
A polgármester és támogatói
Fotó: Facebook/Gálfi Árpád
Lemondanak az Erdélyi Magyar Néppárt-tagságról azok az önkormányzati képviselő-jelöltek, aki a Szabad Emberek Pártjának székelyudvarhelyi listáján vállalták a jelöltséget. Időközben Bunta Levente, Székelyudvarhely volt polgármestere Facebookon jelentette be, hogy ő is indul az őszi helyhatósági választáson.
2020. augusztus 18., 14:352020. augusztus 18., 14:35
2020. augusztus 18., 14:382020. augusztus 18., 14:38
Megméretkezne a helyhatósági választásokon Bunta Levente, Székelyudvarhely volt polgármestere. Az ehhez szükséges ötszáz támogatói aláírást kedden nyújtotta be a helyi választási bizottsághoz – jelentette be közösségi oldalán. Részleteket csütörtökre ígért, egyebek mellett arról, hogy önkormányzati képviselői vagy polgármesterjelöltként indul.
Közben az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezete közleményben „mélységesen elítéli a partner párt (Magyar Polgári Párt – szerk. megj.) elnökének, Mezei Jánosnak a hozzáállását, amellyel
Hozzáteszik, sajnálattal veszik tudomásul, hogy ezzel megfosztották a helyi Néppártot attól, hogy egy komoly, elismert civil-szakmai csapat számára biztosítsák az indulást, és
„Mivel az elmúlt hónapokban közösen szerveztük és építettük fel ezt a csapatot azzal a céllal, hogy segítsünk a jelenlegi városvezetésnek, azok tagjaink, akik tanácsosként szeretnék folytatni a munkát, kénytelenek lemondani a Néppárt-tagságról, de továbbra is egy csapatként tevékenykedünk tovább” – jelentették be, kiemelve, hogy a Néppárt helyi szervezete teljes mértékben azonosul és együtt dolgozik Gálfi Árpád polgármesterrel és csapatával.

Mike Leventét, a Magyar Polgári Párt helyi elnökét indítja polgármesterjelöltként Székelyudvarhelyen az MPP – jelentették be kedden. A székely anyavárosban tehát nem valósult meg az Erdélyi Magyar Szövetség, azaz az Erdélyi Magyar Néppárt és a polgáriak egyesülése.
Közleményükben kitértek arra is, hogy a székelyudvarhelyi sajátos helyzettől függetlenül teljes mértékben támogatják az udvarhelyszéki EMSZ-listán (Erdélyi Magyar Szövetség, az MPP és a Néppárt szövetsége) induló jelölteket.
Az elmúlt héten szakadás történt a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezeténél is: tizennyolc tag jelentette be, hogy búcsút int az MPP-nek, többen közülük most a Szabad Emberek Pártjának helyi jelöltlistáján szerepelnek.
A Szabad Emberek Pártjának székelyudvarhelyi jelöltlistája
Gálfi Árpád – polgármesterjelölt, Pál Dénes – a Melinda cégcsoport tulajdonosa, Pálfi Kinga – pszichológus, Albert Sándor – közgazdász, gazdasági igazgató, dr. Kurtus István – ortopéd főorvos, Szabó Zsusza – pedagógus, András Lehel – közgazdász, a Melinda cégcsoport vezérigazgatója, Ölvedi Zsolt – gyógyszerész, Bíró Edith – nyugdíjas, Józsa Levente – fényképész, vállalkozó, Péter Balázs – közgazdász, Bíró Jolán – menedzser, Major Sándor – tanár, vállalkozó, Ferencz Albert – mérnök, ügyvezető igazgató, Godra Zsolt – mérnök, vezérigazgató, Tamás Béla – értékesítési menedzser, Bíró Ervin Loránd – belső dizájner, Nagy Endre – tanár, aligazgató, Tankó Ágnes – vállalkozó, Nagy Mária Terézia – menedzserasszisztens, vállalkozó, Becze Juliánna – építész, Réthi Enikő Kinga – ügyvéd, dr. Ambrus József – mentős főorvos, Péter Péter István – mérnök, vezérigazgató.

Nem tudnak azonosulni a Magyar Polgári Párt hozzáállásával, ezért csütörtöktől kilépnek a pártból – jelentette be Péter Péter, a polgári párt egyik alapítótagja. A döntés egy éve érlelődik.

Nem a három magyar párt valamelyikében, hanem egy román-magyar vegyespárt, a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben méretkezik meg a közelgő önkormányzati választásokon Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere – derül ki a párt által a szerkesztőségünknek küldött meghívóból.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!