Fotó: Boda L. Gergely
Folytatódik az iskolaigazgatói versenyvizsga körüli mizéria: több csíki jelölt vitatja a vizsga időpontját, módszertanát, sőt akad olyan helyszín is, ahol politikai vádaskodás zajlik az igazgatói szék megszerzése körül. Az egyik csíki község polgármestere hajlandó akár a polgármesteri tisztségről is lemondani, ha ezáltal normalizálódik a helyzet a helyi általános iskolánál.
2016. október 27., 10:242016. október 27., 10:24
2016. október 27., 10:482016. október 27., 10:48
Javában zajlik az igazgatói versenyvizsga második szakasza, amelyen a jelentkezőket szóbeli próbákon, önéletrajzuk elemzésével és iskolafejlesztési elképzeléseik alapján mérik fel a bizottságok.
A csíkszéki igazgatók nagy része eddig jól szerepelt, többségüknek sikerült teljesíteni a szóbeli megmérettetést, illetve elegendő pontszámot értek el az önéletrajzukkal, valamint a korábbi írásbeli vizsgán. Viszont többen is elbukták valamelyik próbát, így számukra véget ért a vizsga. Az eredmények megtekintetők a tanfelügyelőség honlapján.
A versenyvizsgáról
A szóbeli próbán minden jelentkezőnek másfél óra áll rendelkezésére: első lépésben a szakmai önéletrajzát vizsgálják meg és pontozzák, hogy milyen pedagógiai fokozatokkal, továbbképzésekkel, nyelvvizsgával rendelkezik, tagja-e valamely szakmai vagy tudományos bizottságnak, vett-e részt hazai és külföldi szakmai konferenciákon, de az is fontos lehet, hogy közölt-e cikkeket, tanulmányokat újságokban, szaklapokban. A jelöltnek legalább 35 pontot kell szereznie az 50-ből, s ha ez sikerült, akkor egy fél óra áll rendelkezésére, hogy iskolafejlesztési elképzeléseit bemutassa a bizottságnak, amelyért ugyancsak 35–50 pont között kell teljesítenie az átmenő értékelésért. Aki nem szerzi meg a 35 pontot valamelyik szakaszban, azt kizárják a versenyből.
Az egyik legkülönösebb eset Hargita megyében talán a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatói székéért folytatott verseny. Ott két jelölt is indult a megmérettetésen: Császár Sándor a tanintézet jelenlegi igazgatója, illetve Bíró Éva, az iskola tanítója, a polgármester élettársa.
A madarasi igazgató esete
Császár Sándor megkeresésünkkor elmondta, hogy mélységesen megdöbbent, ugyanis véleménye szerint a helyi politika beleszólt az iskolaigazgatói versenyvizsga lefolyásába. A szóbeli vizsgán és az önéletrajz megvédésénél egyaránt a helyi önkormányzati képviselők is bizottsági tagok voltak.
„Az ellenjelöltem a helyi politikum egyik képviselője, a polgármester élettársa. Az önkormányzatnál pedig az RMDSZ tanácsosai vannak túlsúlyban, ebből a frakcióból került ki két tanácsos a bizottságba, a harmadik az iskola pedagógusközösségének képviselőjeként került be, és a tanács által kinevezett tagokkal teljesen együttműködve tevékenykedett.” Elmondása szerint szeptember 29-én ült össze az RMDSZ csíkmadarasi Helyi Küldöttek Tanácsa (HKT). Két napirendi pontot tárgyaltak, ezek közül az egyik az iskolaigazgatói vizsga volt. Császár elmondása szerint több jelenlévő is kifejtette, olyan igazgatót tudnak elképzelni az iskola élén, aki az eddigiekhez képest aktívabban részt tud venni a közösségi életben, vezetői tevékenységét nem csak a hivatalos munkaidőn belül fejti ki. „A HKT végül úgy döntött, hogy Bíró Éva tanítónőt támogatja, aki egyúttal a HKT elnöke is, ugyanakkor elfogadja a tisztségben lévő igazgató jelöltségét is” – emelte ki Császár.
Hosszas iratkozás
„Én ezt kikértem magamnak, mert úgy gondoltam, hogy a személyes kompentenciám alapján akarom ezt majd menedzselni és eldöntetni, hogy mit csinálok a továbbiakban” – mesélte az igazgató. Kifejtette, az egész meghurcoltatás azzal kezdődött, hogy megszerezze a helyi RMDSZ részéről azt a beiratkozáshoz szükséges igazolást, amelyet az illető kisebbség parlamenti képviseletének kell kibocsátania. „Ezt a jelentkezésre szánt idő utolsó napján sikerült igencsak rámenősen megszereznem. Úgy gondoltam, hogy egy magyar embernek és magyar igazgatónak, aki tizenöt éve igazgat egy településen, és nem akárhogy, alanyi jogon meg kellett volna ezt kapni az RMDSZ-től. Én ötször jártam utána, legalább tízszer telefonáltam, és csak utolsó nap bocsátották a rendelkezésemre. Bementem a városi képviseleti irodába, ahol Becze István, a jelenlévő képviselő azt mondta, hogy még bizonyos záradékokat bele akarnak foglalni a dokumentumba, ezért még nem tudja ideadni. Ez volt az ötödik alkalom, amikor személyesen mentem be a papírért. Kiborultam, azt mondtam, hogy így nekem nem kell ez, és többet nem jövők érte. Miután legalább öt helyre telefonáltam, átküldték e-mailben az igazolást” – panaszolta Császár.
„Gúnyt űz belőlem a képviseletem”
„Ez is megalázó volt, mert már ezt az igazolást minden igazgató ismerősöm megkapta. Úgy éreztem, hogy az én parlamenti képviseletem gúnyt űz belőlem. Így indultam neki tehát a vizsgának. A másik kellemetlen élmény akkor volt, amikor az önéletrajz értékelése során a vizsga módszertana szerint nyilvánvalóan pontot érő dolgokat a tanács bizottsági tagjai ki akarták húzni. Aztán a tanfelügyelőség képviselője jelezte a tanácsosoknak, hogy a szóban forgó dolgokat nem lehet kihúzni, és nem lehet ilyen okok miatt lecsökkenteni a jelölt jegyét” – fogalmazott Császár. „Ezt követően pedig a szóbeli vizsgán a végső jegyemet – fülem hallatára – úgy számolták ki, hogy az addig kapottakat kivonták az ellenfelem jegyéből. A maradékot pedig úgy osztották, hogy nekem legyen kevesebb pontszámom. Ezt még a kamera is rögzítette” – magyarázta az igazgató. Mint mondta, ilyen feltételek mellett kapta meg a jelenlegi összpontszámát, amely 0,35 ponttal kevesebb, mint az ellenfeléé. „Természetesen megóvtam az eredményt” – szögezte le.
A helyi RMDSZ álláspontja
Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét is kerestük a téma kapcsán. „Semmi köze a politikumnak ahhoz, hogy hogyan zajlanak le az iskolaigazgatói versenyvizsgák. Hogy a helyi önkormányzati képviselők a versenyvizsga-bizottság tagjai, az egy dolog. A helyi közösség inkább a helyi jelöltet, Bíró Évát támogatta, ez is nyilvánvaló, egyértelmű. Úgy látjuk, hogy a községünknek szüksége van a megújulásra az iskola háza táján, és úgy véljük, hogy egy helyi igazgatót mindenképpen kell támogatnunk, amennyiben meg tudta csinálni a versenyvizsgát. Tehát, a helyi RMDSZ részéről egy nyílt, tiszta és egyértelmű jelzést adtunk, hogy támogatjuk Bíró Évát. Ezt pedig pedig a HKT jegyzőkönyvében is leszögeztük” – nyilatkozta a polgármester.
„Az iskola háza táján olyan a hangulat – pedagógusok közötti viták, konfliktusok –, amelyeket nem tudunk jó szemmel nézni, mert az iskola intézménye közérdekű kell legyen. A jelenlegi igazgató ingázik Csíkszereda és Madaras között, van, hogy már délután hazamegy. Sok olyan tevékenység van iskolán kívül, hétvégén és vakációban, amelyben mind a pedagógusok, mind a gyerekek be kell kapcsolódjanak, és ilyen szempontból maximális hozzáállást várunk” – szögezte le a polgármester.
Megjegyezte, még tudna sorolni indokokat, ami miatt a HKT határozott véleménye az, hogy helyi legyen az igazgató. „Nem szeretnénk hálátlanok lenni az igazgató úr eddigi tevékenysége iránt, nem akarunk mi konfliktust. A megértését kérem ebben a kérdésben mindenkinek, mert megpróbálunk bizonyos értékeken belül megmaradni. Az igazgató úr mindenképpen vegye azt a jelzést, ami a helyi közösség részéről jött, tegye jó helyre és értékelje azt, hogy megpróbáljuk ezt a történetet emberileg helyén kezelni” – mondta a polgármester.
Ha kellene, le is mondana
Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy miben befolyásolja az a tény a versenyvizsgát, hogy a polgármester élettársáról van szó, a következő választ kaptuk. „Bíró Éváról azt is kell tudni, hogy önkormányzati képviselő és alpolgármester is volt. Alpolgármesteri pozícióból visszament az iskolához. Egészen másként látja a dolgokat egy pedagógus, aki már önkormányzati szinten is tevékenykedett. Egészen más a megközelítése az iskola menedzselése, adminisztrálása szempontjából. Nyilván ebből is származott az, hogy van ambíciója és készsége, hogy helyi szinten ezt a pozíciót be tudja tölteni. Én annyira határozott vagyok ebben a kérdésben, hogy ha az lenne a feltétele, hogy ő igazgató legyen, én lemondanék még a polgármesteri posztról is, csak lássam, hogy az iskola háza táján kicsit normalizálódnak a dolgok” – fejtette ki a polgármester.
„Nem törtetünk”
Más csíki iskolaigazgatótól is érdeklődtünk a versenyvizsga lefolyásával kapcsolatosan. Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium igazgatója azt közölte, hogy mivel a minisztérium kiírta az országos versenyvizsgát, azok az intézményvezetők, akik nem akarták magukra hagyni az iskolát, illetve nem akarták félbeszakítani saját munkájukat, azoknak jelentkezniük kellett. „Aki úgy ítélte meg, hogy az intézmény vezetésének legalitásban kell maradnia, ott nem lehetett sokat habozni. Ez egyáltalán nem törtetés, hanem csak vállalása a szakmai megmérettetésnek. Ezt nem tekintjük mi törtetésnek. A kollégákkal erőfeszítésnek tekintjük, felelősségteljes kiállásnak. Nincs benne semmi szégyellnivaló. Ez pedig nem csak az én véleményem” – nyilatkozta Varga László. Bár név szerint nem említette, az utalásból világos, hogy Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének múlt heti, 1956-os megemlékezésen tartott beszéde kapcsán mondta ezt. Az igazgatónak egyébként sikerült a versenyvizsga mindhárom részén elérni a szükséges pontszámot.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
szóljon hozzá!