
Fotó: Haáz Vince
Tizedik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Borudvart, amelyen idén 46 borászat vesz részt 160 féle borral, csütörtöktől péntekig hat borkostolót szerveznek meg, és nem maradnak el a koncertek sem. A jubileumi kiadás újdonsága, hogy idén a mértéktartó borivásra egészségtudatosító előadások, kerekasztal-beszélgetések formájában is biztatnak a szakemberek. Ugyancsak újdonságnak számít a Wine and Cheese Trade elnevezésű üzleti találkozóhely, amely a bor és sajttermelőket „hozná össze”.
2024. augusztus 27., 12:542024. augusztus 27., 12:54
A Marosvásárhelyi Studium Borudvar rendezvényét két borlovagrend is „kíséri” már tíz éve: a Kis-Küküllő menti borvidékről Jakab Sándor, a Szent Márton Borlovagrendtől Orbók Ferenc borászok vettek részt a hétfői sajtórendezvényen, amelyre néhány palack bort is magukkal hoztak a borlovagrend képviselői. A csütörtöktől vasárnapig tartó Borudvart Boda Gergely irányítása alatt szervezik idén is. A sajtónak Vass Levente, a Studium˗Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, a rendezvény fővédnöke beszélt a rendezvényről.
A szervezők idén hangsúlyt fektetnek arra is, hogy ne csak a borivásra, hanem a mértékletes és jó minőségű borok fogyasztására biztassák a résztvevőket. Csütörtökön 15.30-tól rögtön egy egészségtudatosító kerekasztal-beszélgetéssel rajtol a Borudvar előadás-sorozata Van-e helye az alkoholnak társadalmunkban? címmel, amelyen Petke Zsolt pszichiáter, addiktológus főorvos, továbbá Bartha Éva klinikai szakpszichológus (Bonus Pastor Alapítvány, NOE Psihocenter) és Vass Levente urológus, szakpolitikus beszélgetnek. 16.30-tól pedig Petke Zsolt beszél az alkoholhasználatról és a józan kultúráról.
Fotó: Haáz Vince
Pénteken 17 órától az alkohol és cukorbetegség kapcsolatáról beszél Marton László diabetológus rezidensorvos, az Erdélyi Rezidensorvosok Szövetségének elnöke.
Szombaton 11 órától pedig Fejér Enikő onkológus főorvos, a precíziós személyre szabott ellátás egyik legnagyobb hazai magyar szakembere tart előadást az onkológia fejlődéséről, az Európa legyőzi a rákot elnevezésű programról.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal közösen koncerteket és táncházakat is szerveznek, esténként fellép többek között az Üver zenekar, a Pergő zenekar, a Mesehetes zenekar, a Tasi Nóra–Vaughn Roberts–Sárosi Péter trió.
Fotó: Haáz Vince
Lesz könyvbemutató, kiállítás és ékszerkészítési lehetőség is a négy nap alatt, sőt a Vándormozi keretében három magyar filmet is – Semmelweis, Most vagy soha, Anyám és más futóbolondok a családból – bemutatnak pénteken és szombaton a Posta utcai egykori Bábszínház termében. Jegyek ára 6 lej, és elővételben kell beszerezni a Studium Hubban (Bolyai tér 15 szám).
Hat borkóstoló lesz, szombaton és vasárnap duplázzák a kóstolókat, tekintettel arra, hogy vannak olyan borászok, akik nem árulnak majd pohárra, de hozzák a boraikat, és részt vesznek az első Wine and Cheese Trade elnevezésű üzleti találkozóhelyen a Borudvar keretében. Itt
A hat borkóstoló közül kettő teljes bevételét a Bonus Pastor Alapítványnak adományozzák, amellyel a függőségüktől szabadulni vágyókat és segítőiket támogatják.
Fotó: Haáz Vince
Csütörtökön 18 órától a Dubicz-borászat hozza el borait a kóstolóra, pénteken Balla Géza borász mutatja be a borokat, szombaton a Tokaj-Hegyalja mutatkozik be a boraival, illetve a Winekooltour borszaküzlet tart kóstolót, vasárnap pedig az egri Barócsi borászatot ismerhetik meg a bejelentkezők. Ugyancsak vasárnap mutatja be a Kabinett Wines&Spirits borszaküzlet a Trittera borászat borait. A borkóstolókra előzetesen regisztrálni kell online, amely az esemény Facebook-oldalán is elérhető.
A Borudvar a Vásárhelyi Forgataggal egy időben zajlik, bár most már két külön rendezvényként. Idén pedig a Forgatag újdonságaként egy
Vass Levente újságírói kérdésre felelve elmondta, ők ugyanúgy szervezik, ahogy eddig is a Forgatag ideje alatt a profitmentes rendezvényüket, és nem zavarja őket, hogy idéntől Borkertet is szerveznek, nem lát konkurenciát benne.
Fotó: Haáz Vince
„Örvendünk, hogy velünk együtt, hozzánk hasonlóan nem egy, hanem két borkert, borudvar is lesz” – fejtette ki a Borudvar fővédnöke, és arra biztatta a résztvevőket, hogy vegyenek részt mindkét rendezvényen, kóstoljanak meg több finom bort. Úgy véli, ha a közösségi érdeket nézzük, a cél az, hogy népszerűsítsék Maros megye borkultúráját.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
szóljon hozzá!