Délután fél héttől már fáklyás felvonulást tartottak, a Sapientia EMTE épületétől a Gloria Victis-emlékműhöz mentek a résztvevők. Ott a magyar himnusz eléneklése után Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, „az idő telik, mi meg felejtünk. Ha végignézek a tömegen, és számbavételezem, milyen módon és hogy vannak jelen intézményeink, iskoláink, azt láthatom, hogy a felejtés igenis általános. Ha most szólítanám szerre azokat az igazgatókat, akik az elmúlt napokban törtettek azért, hogy tisztségben maradhassanak, vajon itt lennének-e” – tette fel a kérdést Ráduly, utalva az e hónapban zajló igazgatói és aligazgatói posztokra kiírt országos versenyvizsgára. „Nem fogom szólítani őket, nem akarok csalódást okozni. De ha vezetőink csak az éppen regnáló hatalomnak akarnak megfelelni, úgy ahogy ezt tették sokan 1956-ban is, akkor vajon van-e nekünk még út” – egészítette ki a megkezdett gondolatsort Ráduly.

„Ezt az emlékművet azért állítottuk föl, azért van itt az 1956-os téren, mert minden ötvenhatos lelke itt van velünk és itt marad. De csak addig lesz ez így, amíg itt leszünk, érezzük és ápoljuk ezt az érzést” – zárta a polgármester.

Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt arra emlékeztetett, hogy a magyarságnak minden évszázadban meg kell váltania magát egy forradalommal, szabadságharccal. Rengeteg áldozattal, vérrel és emberélettel. „Hogy van az, hogy mi mindig csak a vereségeinket, a levert forradalmainkat és a vérbe fojtott szabadságharcainkat számoljuk és ünnepeljük? Vajon miért van az, hogy ragaszkodunk a nemzeti tragédiáinkhoz? Pedig bőven akadnának aranypillérjei is a történelmünknek, győztes és sikeres megmozdulások. De ezekkel alig foglalkozunk, és közvéleményünkben is alig pislákol az érdeklődés ezekkel szemben” – hívta fel a figyelmet Nagy Benedek, rövid történeti áttekintés adva ezekről.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője hangsúlyozta, „1956 akkor érvényesült, amikor különböző emberek összefogtak és együtt csodálatos dolgokat vittek végbe. 1956 szelleme a szabadságnak, sorsunk szabad irányításának kivételes pillanata, amiről nem szabad lemondani. Ma ez Erdélyben azt jelenti, hogy újra és újra ki kell állni szimbólumaink, értékeink és jogaink mellett. Nem külön-külön, hanem az összhangot keresve, egymás kezét megfogva.”

A rendezvény végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Szatmári Szilárd református lelkész mondott imát, majd a megjelentek az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított emlékműnél koszorúztak.