
Korábbi felvétel: A zagytározó gátját megerősítették, de a bezárásig, felszámolásig még sok van
Fotó: Pinti Attila
A csődbiztos sem tudja, mi lesz a volt hargitafürdői kaolinbánya zagytározóival, amelyek egy felszámolt cég értékesítésre váró tulajdonát képezik. Vevő nincs rájuk, mert a tározók bezárása olyan befektetést igényel, amelyet valószínűleg csak az állam tud majd finanszírozni.
2021. január 27., 08:452021. január 27., 08:45
A csődbe jutott, mára felszámolt egykori Hargita Bányavállalat hargitafürdői tulajdonai közül a két zagytározó értékesítése jelenti a legnagyobb kihívást a csődbiztos cég számára, annál is inkább, mert
Legutóbb 2019-ben végeztek jelentősebb javítást azért, hogy a lefolyó víz által megrongált völgyzáró lépcsőrendszert megfelelő állapotba hozzák – mivel ez gátként van nyilvántartva, a vízügy és a gátak biztonságáért felelős országos bizottság jóváhagyására is szükség volt.
Ezt a csődbiztos cég vezetője, Ion Pătrunjel is elismerte megkeresésünkre. Mint elmondta,
Ez nem meglepő, mivel ha bárki megvásárolja ezeket, a környezetre veszélyes létesítmények felszámolása csak hatalmas költséggel történhet meg – ennek mértékét még nem becsülték fel. „A közpénzügyi igazgatóság nyomást gyakorol ránk, hogy adjuk el, de nem tudjuk, mi fog történni, a hitelezők még nem döntöttek erről. Normális esetben a bank tulajdonát képezik, viszont a közpénzügyi igazgatóság zárolta ezeket garanciaként az adósságok miatt.
– ismertette az igazgató, aki hozzátette, a bezárási tervhez finanszírozást igényeltek, most ennek jóváhagyását várják.

Befejeződött a hargitafürdői egykori kaolinbánya 2-es számú zagytározóját lezáró lépcsőrendszer megerősítése. A munkálatot végző cég vezetője szerint állandó felügyeletre lenne szükség ahhoz, hogy a károsodásokat megelőzzék.
Korábban arra hívták fel a figyelmet vízügyi szakemberek, hogy amennyiben a használaton kívüli 2-es számú tározó állapota miatt ennek tartalma, a 3 millió köbméternyi savas hatású üledék a völgybe csúszik, jelentős környezeti károkat okozhat,
Az említett, 2019-ben végzett javítások során, amelyet a csődbiztos végeztetett, ez a veszély elhárult, a lépcsőrendszert kövekkel erősítették meg, a vízátfolyást megszüntették.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
1 hozzászólás