
A nagyszülők nagyon szerették volna, ha rájuk bízzák apa nélkül maradt unokáik nevelését
Fotó: Barabás Ákos
Fájlalják a kőrispataki medvetámadás miatt félárván maradt testvérpár nagyszülei, hogy a gyerekfelügyeleti jogot nem nekik ítélte oda a gyámhatóság, hanem a lányok anyjának, aki a tragédiát megelőző években külön élt családjától. A szerény anyagi körülmények közt élő nagyszülők a halálos medvetámadás után kapott adományokból bútort és burkolóanyagokat vásároltak, hogy megfelelően berendezhessék házuk egyik helyiségét unokáik számára.
2019. június 12., 10:352019. június 12., 10:35
2019. június 12., 10:442019. június 12., 10:44
Nem kellett hivatásos nevelőszülőknél elhelyezni a márciusi halálos kőrispataki medvetámadás után félárván maradt kiskorú testvérpárt: amint azt érdeklődésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta,
„A gyerekeket a széles rokoni körből mindenki támogatja, a magyarországi rokonok is, jobb nekik, hogy nem kerülnek elhelyezésre” – mondta az igazgató, kérdésünkre azt is hozzáfűzve, hogy az anya megfelelő körülmények közt él, a gyerekek nincsenek veszélyeztetett helyzetben. Az édesapa halála után azért kellett kivizsgálni a félárván maradt gyerekek helyzetét, mert anyjuk nem élt velük, évekkel korábban elhagyta a családot.
Fájlalják a gyámügyi döntést a 11 és 14 éves lányok nagyszülei. Kecseti Béla, a márciusi medvetámadás következtében elhunyt férfi mostohaapja elmondta, nagyon szerették volna, ha náluk maradhatnak a lányok, de őket nem kérdezték meg a gyámügy munkatársai. A tragédiát követően egyházi gyűjtésből, illetve a vadásztársaságtól – ahol az elhunyt férfi korábban hajtóként is alkalmi munkát vállalt időnként – is kaptak adományokat, ezekből a nagyapa vett egy szekrénysort unokáinak, illetve cementet, kavicsot és szalagparkettát is vásárolt, hogy
Fotó: Barabás Ákos
A bútort és a burkolóanyagot is a szomszéd csűrjében tárolják egyelőre, mert a házban hely sem lenne erre, ráadásul ázik is a tető. Ami pénz maradt, illetve saját erőből rendbe hozzák unokáik számára – mondta a férfi. Hozzáfűzte, saját gyereke nincs, és most, hogy mostoha fia sem él már,
A férfi szerint a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai úgy határoztak, hogy a félárván maradt lányok hét közben náluk lakjanak és onnan járjanak iskolába, hétvégéken pedig az anyjukkal legyenek Etéden, ahol az anyai ági nagyszülőknek van háza. Iskolába azonban már nem járnak a gyerekek – noha a tanévnek még nincs vége –, ugyanis egy hete az anyjukkal elutaztak Magyarországra – tudtuk meg a nagyszülőktől, akik nehezményezik, hogy őket nem is tájékoztatták az elutazásról.
A férfi szerint az anya – aki korábban elhagyta a családot – nyolc évig nem is érdeklődött gyerekei felől, most is csak anyagi okokból vette újra magához lányait. A nagyszülők szerint a gyerekeknek nagyon hiányzik az apjuk, nem tudták még feldolgozni a márciusi tragédiát.
A „gyerekszoba”. A nagyapa lakhatóvá tenné és berendezné a helyiséget unokái számára
Fotó: Barabás Ákos
A faluban csend honol, azóta helyreállt a nyugalom, de a tavaszi események következményeiről beszélgetve minduntalan a medvékre terelődik a szó. Azóta nem történt újabb szerencsétlen találkozás, még medve által okozott kárt sem jegyeztek, ami nem kis szerencse, hiszen a helybéliek szerint
Már-már hozzászoktak ahhoz, hogy hol a település határában látnak bocsos medvét, hol a falu központjában, a református templom közelében. Azt is megfigyelték már, hogy szárazság idején a medvék az erdőben nehezen találnak vizet, ezért a falut átszelő főúton átkelve járnak le a közeli patakra inni.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!