Az igény megvan a terelőútra, már csak pénz kellene hozzá

Az igény megvan a terelőútra, már csak pénz kellene hozzá

Elkerülőút híján a forgalom zöme a városközponton halad át. Napi szintű a torlódás, a dugó

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mindössze megvalósíthatósági tanulmány formájában létezik a székelyudvarhelyi terelőút terve, az a változat, amely a 13A jelzésű országút két szakaszát kötné össze a város szejkefürdői bejáratától a fenyédi kijáratig. A megvalósításra azonban nincs pénze a helyi önkormányzatnak, és a beruházás egyelőre az országos mestertervben sem szerepel. Marad tehát a lobbi lehetősége a kisvárosban, amelyet lassan felemészt a gépjárműforgalom.

Kovács Eszter

2019. november 23., 18:002019. november 23., 18:00

A Székelyudvarhely négy útkereszteződésében felszerelt okoslámpák beüzemelése előtt többhetes forgalomszámlálást végeztetett a helyi polgármesteri hivatal. Elkértük az adatokat. Ezek szerint a Lakatosok utcája, a Bălcescu utca, valamint a Bethlenfalvi út kereszteződésénél 24 óra alatt tízezer autó halad át. Kevésbé, de ugyancsak forgalmas a másik három csomópont is: az egykori Fiat autószalonnál naponta 5200 autó; az Orbán Balázs, Wesselényi Miklós és Nicolae Bălcescu utcák kereszteződésénél 24 óra alatt átlagosan 4800 gépjármű; míg a Tamási Áron út és a Wesselényi Miklós utca kereszteződésénél 4400 autó halad át naponta. Elkerülő út híján tehát a forgalom zöme a városközponton halad át, lassan napi szintű a torlódás, a dugó.

A Szejkétől Fenyédig kikerülhető lenne a város

A Székelyudvarhely központját, illetve tulajdonképpen a várost elkerülő út végleges terve jelenleg egy megvalósíthatósági tanulmányként létezik, szögezte le a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Az elképzelés szerint a város adminisztratív területén húzódik a terelőút nyomvonala, amely a város szejkefürdői bejáratától egészen a fenyédi kijáratig tartana. A jelenlegi terv szerint

ez a nyomvonal egy híd építését igényli a Küküllőn, illetve további két viadukt is szükséges lenne két völgyön való átkelés érdekében.

„A megvalósíthatósági tanulmány mellett ugyanakkor beazonosítottuk azt a 273 területtulajdonost, akiket érint a beruházás” – tudtuk meg Zörgő Noémi sajtószóvivőtől. Az elmúlt években ezzel szemben több útvonalterv is szóba került, például az az elképzelés, amely szerint a terelőút a Kadicsfalva, Székelyszenttamás és az ülkei eltérő vonalán kerülné el a várost, mivel azonban ez az elképzelés sokkal bonyolultabb megvalósítást igényelne (Oroszhegy község adminisztratív területét is érintené), így teljesen kizáródott.

A jelenlegi tervben tehát a 13A országút két szakaszát kötné össze a város terelőútja, aminek az az előnye, hogy – mivel országutakról van szó – nem helyi illetőségű beruházásnak minősül. „Ez azért fontos, mert erre nem lehet európai uniós támogatást lehívni, gyakorlatilag egyetlen lehetőség a beruházás finanszírozására a CNAIR, vagyis a Compania Naţională de Administrare al Infrastructurii Rutiere, korábban CNANDR, Compania Naţională de Autostrăzi şi Drumuri Naţionale din România (magyarul Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság)” – tisztázta kérésünkre a hivatal illetékese.

Galéria

Infografika: Tóth Szilárd

Önerőből nem megy

Az említett megvalósíthatósági tanulmány 2016-ban készült: az akkori árakkal számolva 90 millió lejre, mintegy 20 millió euróra becsülte a beruházás költségeit. Ez az összeg Székelyudvarhely tíz évre szóló beruházási költségvetésének felel meg, saját forrásból tehát a város nem tudja finanszírozni a beruházást.

Egyetlen lehetőség van a finanszírozás megszerzésére: a székelyudvarhelyi terelőútnak be kell kerülnie a közlekedési minisztérium mestertervébe

(ez a határokon belüli összes, állami támogatásból finanszírozandó infrastrukturális beruházás tervét tartalmazza). Egyébként az elmúlt években a sajtónak többször, többen is bejelentették, hogy a beruházás szerepel a mestertervben.

„2016 decemberében Gálfi Árpád polgármester és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy öt pontból álló megállapodást kötött, amelyben a város terelőútjának ügye is szerepelt. Ebben az RMDSZ a város forgalmát tehermentesítő északnyugati terelőút megépítésének támogatásáról biztosította a városvezetőt. Sajnos nem történt elmozdulás az ügyben, így a polgármester személyes találkozón adta át a terveket 2018-ban az akkori közlekedési miniszternek, Dan Șovának. Ezen a találkozón derült ki, hogy Székelyudvarhely terelőútja nem szerepel a mestertervben” – így a városvezetés.

Más forrás is szóba jöhet

A lobbizás tekintetében nincs megállás, tudtuk meg, a polgármester azóta is többször tárgyalt Bukarestben, legutóbb a napokban. Egyébként arra is van elképzelés, hogy

sokat segítene a városnak, ha a segesvári kijáratot is össze lehetne kötni a szejkei leágazással,

így mintegy fél körgyűrű létesülhetne ugyancsak Székelyudvarhely adminisztratív határterületén. Ez pedig azért fontos, mert ez a szakasz megyei utat érint, így más forrásokból – a megyei tanácstól vagy a fejlesztési minisztériumtól (MDRAP) – is lehetne finanszírozást biztosítani a kivitelezésre. „Azt is számításba kell venni, hogy 2021-től az Európai Uniónak új támogatási ciklusa lesz, és nem tudni előre, hogy milyen támogatási struktúrával fog dolgozni” – jegyezte meg Zörgő Noémi.

Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem csak tranzitforgalom

Bár az új okos jelzőlámpák az elkövetkezőkben sokkal pontosabb adatokkal szolgálnak majd, az már most is sejthető, hogy a várost nem csupán az áthaladó forgalom terheli: az elmúlt években rohamosan megnőtt a bejegyzett gépjárművek száma Székelyudvarhelyen. A tervezett elkerülő út tehát

nemcsak a tranzitforgalomtól óvná meg a várost, hanem így a település különböző részei, negyedei is sokkal gyorsabban megközelíthetők volnának,

„felszusszannának” a jelenleg sok esetben egyetlen útvonalként használható artériák.

Székelyudvarhelynek mellesleg van mobilitási terve, ebben több konkrét megoldás is szerepel a város forgalmának tehermentesítésére. Legutóbb a Bethlen Gábor utcai kerékpársáv kapcsán is elhangzott: fontos lenne meggyőzni a városlakókat, hogy gépjárművük helyett más lehetőségeket válasszanak. Ezek közül az egyik a kerékpározás, a másik pedig a tömegközlekedés. A nemrégiben elnyert, mintegy 15 millió eurós pályázatokban egyebek mellett nyolc elektromos busz megvásárlása is szerepel, amelyek mellé komplex követési rendszer, diszpécserszolgálat, utasszámláló is fog tartozni.

Parkolás – keresik a megoldást

Jó hír ugyanakkor a parkolás miatt bosszankodóknak, hogy parkolóházak kialakítására is van terv. „Jövő héten kötünk szerződést egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, amely egy parkolóház építését készíti elő. Gálfi Árpád és Szabó Sámuel legutóbbi bukaresti munkaútján meg is nézett egy előregyártott elemekből felépült többszintes parkolóházat. Az elképzelés szerint ide is egy hasonló épülne” – újságolta a sajtószóvivő.

Korábban már írtunk arról, hogy Székelyudvarhelynek elővásárlási joga van a Vásártér utcai, jelenleg a Petrom olajipari vállalat tulajdonában lévő területre: ezt a cég most semlegesít a vegyi szennyezéstől, a város pedig azzal a szándékkal vásárolná meg, hogy parkolót alakítson ki a területen.

Emellett megtudtuk, pénteken tárgyalt a polgármester és az új fejlesztési igazgató a Román Vasúttársasággal a rendőrség mögötti terület használatáról. „A tárgyalások nem zárultak le, a CFR vasúttársaság nem zárkózott el egy, a város számára mindenképpen kedvező álláspont meghozatalától, de a részletekkel később tudunk szolgálni” – közölte a hivatal a találkozó apropóján.

Okos lámpák – előrelépés, de nem mindenre megoldás

Sok és heves vitát szült a nemrég beüzemelt okos jelzőlámpák ügye is. Az előzetes felmérések alapján egyértelmű volt, hogy a négy csomópont közül a legforgalmasabb a bethlenfalvi kereszteződés, míg a másik három nagyjából azonos forgalmat bonyolít le, a Vásártér, Sas és Nicolae Bălcescu utcák találkozása egy kicsivel többet, mint a másik kettő.

„Fontos hangsúlyozni, a jelenleg működő rendszer lényege, hogy forgalomfüggő: a zöldidőt a rendszer határozza meg, az igény függvényében. Az új működési elv kidolgozása során az eddigi arányokat bővítették ki. Ez azt jelenti, hogy az egyes irányokban maximalizálták a zöld jelzés időtartamát” – magyarázta a hivatali sajtószóvivő. Egyébként a négyből három rendszer „okosabb”, tehát forgalomszámlálásra is képes, a Bethlenfalvi úton egyelőre kissé egyszerűbb rendszer üzemel. Mint már említettük, a rendszer járulékos előnye, hogy negyedórás bontásban pontosan lehet követni a három csomópont forgalmát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél

Illegális faanyag-szállítót fogtak el a szászrégeni rendőrök szerdára virradóra. Az elkövetők közel 26 köbméter faanyaggal szállítottak többet, mint amennyiről el tudtak számolni.

A menetlevél szerint hét köbméter fát szállítottak, azonban a rakományban jóval több volt ennél
2024. március 27., szerda

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát

Több mint 2,5 millió lej értékben vásárolhat orvosi eszközöket a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház az egészségügyi minisztérium és egy helyi vállalkozó jóvoltából – derült ki Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testületének szerdai rendes ülésén.

Jelentős összegből fejlesztik a kézdivásárhelyi kórház eszközállományát
2024. március 27., szerda

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük

Maros, Hunyad, Bihar és Ilfov megyében tizenkilenc helyszínen tartottak házkutatást kedden a Maros megyei rendőrség munkatársai bizalommal való visszaélés gyanújával egy lízingszerződésekkel kapcsolatos ügyben.

Autókat lízingeltek, nem fizettek, bűnügyi eljárás indult ellenük
2024. március 27., szerda

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük

A hazai családpolitikában nagy szükség van az ikres szülőkre vonatkozó támogatások bevezetésére. Csép Éva Andrea, a képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke szerdán beszélt az általa kezdeményezett törvénytervezetről.

Új családpolitikai kihívás: az ikres édesanyáknak segítő személyzetre van szükségük
2024. március 27., szerda

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában

Aláírta Bukarestben Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a duális szakoktatás megerősítését és a taplocai iskolai kampusz felújítását szolgáló 121,67 millió lejes óriáspályázat finanszírozási szerződését.

Aláírták szerződést: épülhet a szakoktatást modernizáló kampusz Csíkszeredában
2024. március 27., szerda

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat

Másodfokon is megnyerte a szentegyházi városvezetés a helyi strandot működtető cég elleni kilakoltatási pert, az ítélet végleges – jelentette be Facebook-oldalán Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere.

Ez a nap is eljött: jogerősen visszakapta a strandot a szentegyházi önkormányzat
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

Március 27-én van a színházi világnap, ennek tiszteletére megnéztük, hogy hogyan ünnepelnek Székelyföld nagyobb színházai. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét.

Ma ünnepeljük a színház világnapját
Ma ünnepeljük a színház világnapját
2024. március 27., szerda

Ma ünnepeljük a színház világnapját

2024. március 27., szerda

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon

Sepsiszentgyörgyön sok a jó zenész, ezért a Szent György Napok szervezőinek mindig fejtörést okoz, hogy kinek szakítsanak ki a szűkre szabott főszínpadi fő műsoridőből. A szerdai sajtótájékoztatón az idei fellépők közül hárman is jelen voltak.

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon
2024. március 27., szerda

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?

Közzétette az átlagos óránkénti munkaerőköltségre vonatkozó adatait az Európai Statisztikai Hivatal. A jó az, hogy benne van Románia is, a rossz, hogy hogyan.

Összehasonlították a mi munkaerőköltségünket az EU-s átlaggal – valóban tudni akarjuk?
2024. március 27., szerda

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába

A brit légierő hat vadászgépe érkezett négy hónapos járőrszolgálatra Romániába – tudatta szerdán a román védelmi minisztérium.

A brit légierő hat vadászgépe érkezett járőrszolgálatra Romániába
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!