Az örökös magyar sziget ötvenöt éve képekben

Székely virtuskodásra utal az a sajátos szokás is, miszerint a falu három utcájában – Csipkeszegen, Forrószegen és Felszegen – 1989-ig még rendszeresen működő három táncház egyikéből csak meghívásra lehetett átmenni és itallal való kínálás után belépni a másikba, különben az eltévelygő alapos verésben részesült. És a lányok is csak úgy mehettek egyik szegből a másikba táncolni, ha odavalósi volt a szeretőjük.

Vagy szintén ismerős lehet a székelyföldi olvasónak az, amit ifj. Csoóri Sándor mesélt annak idején a Mandinernek: „El se tudják a maiak képzelni, de

Az, hogy Szék hagyományos kultúrája – Takács András megfogalmazásával élve – „a XX. század végéig nyomon követhető egészként működött, értékrendi és esztétikai rendszert alkotott”, egyrészt az elzártságának köszönhető, hiszen nem halad át rajta vasút, de

Periferiális helyzete mellett azonban „inkább azon belső erők jelentőségét kell kiemelni, amelyek szinte garantálták, hogy hagyományaival összeegyeztethetetlen idegen elemek ne kerülhessenek kultúrájába”. Ezek közül legfontosabb az, hogy

De nemegyszer megfordult itt – mások mellett – Nagy Olga népmese-, dr. Kós Károly néprajz- vagy Kallós Zoltán, Martin György, Olsvai Imre, Pálfy Gyula, Falvay Károly, Halmos Béla, Sebő Ferenc, Tímár Sándor népzenegyűjtő is, no meg nagyenyedi születésű koreográfus, rendező, etnográfus Novák Ferenc Tata, aki aztán egyszer az 1961 óta már a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozó Korniss Pétert is magával vitte.

A közösség akkori, hétköznapokban megélt hagyományőrzését jól szemlélteti a budapesti fotószövetség zsűrijének anekdotába illő tévedése: Korniss 1967-ben készített fotósorozatáról azt hitte, hogy azon a Magyar Állami Népi Együttes szerepel, ráadásul megrendezett jelentben. Miután kiderült, hogy a felvételek helyszínéül az egyik széki táncház szolgált, már senki sem csodálkozott azon, hogy az első, 1972-es budapesti táncház hirdetményére a „Táncház – úgy, mint Széken” felirat került.

Aztán szép lassan az ottani táncházas világ is kimúlt, az utóbbi időben Korniss Péternek már ahhoz is engedélyt kellett kérnie, ha fényképezni szeretett volna egy lakodalomban – és az is előfordult, hogy elutasították, holott keresztlánya is van a faluba, jól ismeri mindenki. De végül a képsorozat megszületett, a belőle készült album, ha korlátozott példányszámban is, de megjelent, mindkét helyszínen megvásárolható és dedikáltatható.