Hirdetés
Hirdetés

Jól haladnak a közösségi ház építésével Kápolnásfaluban

Többek között a civil szervezetek használhatják az új épületet •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Többek között a civil szervezetek használhatják az új épületet

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az idősek és a helyi civil szervezetek fogják birtokba venni a Kápolnásfaluban épülő közösségi házat, amely a tervek szerint idén nyáron elkészül. Más munkálatok is zajlanak a községben, hiszen utcákat térköveznek, lebontják a polgármesteri hivatal épületét és járda is fog épülni a főút mentén.

Fülöp-Székely Botond

2020. május 23., 16:062020. május 23., 16:06

Két éve kezdődött el a közösségi ház építése Kápolnásfaluban, ám időközben a munkát le kellett állítani, hiszen nem megfelelően dolgozott a közbeszerzési eljáráson nyertes cég alvállalkozója – számolt be lapunknak Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere. A hivatalos vizsgálatok után végül egy másik alvállalkozóra bízták a kivitelezést, amely jelenleg is dolgozik.

Hirdetés

Nyáron elkészül

A tisztségviselő rámutatott, a vállalkozó jelenleg az építkezés nyolcvan százalékánál tart, ami azt jelenti, hogy egyebek mellett 

az épület külső és belső festése, a parkettázás a csempézés és a térrendezés van hátra.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A megkötött szerződés szerint még idén nyáron be kell fejeződjön a beruházás. A projekthez szükséges 1,4 millió lejért az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályázott sikeresen a helyi önkormányzat. Benedek László hangsúlyozta, az épületre nagy szükség van, hiszen

több civil szervezet működik a községben, számukra irodahelyiségeket szeretnének biztosítani.

Az idősek számára nappali foglalkozásokat, gyógytornát szerveznek, de beköltözhet a helyi ifjúsági társaság, a hagyományőrző csapat, a sportolók, a fúvószenekar, illetve a huszárok is. A kétszintes épületben egyébként összesen négy nagyobb terem van, többségük előtérrel, valamint kisebb irodákat is be lehet rendezni. Ezen kell megosztozniuk a civileknek.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Több munkaponton dolgoznak

Folyamatban van a polgármesteri hivatal korábbi székhelyének az elbontása is, helyére parkot szeretne létrehozni az önkormányzat. Emellett közel négy kilométernyi utca térkövezése is zajlik, amely PNDL-s pályázatból valósul meg.

Idézet
Már korábban is alkalmaztuk ezt a megoldást, és azt kell mondjam, hogy bevált, ezért is döntöttünk a térkövezés mellett. Nemcsak az autentikus falukép marad meg, de a megterhelést is jól bírják az utak”

– jelentette ki Benedek. Hozzátette, további hét kilométernyi kisebb utca marad burkolat nélkül Kápolnásfaluban, de már készülnek a tervek, hogy azokat leaszfaltozhassák.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Arra is kitért, hogy szintén a vidékfejlesztési programban pályáztak sikeresen, hogy járdát építhessenek a 13A jelzésű országút mentén, legalább az egyik oldalon. Ez a munkálat is elkezdődik hamarosan.

Mindemellett folyamatban van a víz- és szennyvízhálózat bekötő vezetékeinek földbe helyezése, amelyet a porták bejáratáig fektetnek el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés