„Vegyétek komolyan a Sapientiát”

A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak gólyái ünnepélyes esküvel váltak az egyetem diákjaivá. Tizennegyedik tanévnyitóját tartotta október elsején a Sapientia Csíkszeredában, a rendezvényt az egyetem épületében zajló átépítési munkálatok miatt a Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében szervezték meg.

Barabás Hajnal

2014. október 01., 14:342014. október 01., 14:34

2014. október 01., 19:472014. október 01., 19:47

A Sapientia EMTE elsőéves hallgatóit köszöntötték a város elöljárói, valamint az egyetem vezetői. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta, a magyar kormány finanszírozza a mai napig a felsőoktatási intézményt. Mint hangsúlyozta, bizalmon alapul a kapcsolat –az egyetem és a diákok, az egyetem és a finanszírozó között, illetve az egyetem és a város, valamint a megye között. „Közös felelősségünk, hogy a bizalmi rendszer fennmaradjon, és egyéb szereplőket vonjunk ebbe a rendszerbe. Közös felelősségünk, hogy a megye, a város, a finanszírozó és a gazdasági szereplők közösen találjanak megoldást arra, hogy a végzősök számára munkahelyek jöjjenek létre” – fogalmazott a főkonzul.

„A közösségnek legyen értelmisége”

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felszólalásában kihangsúlyozta, a megyei önkormányzat számos Sapientián végzett hallgatót alkalmazott. „A legjobb dolgozók közé sorolhatóak, hiszen a jó munkához nem elég a nagy egyetemekről származó diploma, hanem a közösségért érzett felelősségre van leginkább szükség. Fontos, hogy ennek a közösségnek legyenek vezetői” – emelte ki a megyei tanácselnök.

Ráduly: vegyétek komolyan a Sapientiát!

„Az elsőévesek közül csak minden második folytatja tanulmányait másodéven” – fejtette ki beszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, majd így folytatta: ki-ki saját erejéből kell boldoguljon, ezért „vegyétek komolyan a Sapientiát, úgy, ahogy az oktatók is komolyan veszik immáron tizennégy esztendeje”. Ráduly továbbá kitért arra is, hogy akadnak olyan végzősök is, akik nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. „Akkor lehet előrelépni, ha van tudás. Kemény próba lesz, ránk számíthattok benne, ezért vegyétek komolyan az egyetemet” – mondta a Sapientián oktató elöljáró.

Alkalmazkodni kell az új helyzetekhez

Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja arról beszélt, hogy állandóan változik a munkaerőpiac, ma nem tudni, hogy húsz év múlva milyen szakmákra lesz kereslet, nem tudni, hogy milyen egyetemi szakmák veszítik el létjogosultságukat. „Az élethosszig tanulásról szól a jövő, az egyetem ma az állandó változásokra készít fel” – vonta le a következtetést Kósa.

Az éjszakai élet csökkenti a kreativitást

Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja pszichológiai kísérleteket ismertetett, amelyek eredményei szerint a pozitív élmények segítik a kreativitást, a negatív élmények a segítenek a döntésekben. „Kedves hallgatóság, vigyázat: a sok éjszakai bulizás és éjszakai tanulás csökkenti a kreativitást, de erősíti a döntéshozókészséget” – jegyezte meg félig tréfásan Makó, majd jó munkát, örömet és egészséget kívánt mind a diákoknak, mind az egyetem munkatársainak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés