
Fotó: RMDSZ
2024. november 19., 09:002024. november 19., 09:00
Az elkövetkező választások ismét nagy kihívások elé állítják az erdélyi magyarokat. A tét az, hogy biztosítani tudjuk a magyar érdekek képviseletét Bukarestben, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján a magyar közösségért csak a magyar önkormányzati és parlamenti képviselők harcolnak – hangsúlyozta Csibi Attila szenátorjelölt, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A politikus szerint a parlamenti képviselet biztosítása már csak azért is rendkívül fontos, mert a tervezett közigazgatási reform veszélyezteti a kisebbségi jogokat és az eddig elért eredményeket.
– Júniusban kiváló eredményt ért el az RMDSZ Maros megyében. Mennyire lehet erre építeni a mostani választások előtt?
Csibi Attila: Júniusban sikerült megmutatnunk, hogy a magyar közösség képes saját erejére támaszkodva eredményeket elérni. Maros megyében 41 településnek van magyar polgármestere. A nyár elején a megye lakosai megértették a választások fontosságát, elmentek szavazni, és beleszóltak abba, hogy ki lesz a településük vezetője és milyen irányba haladnak a dolgok helyi szinten. Most is ugyanezt kell tennünk: nem dőlhetünk hátra, mert csak így érhetjük el, hogy a jövőnkről mi magunk döntsünk.
Ezt kell mindenkinek megértenie, és parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjeink ezért járják nap mint nap Maros megye településeit, hogy személyesen beszélgessenek az emberekkel a gondjaikról, panaszaikról, meglátásaikról, a választások fontosságáról és az RMDSZ Józan ész programjáról.
– Előzetes felmérések szerint a lakosság nagy érdeklődést mutat az államelnöki és parlamenti választás iránt, azaz magas részvétel várható. Mennyire nehezíti ez meg az RMDSZ helyzetét?
Csibi Attila: Ne áltassuk magunkat, a részvétel magas lesz, és a román pártok meg fognak mozdítani mindent. Nekünk is meg kell mozdulnunk, nem maradhatunk alul a románokhoz képest.
Az elmúlt évtizedek tapasztalata az, hogy csak az RMDSZ-nek fontos településeink fejlesztése és a magyar közösség érdekeinek védelme.
Meg kell mutatnunk: nem csak ők döntenek a jövőnkről, ez a mi országunk is. November 24-én és december 1-jén a magyarokkal számolni kell.
– Mi a legfontosabb cél a választások után?
Csibi Attila: A választások után az egyik legfontosabb feladatunk a közösségünk építése és védelme lesz. Ehhez pedig a legjobb eszköz a kormányzás, mert így tudjuk biztosítani, hogy a magyar közösség érdekei ne csorbuljanak. Az RMDSZ célja az, hogy tagja legyen a kormánynak.
Minden egyes szavazat közelebb visz minket a kormányzáshoz, és ahhoz, hogy mi magunk hozzuk meg a fontos döntéseket. Nehéz idők várnak ránk, az egyik legfontosabb feladatunk most a rossz közigazgatási átszervezés megakadályozása.
– A közigazgatási átszervezést már nagyon régóta tervezik a román politikusok, mostanáig mégsem történt semmi előrelépés. Komolyra fordulhat ez a kérdés?
Csibi Attila: Igen, ez az elkövetkező 4 év egyik legnagyobb veszélye, hiszen most már nemcsak beszélnek róla, hanem az USR konkrétan benyújtott a parlamentbe egy közigazgatási reformra vonatkozó tervezetet. Ha ezt elfogadja a parlament, magyar többségű megyék és magyar intézmények fognak megszűnni, korlátozni fogják a nyelvhasználatot, és az ügyintézés nehezebb és drágább lesz. Meg kell akadályoznunk, hogy erre sor kerüljön.
– Mi a legfontosabb üzenet, amit el szeretne juttatni a választókhoz?
Csibi Attila: Az előttünk álló választásokon is egységet kell felmutatnunk, hogy közösségünk ne legyen kiszolgáltatva Bukarestnek. Csak az RMDSZ tudja megvédeni a közösségünk érdekeit, mert csak nekünk fontos településeink fejlesztése. Mi vagyunk azok, akik kiállunk a fiatal családok, a diákok, a betegek, a hazai termelők és a kisvállalkozások mellett. A választások előtt arra kérek mindenkit, hogy a közösségünk érdekeit tartsák szem előtt, és józan ésszel döntsenek! November 24-én szavazzanak Kelemen Hunorra, hogy a magyar közösség hangja erős legyen a parlamentben! December 1-jén pedig szavazzanak az RMDSZ-re, hogy a magyar közösség ereje érvényesülhessen a döntéshozatalban!
(X – fizetett hirdetés)
Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.
Leállították a Székely Tv műsorszórását: a helyi csatorna 16 év után, gazdasági okok miatt szűnt meg. A Csíkszeredában működő stúdió vasárnap éjjel zárt be végleg, hétfőn pedig már csak a „Nem érhető el a szolgáltatás” felirat fogadta a nézőket.
Lakóház tetejére dőlt egy fa hétfőn a Vasláb községhez tartozó Marosfőn, tűzoltók a helyszínre siettek, hogy eltakarítsák – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A hétvége folyamán számos Petrom-töltőállomás maradt gázolaj és benzin nélkül. Sok helyen hétfőn sem tudták pótolni a hiányzó üzemanyagot: Baróton például napok óta nem tudnak tankolni a gépjárművezetők.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.
Fagypont alá csökkent a hőmérséklet több székelyföldi településen, Csíkszeredában és környékén mínusz 6 fok alatti értékeket mértek hétfő hajnalban.
Elbocsátásoktól tartva a 10 százalékos költségcsökkentést előíró kormányrendelet módosítását kéri a Sanitas. Egyelőre nincs szó elbocsátásokról, de a szakszervezet Hargita megyei vezetője szerint ennek a lehetőségét is szeretnék megszüntetni.
Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.