
Fotó: Haáz Vince
A két hónappal ezelőtti leváltása előtt egy utolsó „ajándékkal” lepte meg a marosvásárhelyi magyarokat Lucian Goga prefektus. A kormánybiztos közigazgatási bíróságon támadta meg azt a két, tavaly hozott tanácsi határozatot, melynek értelmében a Maroshévíz utcát Lutherről, a Posta utcát Kálvinról nevezték át.
2018. június 29., 15:222018. június 29., 15:22
Az átkeresztelést egy esztendővel ezelőtt, a reformáció félezer éves jubileumának tiszteletére, a helyi evangélikus illetve református közösség kezdeményezte.
A magyarellenességéről elhíresült exprefektus, aki hároméves mandátuma alatt ádáz harcot folytatott a kétnyelvűség, a kisebbségi jelképek használata, valamint a katolikus középiskola működése, majd újraalakítása ellen, ezzel a sokadik közigazgatási perét indította. Újabb barátságtalan gesztusával lényegében „kiegyenlítette” a katolikusok és protestánsok közti számláját: mint ismert,
Amint korábban beszámoltunk róla, az evangélikus-lutheránus egyházközség Luther Mártonról, a protestáns reformáció szellemi atyjáról szerette volna átneveztetni az egykori Mentovich Ferenc, mai Maroshévíz utcát, azt, amelynek sarkán a főtéri lebontott templomuk helyett 1960-ban egy magánházat kaptak, amelyet istenházává alakították. A cél érdekében aláírásokat is gyűjtöttek az utca lakóitól, akik támogatásukról biztosították az evangélikusok kezdeményezését. Később a reformátusok is jelezték abbéli igényüket, hogy a vártemplom közelében lévő Posta utcát Kálvinról kereszteljék el.
Annak ellenére, hogy a Szabad Emberek Pártjának képviselője, Radu Bălaș kérte, hogy az utcák nevét a magyar megfelelő nélkül tüntessék fel, azok támadhatóságával indokolva javaslatát, végül mindkét utca átnevezését az RMDSZ által javasolt formában fogadta el az önkormányzati testület 17 igen és 5 tartózkodás mellett.
Közben a közigazgatási bíróság egy másik utcanév-pert is el kezdett tárgyalni. Abban Maros megye volt prefektusa az utcák kétnyelvűsítése ellen emelt kifogást, azt állítva – többek között –, hogy a személyazonossági igazolványokba nem fér ki egyetlen utca román és magyar megnevezése.
Kérdésünkre, hogy módjában, illetve szándékában áll-e a perek visszavonása, Nagy Zsigmond ügyvivő prefektus nemmel válaszolt. Mint kifejtette, jogköre nem terjed ki erre.
– mondta el lapunknak Nagy Zsigmond.
Az intézményt irányító alprefektus jó hírrel is szolgált: mint mondta, a prefektúra nem támadta a legújabb utcanévadást. A múlt hónapban a vásárhelyi tanács arról döntött, hogy a jövőben a Sportolók utcája dr. Czakó József főorvos nevét viselje. Az RMDSZ határozattervezete egyébként csak második nekifutásra lelt román támogatásra. Értesüléseink szerint márciusban a szociáldemokraták azért nem támogatták a szövetség kezdeményezését, mert nem figyelve a kérés indoklására, Czakó Józsefet összetévesztették Czakó Jánossal, az ASA egykori labdarúgójával, későbbi edzőjével. „Focistáról azért mégse nevezzünk el utcát” – indokolták döntésüket. Figyelmetlenségükért utólag elnézést kértek.
Aradon lehet pert visszavonni
Míg Nagy Zsigmond a perek visszavonhatatlansága mellett érvel, a hét közepén Arad megye prefektusa, Florentina Horgea visszavonta a bíróságon benyújtott keresetét, amelyet a kormányhivatalnak és a városházának otthont adó közigazgatási palota tulajdonjogának a tisztázására indított. A kormánymegbízott azok után gondolta meg magát, miután Gheorghe Falcă, Arad liberális polgármestere az ingatlan „államosításával” vádolta. A helyi önkormányzati képviselők többségét adó liberális párt tüntetést is szervezett a megyeszékhelyen a prefektus ellen, úgymond a városháza védelmében.
Nemcsak a diáknak kell vizsgáznia – olykor értelmetlennek tűnő módon –, hanem a pedagógusoknak is bizonyítaniuk kell. Hétfőn országszerte megtartották a véglegesítő vizsgát, amelynek sikeres teljesítése nélkül a pedagógus nem maradhat a rendszerben.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Nicușor Dan államfő szerint várható volt, hogy nézetkülönbségek lesznek a pártok között a téma kapcsán, mivel a közalkalmazotti bértörvény rendkívül összetett jogszabály.
Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy egyelőre nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, mert jelenleg nincs olyan politikus, aki mögött parlamenti többség állna.
Több mint két évtizedes mélypontra csökkent a vízhozam a Duna romániai szakaszán, a belépésnél (Báziásnál) mért másodpercenkénti 1800 köbméteres érték alig több mint egy harmada a júliusi átlagnak.
Két, 1940-ben és 1941-ben elhelyezett időkapszula került elő a csíksomlyói kegytemplom jobb oldali tornyának gömbjéből – adja hírül a Ferences sajtószolgálat.
Újabb fontos lépést tettünk azért, hogy több parkolóhely legyen Marosvásárhelyen, a Kövesdomb negyedben.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kijelentette, hogy ha a parlamenti pártok nem jutnak megállapodásra a politikai válság feloldásáról, azaz egy új kormány megalakításáról, akkor előre hozott választásokkal kell számolni idén ősszel vagy jövő tavasszal.
Elsőfokú viharriasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a hegyvidékre, többek között Hargita, Kovászna és Maros megye nagy részére is.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kijelentette, hogy a bértörvény – még ha nem is tökéletes – lehetővé teszi a PNRR-ből származó források lehívását, valamint a közszféra egyensúlytalanságainak kijavítására irányuló folyamat elindítását.
1 hozzászólás