
Tavasztól késő őszig virágok diszítik Borszék köztereit
Fotó: Borszék Önkormányzata
Borszék a Kárpát-medence egyik legvirágosabb városa – adja hírül a Hargita megyei város önkormányzata. A Virágos Magyarország verseny idei kiírásán a romániai települések közül a fürdőváros nyerte el a fődíjat.
2023. november 28., 13:372023. november 28., 13:37
A Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban 30. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amelybe ezúttal is csatlakozhattak a Kárpát-medence magyarlakta települései. Borszék is élt a lehetőséggel, és bejelentkezett Magyarország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyébe, amelynek felhívására évről évre egyre több település önkormányzata mutatja be megszépült közterületeit, gondozott zöldövezeteit.
A verseny idén is mozgósította a hazai és határon túli magyarlakta települések közösségeit, a kisebb falvaktól kezdve a nagyvárosokon át a budapesti kerületekig. Többek között ennek is köszönhető, hogy
Amint Rédai Botond, a borszéki önkormányzat sajtómunkatársa elmondta, nem alaptalanul pályáztak és nem véletlenül érdemelték ki az elismerést, hiszen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a településen rendezett zöldövezeteket és sok-sok virágot láthassanak a helyiek és persze az idelátogató vendégek.
Fotó: Borszék Önkormányzata
Az elismerést Cotrigășanu Cristina, a turisztikai iroda munkatársa vette át a város nevében, és a díjjal járó facsemetét hétfőn el is ültették a fürdőtelepen.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!