
Fotó: Veres Nándor
Az Országos Környezetvédelmi Alap a húsz millió lejjel megnövelte a Zöld Ház program támogatási keretét, így a Hargita megyében további 308 ezer lejre lehetett még pályázni.
2016. október 13., 13:522016. október 13., 13:52
60 millió lejről 80 millióra emelték a Zöld Ház-program támogatási keretét – ismertették az Országos Környezetvédelmi Alap honlapján a napokban. Hargita megyének így több mint 1,2 millió lej jutott, a korábbi 927 ezer lej helyett. Domokos László, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője elmondta, szerdán már az emelt keret is elkelt: a korábbi 154 dossziéhoz újabb 52 kérelmezési iratcsomót csatoltak.
Mint magyarázta, jóformán idejük sem volt meghirdetni, hogy van még pályázható összeg, az emberek figyelték a híreket, a környezetvédelmi alap weboldalát, és amint tudomást szereztek a keret növeléséről, már kedd estétől sorba álltak, és másnap reggel le is adták az ügynökségnél a dossziéjukat.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!