Amit az idő pusztulásra ítél, azt ők megmentik

A Maros Megyei Múzeum műtárgyvédelmi osztálya, illetve néprajzi és népművészeti osztálya országos szintű festett fa- és üvegikon-restauráló műhelyt szervezett Marosvásárhelyen június 3–7. között. Ebbe a műhelybe tekinthettünk be mi is csütörtökön, ahol több restaurátor dolgozott a százéves üvegikonok és a festett fabútorok fölé hajolva.

A kész tárgyak mögött – akár kiállításokon, akár publikációkban szerepelnek – gyakran hosszú órák kemény munkája, tesztelés, kutatás, dokumentálás, szakemberek közötti együttműködés, néha barátságtalan környezetben végzett munka rejtőzik.

A műhelyfoglalkozáson 17 restaurátor vett részt az egész országból. A bútorzati darabok a szerkezeti, dekorációs és kromatikus jellemzőik alapján az erdélyi magyar festett bútorok körébe tartoznak. Az üvegikonok egy része pedig a Matei család adománya, ezekről egy illusztrált katalógus kiadását is tervezik. A műhelyfoglalkozások alatt a részleg festett bútordarabjaival dolgoznak, amelyek között vannak otthoni használatra szánt, de társadalmi státuszt tükröző darabok is, mint például padládák, tálasfogasok, sarokszekrények, kisasztalok, festett ágyak. Ugyanehhez a részleghez tartozik egy sor ortodox kegytárgy is. A bútorok 1871 és 1943 között készültek, ezek román, magyar és székely jellegű darabok a Küküllő és Csík vidékéről.

Raluca Dumitrescu restaurátor, a műhely vezetője a Székelyhonnak elmesélte, azért is fontosak ezek a műhelyfoglalkozások, mert a Maros Megyei Múzeumnak sok olyan műemléktárgya van, amely felújításra szorul, és kevés a restaurátor.

A festett bútor esetében a tempera technikáját használják, retusáló lakkal keverik el, az ikonok esetében pedig akvarellfestéket, mert az utóbbinál eredetileg ásványi pigmenteket használtak, és a vízfesték áll ehhez a legközelebb.

„Lehetetlen, hogy egy tárgy úgy nézzen ki, ahogy eredeti állapotában volt, mert az idő nyomot hagy rajta, és néha a romlási folyamat visszafordíthatatlan. Mi nem is teszünk úgy, mintha eredeti állapotukba állítanánk vissza a tárgyakat. De azon vagyunk, hogy nagyon közel kerüljön ehhez az állapothoz, illetve, hogy megállítsuk a romlási folyamatot, és esztétikailag úgy nézzen ki, hogy a nagyközönség számára értelmezhető, élvezhető legyen a kiállított tárgy” – vázolta a szakember.

Amikor a cél szentesíti az eszközt

Az üvegikonok restaurálása során néha rekonstrukcióra is szükség van, annyira kopott a kép. A népies üvegikonokat sok esetben grafikai előkép alapján készítették, ezért adott esetben lehetősége van a restaurátornak hasonló kép keresésére a témában íródott művészettörténeti albumokban. Ha van szimmetrikusság a dekorációs elemekben, akkor az alapján is fel tudja építeni a képet, a lényeg, hogy könnyebben felfogható legyen esztétikailag – magyarázta Raluca Dumitrescu. Mint mondta, legtöbbször már fel voltak újítva a hozzájuk került tárgyak, mert az emberek sokszor közbelépnek, ha egy műalkotás pusztulásnak indul.

De

Van azonban olyan eset is, amikor a cél szentesíti az eszközt. Találtak olyat is, hogy egy üvegikon fakerete megsérült, és mivel féltek, hogy kiesik az üvegikon belőle, ezért kilyukasztották a keretet, és megkötözték egy dróttal vagy kötéllel, amijük éppen volt. Ezzel viszont megmentették a műtárgyat. „Ma már nem készítenek ilyeneket, legalábbis nem ilyen anyagokkal, tehát ezek egyediek, és a mi dolgunk ezeket az értékeket megmenteni. Vannak, akik a múzeumnak adományozzák, van, aki elhozza, hogy felújítsuk” – mesélte a restaurátor, aki az orvostudományhoz hasonlította munkáját, mert mindegyik darab egyedi, sajátos problémákkal, amelyeken segíteni kell, hogy megmaradjanak. Előbb felmérik, megvizsgálják és csak utána fognak neki a restaurálásoknak.

Általában azok tisztelik a régi tárgyakat, bútorokat, akik ismerik vagy tanultak ezek értékéről, de sok esetben nem is tudják, hogy milyen értékesek ezek a tárgyak. Raluca Dumitrescu már többször hallott olyat is, hogy egy festett faládát a tűzre dobtak, mert régi volt.