Akinek a szeméttelep az utolsó menedék

A taplocai kutyamenhelyet működtető Pro Animalia Alapítvány munkatársai a Facebook közösségi oldalon keresztül kértek segítséget Olga néni helyzetének megoldására, így szereztünk mi is tudomást a 68 éves asszony életkörülményeiről. Mint írták, egészsége napról napra romlik, és sokat szomorkodik a kilátástalansága miatt.

Meglátogattuk a nehéz sorsú idős asszonyt a szemétgödör szélén álló fémbódéjánál, amely jó pár éve szolgál otthonául. Egy ágy és egy kályha van benne, illetve lábasok. A bódé környékén pedig számos újrahasznosítható, valamint fahulladék, utóbbi a fűtéshez, főzéshez. Kutyaólak is vannak, hiszen nyolc kutyája és hét macskája van. Olga néni elmondta, mindenét, a ruhái nagy részét, az edényeket és eszközöket a szemétgödörből szedte össze. Megélhetését pedig az újrahasznosítható hulladék begyűjtésével biztosítja.

„Szedtem sokáig pillepalackot, de annak vége. Azon kívül vasat, rezet, bronzot gyűjtöttem, amit tudtam. A vasnak 20 bani kilója. Ezekből élek, ahogy tudok” – sorolta az asszony. Reggel és este megy a gödörbe, mint fogalmazott, egész nap nem bírná, most már könnyen fárad és sokat betegeskedik. Fahulladékot is szokott felhúzni – mert azt is talál a szemétben –, hol tekenőt, hol ládát, azt, ami éppen alkalmas erre a célra, hiszen kell a fűtéshez, főzéshez.

Az asszony vizet a kutyamenhelyről kap, emellett az ott dolgozók biztosítanak táplálékot kutyáinak és macskáinak. Másban is segítik, elszállítják a leadandó vasat, vagy éppen bevásárolnak neki. „A kevéske pénzből kenyeret, kicsi kávét, kicsi tyúkaprólékot, kicsi tejet, laskát veszek, mikor mire futja” – magyarázta. Egyébként nem nagyon találkozik emberekkel. „Nem járnak nagyon ide, megszoktam egyedül. Veszekedek a kutyákkal, macskákkal, ők az én barátaim. Aztán nagyon szeretek olvasni” – árulta el Olga néni. Könyveket pedig a menhelyről is kap, de a szemétben is talált eleget, mint mondta, csak meg kell mossa és szárítsa. Előfordult, hogy virradatig olvasott gyertyafény mellett, hiszen villanyvilágítása nincs. „Megvirradt, letettem a könyvet és felkeltem, hogy keressek vasat” – adott betekintést életébe az idős asszony.

A beszélgetés során kiderült, az asszony Csíkszentsimonban született, leánykori neve Péter Olga volt, férje után lett Laczkó a neve. „A férjem sokat ivott, habár dolgozott is, mert jó kezű autóbádogos volt, de valamiből kellett én is segítsem, hogy éljünk” – mesélte. Hozzáfűzte, hogy szívbetegsége miatt nem dolgozhatott az állami munkahelyen. Kezdetben a csíkszeredai Csütörtök utcában laktak albérletben, onnan Csibába kellett költözniük egy csűrbe, de azt is lebontották, így kerültek a szemétlerakóhoz. Több más családdal együtt éltek a telep közelében. „Eleinte üveget szedtünk, aztán a férjem meghalt, és én itt maradtam. Miután bezárt a kavicsbánya, a többi család, aki itt élt, el kellett menjen” – magyarázta. Aztán leégett a háza, és benne égett minden irata, így nem tudta elintézni a férje utáni nyugdíjt.

Azt már tudja, hogy bezárják a szeméttelepet, megélhetésének egyetlen forrását. Ott jártunkkor javában dolgoztak a kivitelezésen a gépekkel, elvileg az év végéig be kell földeljék a gödröket, és többé nem szállítható oda szemét. „Itt kell maradjak, itt szoktam meg, itt élek régóta, hiszen nincs merre menjek. Ilyen öregen, betegen hányódjak az úton? Nem tudom, ha bezárják a telepet, mi lesz, hátha addigra az Úristen rajtam is megkönyörül” – panaszkodott. A menhelyen dolgozók elmondása szerint pokrócra, szőnyegre, egy jobb kályhára és élelemre van szüksége leginkább az asszonynak.