
Fotó: Pinti Attila
Újabb létesítményt kell kezelnie Csíkszeredában a Csíki Sportcentrumnak, ugyanis hétfői rendkívüli ülésükön az önkormányzati képviselők határozatba foglalták, hogy a szécsenyi sportparkot is átadják az önkormányzati cégnek.
2024. május 27., 17:462024. május 27., 17:46
2024. május 29., 12:202024. május 29., 12:20
Páll Andrea, a cég ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, most hogy
„Az önkormányzat dönt majd arról, hogy ezt elfogadja, vagy hogyan fogadja el” – tette hozzá.

A Csíki Sport és Rekreatív Kft. veszi át a Molnár Lajos sátortetős műjégpálya, illetve a hargitafürdői mofettával szembeni kis házikók ügykezelését június 15-étől – többek között erről döntött a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete.
Mint magyarázta, a létesítménynek ugyanis lesz fenntartási költsége, és ezzel számolniuk kell. Az ügyvezető kiemelte azt is, hogy csak a sportparkért lesznek felelősek,
Mint arról már beszámoltunk, nemsokára megnyitják a sportparkot, amely a Regionális Operatív Program támogatásával épült meg.

Elkészült az egykori Szeredai-fürdőnél kialakított sport-és szabadidőpark, azonban várják, hogy kitavaszodjon, mielőtt megnyitnák annak kapuit. A csíkszeredai önkormányzat közben működtetőt keres, hogy majd az felügyelje a létesítményt.
A Csíki Sportcentrum ügykezelésébe tartozik még az Erőss Zsolt Aréna, a hargitafürdői mofetta és a vele szemben található házikók, a Kós Károly utcai sportcsarnok, a Csíki Csobbanó, a Molnár Lajos Műjégpálya, valamint a hargitafürdői erdei iskola.
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
1 hozzászólás