„Siet a Nap, mégis mulatoz a Szűzzel”

1608-ban „Szent Lőrinc napján du. 4 és 5 óra tájban néhány helyen lúdtojás nagyságú jég esett”, a következő évben pedig „a sáskák a Barcaságba betörtek, 3000 ember ment ki ellenük nagy lármával és kelepeléssel, s nem tudták azokat elkergetni”.

Tíz évvel később „12-én és az ezt követő napokon augusztus végéig állandóan esett. Ilyen esőzésre senki sem emlékezik. Az ár elpusztította a gabonát és a veteményeket.”

1675-ből is nagy esőzésekről kapunk tájékoztatást. „Minden patakok oly nagyok voltak, hogy Dálnokban láncczal kötötték meg (a szénát). Torján házakat is vitt el a víz” – így a krónikás. 1711-ben nemcsak a Rákóczi-féle szabadságharc bukása sújtotta a székelyeket:

A rákövetkező évben másfajta katasztrófa sújtotta a vidéket, a „szörnyű felhőszakadások” hegycsuszamlásokat idéztek elő, eliszaposították a földeket, házakat romboltak le. „Ez a csapás érte Brassó közelében Ujfalu-t, ahol a… vizár egy egész hegyet elmosott. Kitörte, kimosta a legvastagabb fákat, s gyökerestül hordta magával (…) a templomban a sár 7 lábnyi volt. Több ember életét vesztette, 10 embert ástak ki az iszapból, de még többen hiányoztak.”

1785-ben Székelyföldön „edgymás után két vagy három tiszta s meleg napot alig láthattunk, hideg esőzésekkel terheltettünk. Példabeszéddé is vált, hogy most a Nyárral megesmerkedni sem tudánk. Ez okból

1794-ben a nagy forróság az egész mezőt kiégette, „a barmok az éhség miatt rakásra döglöttek, sokan a házak tetején levő elrohadt gazt szedték le, és azzal etették a döglőfélben lévő marháikat.”

A káposztahernyók is megsültek tojásaikban

1808-ban „ez hónapban igen melegek jártak egészen”, a következő évben pedig ismét „nagy felhőszakadások, és szüntelen való esőzés volt egész nyáron”, ahhoz, hogy 1811-ben aztán újfent semmi sem teremjen. Szerencsére a következő augusztus ismét esővel köszöntött be. Igaz, olyan kitartóan, hogy „a búza aratatlanul még a lábán elkezdett csírázni.”

1834-ben a hosszantartó szárazság miatt a kukorica sokfelé összeaszott, kevés széna termett, „a sarjúra semmi remény nem volt, és a marhalegelők is kiégtek.” Ez tovább fokozódott öt év múlva „oly nagy hőséggel, milyenekre öregeink sem emlékeznek vissza.”

Csakhogy augusztus 21-én „délután 3 óra tájban” olyan jégzápor zárta le ezt a hatvan napos kánikulát, amely „a Feketehegy mellékin, mintegy 22 falu határain rémítő pusztítással vonula át…, hogy a természetnek e borzasztó forrongása alkalmával földrendülést is érzettek.”

És nehogy azt higgyük, addigra eltűntek a sáskák: 1847-ben is Háromszéken, „Málnás, Szentgyörgy és Szemeria felől állandóan vonulnak.”

Akadályozza a hűvös esős időjárás az aratást is. A Székelyföld magasabban fekvő vidékein ugyanis még javában folyik a búza aratása, sőt a zabvetések még alig sárgulnak, úgy hogy azoknak aratására szeptember közepe előtt nem kerülhet sor.”

Persze a kánikulák sem maradtak el! A Székely Szó 1943. augusztus 25-i számának egyik szalagcíme szerint „ötvenegy fokot mutatott a hőmérő szombaton”, azaz augusztus 21-én, ami szerintünk tévedés esetét feltételezi a mérőműszer vagy a tudósító részéről, de hogy nagy meleg lehetett, afelől nem lehet kétségünk. A lap által megszólaltatott Ánghi Balázs, az EMGE korábbi elnöke emlékezete szerint „csupán 1931-ben észleltünk ilyen rendellenes kánikulai időjárást.”

Az 1946. évi szárazságról pedig sok olvasónknak lehet némi fogalma, ha máshonnan nem, hát szülei, nagyszülei elmesélései alapján, hiszen

Csíkszeredában közel –2 fokot is mértek augusztusban

A forró augusztusok erdélyi és romániai legmagasabb hőmérsékletét a Brăila megyei Ion Sion (Râmnicelu) településen mérték 1951-ben, 10-én, amikor a hőmérő 44,5 °C-ot mutatott. Statisztikailag ezt tekintik minden idők legmelegebb romániai napjának. A legalacsonyabb hőmérsékletet, –7 °C-ot az Omu-csúcsnál rögzítették 1936. aug. 27-én és 1949. aug. 20-án.

A legalacsonyabb átlagok: 1976-ban 15,4 °C, 1978-ban 17 °C, 1965-ben 17,1 °C. Ehhez még azt kell tudni, hogy Romániában a havi átlagot a naponta – nyári időszámítás szerint – 3, 9, 15 és 21 órakor mért értékek alapján számolják ki.

A 24 óra alatt eső legtöbb csapadékmennyiséget, 219 mm-t 1924. aug. 30-án jegyezték a Duna-deltában, Sulinánál. A csapadék legmagasabb átlagai: 2005-ben 150 egység, 2006-ban 133,9 egység, 1972-ben 125,6 egység. Legszárazabb augusztusok: 2003-ban 20,8 literes átlag négyzetméterenként, 2000-ben 24,1 liter, 1992-ben 25 liter.

Erdélyi városok augusztusi legmagasabb és legalacsonyabb hőmérsékletei:

• Marosvásárhely 38,8 °C (2012), illetve 4,1 °C (1899)

• Csíkszereda 35,8 °C (2012), illetve –1,9 °C (1980)

• Kolozsvár 38,5 °C (2012), illetve 3,5 °C (1933)

• Szatmárnémeti 39,4 °C (1952), illetve 3,5 °C (1973, 1980)

• az Omu-csúcsnál: 20,8 °C (1956, 1957), illetve–7 °C.

Vasas Péter napján (aug. 1.) még egy zápor belefér, mert hizlalja a törökbúzát, de az ömlő eső nemcsak elveri, hanem el is viszi.

A régiek tapasztalata szerint Lőrinc, Boldogasszony és Bertalan mutatja, hogy az ősz mit takar, kiváltképpen az utóbbi, hiszen az ősz első napjának tartották. Aminemű idő esik azon napra, olyan lészen ősszel – így a csízió. Bízhatunk abban is, hogy Lőrinc után már nincs zivatar, a Szent István-napi (aug. 20.) rossz idő pedig gyenge termést, illetve karácsonyi enyheséget jövendöl; a jó gazdag termést ígér. Azt is szokták mondani, hogy

Mi meg szoríthatunk azért, hogy legalább Szent János napján (aug. 29.) ne essen, mert az ártana a diónak, no meg azért is, hogy augusztus 12-én este, de különösen „holdszünte”, azaz nagyjából éjfél után legyen tiszta az égbolt, mert a Perseidák akkor mutatják legnagyobb intenzitásukat. De a közvetlenül előtte és utána lévő éjszakákon is érdemes Szent Lőrinc könnyeire vadászni – sokkal egészségesebb elfoglaltság, mint a telefont vagy a tévé képernyőjét bambulni.