Fotó: Csató Andrea
Hibákat jeleztek legutóbbi ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők a 18 utca felújítását tartalmazó nagy mobilitási terv során felújított Bethlenfalvi úttal kapcsolatban, ugyanakkor azért is megorroltak, mert a projekt összértéke 12 millió lejjel emelkedett. Kiderült, hogy módosítani kellett a beruházás terveit, méghozzá úgy, hogy több, jelenleg aszfaltozott utcát is kockakővel burkolnak a városközpontban.
2024. augusztus 29., 14:262024. augusztus 29., 14:26
2024. augusztus 29., 14:282024. augusztus 29., 14:28
Véglegesítették a nagy mobilitási terv teljes műszaki dokumentációját, amelynek következtében áfástól 50,9 millió lejre emelkedett a beruházás összértéke, vagyis gyakorlatilag
– fejtette ki a csütörtöki képviselő-testület ülésén Kovács Attila, a hivatal beruházási osztályának aligazgatója. Mint mondta, a kivitelezés alatt álló projektet 2027. január 15-ig kell lezárni, így a munkálatok hivatalos átvételezését már előző év elején meg szeretnék oldani.
Péter Balázs, a Szabad Emberek Pártjának (POL) frakcióvezető-helyettese és Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es képviselő nemtetszésüket fejezték ki a költségek emelkedése miatt. Szerintük emiatt lényeges kölcsönöket kell majd felvegyen a város.
Kovács Attila válaszában közölte, egyrészt a műemlékvédelmi hatóság jóváhagyásának megszerzése miatt kellett módosítani a terveket, hiszen több, a városközpontban lévő utca esetében is kérték, hogy aszfalt helyett kockakővel burkolják az utcákat. A tanácsülés után a beruházási osztály munkatársaitól a Székelyhon megtudta, hogy
Ezenkívül Kovács Attila azt is elmondta lapunknak, hogy az árnövekedést más lényeges tényezők is befolyásolták: közel hét éve készültek el a szakértői vélemények, azóta pedig lényegesen megváltozott az utcák állapota. Esetenként komolyabb alapozásra, vastagabb aszfaltréteg leterítésére van szükség az új szakértői vélemények szerint. Egyes utcák esetében pedig a korábban elképzelt egyszerűbb és kevésbé hatékony esővíz-elvezetési rendszer helyett egy jobb és korszerűbb megoldást szeretnének.
Fotó: Csató Andrea
Gálfi Árpád polgármester a tanácsülésen hangsúlyozta, nem a polgármesteri hivatal munkatársai hibáztak – sem a tervező –, hanem
Benedek Árpád Csaba közölte, tapasztalatai szerint mozognak az aknatetők a Bethlenfalvi úton, a bicikliút mentén pedig sok jelzőtábla meghibásodott. Szerinte utóbbi amiatt van, hogy a felújítás során leszűkítették az utat, a nagyobb járművek pedig hozzáérnek a táblákhoz.
Fotó: Csató Andrea
Péter Balázs azt figyelte meg, hogy az út szélén lévő esővízelvezető csatornák fedőin lévő nyílások egy része párhuzamos az úttengellyel, így balesetveszélyes lehet a biciklisek számára. Ennek orvoslását kérte. Kovács Attila megnyugtatott mindenkit, hogy
Bíró Jolán POL-os képviselő kérdésére válaszolva arra is rámutatott az aligazgató, hogy ha nem szavazzák meg a képviselők az új műszaki és gazdasági mutatókat, akkor nem lehet befejezni a projektet és az eddig elvégzett munka árát is vissza kell fizetni. A testületi ülésen erre a határozattervezettre igennel voksoltak a képviselők.
A hőlégballonok erdélyi „fővárosává” vált szeptember utolsó hétvégéjére a Maros megyei Nyárádköszvényes, ahol a 18. kiadását érte meg a Hőlégballon Parádé.
Személygépjármű és egy 17 gyereket szállító mikrobusz ütközött össze vasárnap este Tekeújfaluban – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte vasárnap a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium. Noha ez a három évtized a nagy múltú református tanodákhoz képest még csak „óvodáskornak” számít, volt miért hálát adni.
A Richter-skála szerint 3,5-es erősségű földrengés történt vasárnap 15 óra 23 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A születésnek egy gyöngéd átmenetnek kellene lennie a két világ között: félhomályba, csendbe és nyugalomba lenne jó megérkezni a babának – hangzott el Kraft Hunor Norbert csíkszeredai szülész-nőgyógyász sepsiszentgyörgyi előadásán.
Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe.
Ittas kollégájuk vétségét igyekezett eltussolni a rendőrség, az egyszerű emberre viszont kisebb vétségekért is aránytalanul nagy büntetést rónak ki – vélekedik Simon Attila. A háromszéki vállalkozó szombaton a szentgyörgyi főtéren számolt be esetéről.
A megyei vészhelyzeti bizottság vasárnap elrendelte a Galac megye árvízveszélyes területein élő lakosság evakuálását.
Két autó ütközött össze vasárnap délután a Szászrégenhez közeli Beresztelkén, egy ember a roncsok közé szorult – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
5 hozzászólás