A siculicidiumra emlékeztek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Madéfalva önkormányzatának szervezésében került sor hétfőn a császári hadsereg által elkövetett székelygyilkosság 249. évfordulójára szervezett megemlékezésre, amely a helyi római katolikus templomban kezdődött szentmisével, valamint a Zöld Péter Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorával.

Létai Tibor

2013. január 07., 16:122013. január 07., 16:12

2013. január 07., 19:332013. január 07., 19:33


A megemlékezők az istenházából átvonultak a Siculicidium-emlékműhöz, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit. A megemlékezés során a Pusztinai Házért Egyesület tagjai csángó dalokat énekeltek.

„A madéfalvi veszedelem sebet ejtett a székely népen, mely hagyományait féltve, békés úton próbált jogainak érvényt szerezni” – fogalmazott köszöntőjében Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. Felhívta a figyelmet, azok a tettek, amit közös akarat és erős hit vezérel, győzelemmel végződnek, ezért nem szabad félni áldozatot hozni a székely nép megmaradásáért.

„Madéfalva a helytállás és a bátorság szimbóluma” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Rámutatott, a székelyek kritikus helyzetben mindig összefogtak az ellenséggel szemben, és mindig együtt harcoltak a szabadságért. „Ma a szabadságot az autonómia jelenti. Annyi autonómiánk van, amennyit ki tudunk vívni. A megmaradást szolgálja mindenki, aki a nehézségek ellenére az itthon maradást vállalja és családot alapít” – hangsúlyozta Borboly.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a székely mártírok bátorságát az aradi vértanúkéhoz hasonlította. A hősök példát mutattak hazaszeretetből, vállalták a nehézségeket életüket adva a ma élő nemzedékért. A főkonzul rámutatott a magyar állampolgárság kiterjesztésének fontosságára, ugyanakkor kijelentette: mi magyarok egymás sorsának kovácsai vagyunk. Tegyünk azért, hogy a mártírok áldozata ne legyen hiábavaló. Zsigmond Barna Pál beszédét Áder János magyar államfő újévi köszöntőjéből idézve zárta: „Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!”

Tánczos Barna szenátor párhuzamot vont a 249 évvel ezelőtti események és a jelen politikai helyzet között. Mint akkoriban, most is közigazgatási átrendezésekre készülnek. A Habsburg elnyomó hatalom sokban hasonlít a mai román politika próbálkozásaira. „Küzdenünk kell! Nem hagyhatjuk, hogy jogainkat sárba tiporják” – mondta a szenátor.

A beszédeket követően a kegyelet koszorúinak elhelyezésére került sor, majd Bartalus Zoltán áldotta meg a jelenlévőket. A megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés