Fotó: Kristó Róbert
Ezzel a címmel indított el programot a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete. Egy holland alapítvány támogatásával mozgássérültek számára átalakított autókat szerezhettek be, így sokak számára egy álom vált valóra.
2012. május 09., 16:062012. május 09., 16:06
2012. május 09., 17:482012. május 09., 17:48
„Elég sok tolókocsit kaptunk, de sok visszajelzés érkezett, hogy ezek elromlottak, nehezen javíthatók, és csak kis távon használhatók. Ismertettük holland barátainkkal a helyzetet, ők rendszerint kis közösségeket kis pénzzel segítenek. Minket is mindig segítettek. Ezúttal is olyan jónak találták ezt a programot, hogy adtak négyezer euró kezdőtőkét” – mesélte Fikó Csaba, az egyesület elnöke. Ebből a négyezer euróból pedig máris két, mozgássérültek számára kialakított autót szereztek be.
„A kis autó robogó vezetésére alkalmas jogosítvánnyal vezethető, 45 km/órás sebességgel közlekedik, autópálya kivételével mindenhol használható, az ára pedig egy használt, elektromos tolókocsi árával egyenlő” – ismertette Fikó Csaba. A két autó egyikét máris használja egy mozgássérült, a másik pedig a szervezetnél marad.
Jelenleg négy mozgássérült készül arra, hogy a volán mögé ülhessen. Köztük van Incze Zsuzsa, az egyesület gyógypedagógusa, aki izgalommal várja a vizsgát, illetve azt a pillanatot, amikor vezethet. „Én már régóta szerettem volna vezetni, amire az volt a válasz, lehet tanulni, vizsgázni, de nincs autó, amit vezethetnék. És ezt a választ nem csak én kaptam, hanem más is. Ez egy nagy segítség, ami nem csak a fogyatékkal élőknek jön jól, hanem családtagjaiknak is, mert rengeteg probléma megoldódik. És egyre többen leszünk, mert a jó hír hamar terjed, rengetegen érdeklődnek, vezetni szeretnének” – magyarázta lelkesen a mozgásszervi problémával küszködő fiatal lány.
„Kitűnő kapcsolataink vannak a mozgássérültek egyesületével. Ha beszállunk egy projektjükbe, mindig tájékoztatnak a sikerről, ez pedig fontos, hogy barátaink tudják, mire adták a támogatást. A program sikere boldoggá tesz, és amint hazatérünk Hollanidába, bemutathatjuk a közösségnek az itt készült felvételeket, hogy maguk is láthassák, milyen jó dolgok történnek” – mondta a Stinchting Werkgroep Oost-Europa Alapítvány képviselője.
Az egyesület persze nem áll le a két autó beszerzésével. Nagy terveik vannak. „További kis autókat szeretnénk beszerezni, amelyeket majd a fogyatékkal élők megvásárolhatnak. Már arra is gondoltunk, hogy vásárolunk egy olyan utánfutót, amellyel behozhatunk az országba egyszerre két autót, így ezt is magunk oldanánk meg, és kevesebbe kerülne. Sőt abban is gondolkodunk, hogy szervizhálózatot, valamint egy on-line alkatrészüzletet üzemeltessünk. Persze, hogy a bejövő pénzeket a fogyatékkal élőkre fordítanánk. Ugyanakkor már kinéztünk egy, fogyatékkal élők szállítására alkalmas autót is Hollandiában, azt szintén megvásárolnánk, hiszen mi vagyunk Romániában az egyedüli olyan szervezet, amely ajtótól ajtóig szállít az ország területén” – sorolta a terveket Fikó Csaba.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!