen a terhére. Tanítványokat keresett és a saját jövedelméből él. Mivel egyik tanárnője javasolta, hogy jó lenne egy új hangszert vásárolnia, megpályázta – és el is nyerte – a Margareta hercegnő által alapított Fiatal Tehetségek Alapítványa ösztöndíját.

„Egy bécsi tanárnőm mondta, hogy a meglévő hangszerem már nem elég jó. Sokat sírtam emiatt, mert nem kérhettem meg a szüleimet, hogy vegyenek fel kölcsönt a négyezer euróba kerülő hangszer megvásárlására. A tanárnőm javaslatára pályáztam a királyi család ösztöndíjára, itt kétezer eurót kaptam, a többit kigyűjtöttem, így sikerült most egy új hangszert vásárolni. A műhelyben is, ahol készült, az árból kihagytak, valahogy idén minden úgy sikerült, hogy sok segítséget kaptam. Igaz, minden este úgy feküdtem le, hogy nekem lesz egy új fuvolám. És lett” – mesélte csillogó szemekkel a huszonkét éves lány.

Az ösztöndíj keretében működik egy mentorprogram is, így számos romániai és külföldi szakemberrel dolgozhat együtt. Harmadévtől versenyekre is jár, most is készül kettőre. Úgy véli, még ha egy-egy versenyen rosszul is sikerül a produkció, a tapasztalat miatt mindenképp megéri részt venni ezeken.

Kérdésünkre, hogy a tanulás és a „reggeltől estig” tartó gyakorlás mellett mire van még ideje, elmondta, nem bulizós típus, inkább olvasni szokott szabadidejében. „Nagyon tetszik a bukaresti kulturális élet. Az Atheneumba kéthetente járok, szombatonként az operába megyek. Van egy bukaresti magyar közösség, oda szoktam járni nagyon ritkán kikapcsolódni, amikor időm van, vagy ha hívnak játszani. A várost annyira nem szeretem, szennyezett, szemetes, nagy a forgalom. De a kulturális pezsgésért megéri, más a légkör ott. Nagyobb a felhozatal, egy este négy-öt helyen van klasszikus koncert. Van, amiből válogatni” – mutatott rá.

Tervei között szerepel, hogy az alapképzés után a mesteri fokozatot is elvégzi, ugyanakkor mesterkurzusokra iratkozott be. Februárban a varsói konzervatórium tanára tart egy kurzust, majd egy bécsi tanár. A későbbiekben szeretne hazatérni, mert nagy a honvágya, de egyelőre minél többet akar tanulni.

A tizenéves zeneiskolásoknak azt ajánlja, hogy ha tényleg igazán szeretik azt amit csinálnak, akkor semmi sem lehetetlen. Úgy véli, ha valaki például kitűzi azt célul, hogy a milánói Scalában fog koncertezni, akkor azt el is éri. „A zene számomra nagyon sok mindent jelent. Beleszülettem, nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Ez egy olyan nyelv, ami szívtől szívig hat. Sokszor kérdik, hogy nem félek a mesterkurzusokon vagy idegen zenekarokkal játszani, de mindig mondom, hogy azért nem, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük: a zene nyelvén beszélünk ott mindannyian. És ez így van az előadóművész és a közönség viszonyában is.”

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS